Csalom a férjem, és nincs lelkifurdalásom – Soma Mamagésa válaszol

Szia, Soma!

Régóta szeretném megosztani valakivel a titkaimat, de nem igazán találtam ehhez megfelelő embert. Bár van legjobb barátnőm, mégsem tudok teljesen megnyílni előtte. Szimpatikusnak tartom az életszemléletedet, és úgy éreztem, te nem ítélsz el a tetteim miatt. Történetem a következő: tizenhat éves koromban jöttem össze a férjemmel, és hamar összeköltöztünk, a szüleim házában élünk a mai napig. Többször éreztem úgy, hogy szakítanunk kellene, de nem tudtam megtenni. Nagyon jó ember, és nem szerettem volna megbántani…

Három évvel ezelőtt volt az esküvőnk, már ki volt tűzve a nap, mindent megszerveztünk, amikor „összekeveredtem” az egyik barátjával. Nem volt több egy egyéjszakás kalandnál, de akkor már tudtam: nem kellene összeházasodnunk, mégis megtettem. Egy évvel később állapotos lettem a kislányommal. A terhesség és a gyerek sem kovácsolt össze bennünket, azonban nem volt elviselhetetlen a kapcsolatunk. Én nagyon vágytam gyerekre, és a lányom kárpótolt szinte mindenért. A szex sosem volt eget rengető, csak elment…

Már nyolc évem és plusz 30 kilóm volt ebben a kapcsolatban, amikor idén nyáron elkezdett valami megváltozni bennem. A barátnőm rábeszélt, hogy kezdjünk el tornázni. A lelkesedésem azóta is tart, teljesen áttértem az egészséges életmódra, ennek köszönhetően eddig 20 kilótól sikerült megszabadulnom. Időközben vettünk egy házat, és elkezdtük felújítani. Ehhez a barátaink segítségét is igénybe vettük.

Van köztük egy fiú, velem egyidős (a férjem tíz évvel idősebb nálam), akivel jártam tizenöt éves koromban, de akkor nem volt köztünk pár csókon kívül semmi, viszont mindig volt köztünk valamiféle vibrálás. A felújítás miatt sokat találkoztunk, és néhányszor, amikor senki nem látta, már-már meg is csókoltuk egymást. Majd a következő héten megszerveztünk egy randit. Azt gondoltam, nem lesz szex, csak beszélgetünk. Rosszul gondoltam, volt szex. Bevallom, elsőre egy kicsit megijesztett, lehengerlően szenvedélyes volt. Még most is borzongok, ha rágondolok, úgy érzem, most azonnal szeretkezni akarok vele.

A férjemnél ezt soha nem éreztem. És ami a legfurcsább az egészben: egyáltalán nincs lelkifurdalásom. Nem tudom, hogyan tovább. Nem merek belegondolni, mit hoz a holnap. Egy pici faluban élek, itt nem olyan nyitottak az emberek. Az sem mellékes, hogy van egy lányom – bár mindig azt mondtam/mondom, hogy a gyereknek az a jó, ami a szüleinek. Nem hiszem, hogy ezt a házasságot mindenképpen életben kellene tartani, ám meggondolatlanul sem akarom felrúgni. Viszont addig, amíg így hat rám ez a titkos viszony, nem tudok tisztán látni.

Nem várom, hogy megmondd, mit tegyek, csak kérlek, áruld el a véleményed. Bármit is írsz, megköszönöm. Hiszem, hogy a lelkem mélyére látsz ebből a pár sorból is. Minden jót kívánok neked!

Kati

Kedves Kati!  

A saját gyengeséged, konfliktuskerülésed, az önismeret és az éberség hiánya következtében igen zavaros helyzetet teremtettél magadnak. Azt írod: „Többször éreztem úgy, hogy szakítanunk kellene, de nem tudtam megtenni. Nagyon jó ember, és nem szerettem volna megbántani…” Bizonyos szempontból éppen azzal bántottad meg, hogy vele maradtál, hiszen minden érző, normális ember arra vágyik, hogy a párjának ő legyen az első, a legklasszabb, a legvonzóbb. Legalább a kapcsolat elején! Ma, amikor már nem kényszerből, hanem szabad elhatározásból kelnek egybe az emberek, épp azért házasodnak meg, mert a másikat találják a legmegfelelőbb partnernek a közös életre.

Gondolj bele, te mit éreznél, ha rólad tartaná a párod: már rég el akartam hagyni, az ágyban is elég gyenge, de olyan jó ember, nem akartam megbántani… Ez olyan, mintha szánalomból lennél vele. El tudod képzelni, ez hosszú távon milyen önbecsülést ad a másiknak? Szerinted ez felemelő? A te nagy „jóságoddal”, mert nem akartad annak idején megbántani, teremtettél egy olyan helyzetet, amely tulajdonképpen mindkettőtöket lehúzza. Súlyos hazugságban és önbecsapásban éltek. Azt írtad, hogy nagyon vágytál gyerekre, aki szinte mindenért kárpótolt – mintegy tőle függetlenül… Ez olyan, mintha csak spermadonorként használtad volna őt! Azt kérted, írjam le, mit gondolok az egészről, hogy látom kívülről. Hát így. Engem egy csöppet sem zavar, ha úgy érzed, megbántottalak, mert a végtelenségig úgysem lehet a szőnyeg alá söpörni a szemetet. Tudatlan, „alvó gyermekemberként” – ahogy mondani szoktam – erre voltál képes a benned levő pszichodinamikai erőkkel, képességekkel és mintákkal.

Most nézzük azt, mit lehet tenni. Milyen lehetséges folytatásai adódhatnak ennek a helyzetnek?
1. Egy darabig minden marad a régiben, tovább éled kettős életedet. Kifelé a fiatal, életét építő, boldog házaspár képét mutatjátok, mellette meg eljársz a szeretődhöz, akivel megéled a szenvedélyt. Jó esetben az ebből hozott energiákat kamatoztatod a házaséletedben is.
2. Felrúgod az egészet, színt vallasz, és új életet kezdesz gyermekét egyedül nevelő fiatal nőként. Ez nyilván óriási törés a férjnek, a szülőknek és az egész környezetnek, de legalább nem élsz hazugságban.
3. Te változol meg.

Több olyan nővel találkoztam, aki csak akkor tudta meg igazából, mit jelent számára a párja, amikor az el akarta hagyni. Egyből fel- és átértékelődött a másik… Persze most, hogy neked fiúd van, ez még akár kapóra is jönne, de nem vagyok benne biztos, hogy tisztában vagy azzal, mit jelent neked ez a férfi. Nyolc éve együtt vagytok, és igen, egy kapcsolatban két-három év után lecsitulnak a hormonok, nem lesz már az a szenvedély, amely az elején volt (hacsak be nem jön a féltékenység – vagy bármilyen feszültség, amely adrenalint termel). Komolyan mondom, tanítani kellene az iskolákban, hogy bizony, a szerelem elmúlik, de nem egyszerűen megszűnik, hanem átértékelődik. Mélyebb kötődés lesz, de csak akkor, ha van lelki kapcsolat a felek között. Szóval: én azt mondanám, egyelőre próbálj meg te változni!

Elkövetett hibáid után a lelkiismeretednek mindenképpen jobb lesz hosszú távon, ha legalább törekszel arra, hogy valamit helyrehozz mindebből. A férjed ilyen, így kell elfogadnod. Próbáld meg ne a hibáit látni, hanem az erényeit! Képzeld el, vajon mit élnél át, ha egy nap úgy jönne haza, hogy közölné: van egy szerelmem, egy nő, aki nekem már fontosabb, mint te. Egy nő, aki rajongva szeret – önmagamért. Egy nő, aki mellett végre azt érezhetem: én vagyok számára a legfontosabb, a legjobb szerető! (Mindenki erre vágyik…) Egy új szeretővel, új pasival átélni a szenvedélyt, a vibrálást, az nem nagy kunszt, ez magától értetődő, de egy hosszú távú kapcsolatba tudni belevinni – az már valami!

Mivel a szeretőd tudja, hogy feleség vagy, azt is tudhatja, hogy ebben a helyzetben valamiképpen mind a ketten „használjátok” egymást a saját örömötökre, gyönyörötökre. Próbálj meg ebből a szenvedélyből becsempészni a férjeddel való együttlétekbe. Nézd meg, mit hoz ki belőle, belőled, milyen új színt hoz a házasságotokba! Nézd meg, mi történik köztetek, amikor végre adni akarsz és adsz a férjednek. (Elég sokat elvettél tőle: a lehetőséget, hogy vágyottnak élje meg magát…)

Azt gondolod, ez a srác, aki most perzsel, nyolc év múlva is ilyen izgalmas lenne? Jobb társ? Gyermekednek türelmesebb, jobb apja? Téged jobban támogatna, tolerálna, szeretne? Tedd mérlegre mindazt, amit kapsz! Ne légy meggondolatlan, de gyenge se! Nagyszerű időszaka az évnek az, amiben most vagyunk. Az advent, sőt az egész decemberi fényváró időszak arról is szól, ahogy átéljük a nappalok rövidülését és a sötétség egyre hosszabb jelenlétét: szembenézhetünk a saját árnyékainkkal is. Türelmetlenségünkkel, kishitűségünkkel, szeretetlenségünkkel, gyengeségeinkkel, konfliktuskerülésünkkel, hazugságainkkal, csalásainkkal, követelőzéseinkkel, és így tovább – kinek mi jutott. Használd ki ezt az alkalmat a lelked megtisztítására, a lelkiismereteddel való szembenézésre, a számadásra.

Még egy ajándéka van ennek az időszaknak, amelyet a jelenlegi bolygóállások miatt leginkább úgy neveznék: az áldozat szentségének az ideje. Ez azt jelenti, hogy eljött az ideje, hogy felelősséget vállaljunk az életünkért. Meg kell hoznunk a kellő áldozatot, és le kell mondanunk az értéktelen dolgokról, mert ezáltal tudunk hatalmas szintemelkedést teremteni az életünkben. Ezáltal lesz a kezünkben kézzelfogható gyógyító és varázserő, amellyel bármit átvarázsolhatunk, átminősíthetünk most. Ez igaz lehet a munka, a család, a párkapcsolat vagy az önmegvalósítás területére egyaránt. Lehet, hogy a kényelmünkről vagy életünk eddig megszokott menetéről kell egy radikális döntéssel lemondanunk – valami fontosabbért, valami szentségesért cserébe. Gondold végig, mi mindent ajánlanál föl, és miért cserébe? Ez lehet akár egy rossz szokás is, amelyről nem leszoksz, hanem úgy „teszed le”, hogy cserébe kérsz valamit. Vajon mit kérsz lelked mélyéből? Gondold végig felelősségteljesen, mert a „kérjetek, és megadatik” működik.

Kívánok neked éberséget és bátorságot, sok-sok erőt:
Soma Mamagésa