1836 február 4-én az esti órákban főurakból álló kisebb csoport gyülekezett Budán, a Krisztinavárosi templom előtt. A vőlegény meggyszínű, drágakövekkel kivarrt díszmagyarjában türelmesen várakozott, hogy asszonyát végre az oltár elé vezesse. Az ara gyöngyfűzős ruhában érkezett, kecses nyakában briliánskereszt függött. A gyertyák fényében méltóságteljesen vonult a vágyott boldogság felé a menyasszony, gróf Zichy Károly özvegye, Seilern Crescence és Széchenyi István.
Botrány a javából
Huszonkét évvel korábban, egy hűvös novemberi estén Széchenyi gróf izgatottan jegyezte fel Naplójába: „November 3-án este 8 órakor olyasmi történt velem, aminek rámnézve mindenképp szomorú következménnyel kell járnia – de az is lehetséges -, hogy csupán emiatt fogom egyszer főbe lőni magam (…).” A fiatal, izmos ifjú ugyanis – aki addig parfümillatú szalonokban, szivarfüstös bordélyokban ismerte meg az érzéki gyönyöröket – szerelemre lobbant a szép Caroline Meade grófné iránt. Az asszony a bécsi társaság kedvence, egy kétéves kisfiú édesanyja, és nem mellesleg Széchenyi bátyjának, Pálnak a felesége volt. Hogy mi történt azon a novemberi estén Széchenyi és bájos sógornője között, örökre titok marad, de annyi bizonyos, hogy Széchenyi elkottyantott megjegyzéseivel hírbe hozta az asszonyt, a róluk szóló pletyka a főúri szalonok kedvelt beszédtémája lett.
A reménytelen szerelmi bánatra gyógyír csakis egy komoly diplomáciai megbízatás lehetett – talján földre. A hangulatában ingatag gróf zaklatottan vágott neki az útnak, amelytől sebei gyógyulását remélte. Mindhiába. Mert részt vett ugyan a nápolyi arisztokrácia pompás fogadásain, ahol könnyű kalandba bonyolódott az olasz társaság egyik hölgytagjával, de a fejéből sehogy sem tudta kiverni Caroline-t. „Élj boldogul, szerelmesem (…) Szerettem és szerelmem bűn volt” – jegyezte fel Naplójába. Az asszony sem könnyítette meg Széchenyi helyzetét, mert annak ellenére, hogy tudott a gróf olasz hódításáról, számos levelet írt a férfinak, és türelmetlenül várta a viszontlátást. Amikor a nagy utazó visszatért Bécsbe, Caroline kérésére találkoztak, ám az asszony feldúltan, búcsú nélkül távozott a helyszínről. Néhány héttel később Széchenyi vadászatot készített elő cenki kastélyába, ahová meghívta bátyját és sógornőjét is. A házaspár számára kényelmes hálószobát rendeztetett be, ám a vadászat napján – hosszú lelki vívódás után – ő tűnt el hoppon maradt vendégei elől. Az elmaradt viszontlátás után méltán írta neki Caroline:
Te csakugyan fura ember vagy, kedves Stepherl. Engem gonosznak és Isten tudja, minek nevezni, amikor innen elmész. (…) Nagyon haragszom rád, gyűlöletes ember (…).” De Széchenyi már nem akarta látni az asszonyt. Nem volt ereje vállalni egykori rokonszenvét.
A bűnként megélt szerelmet – amelynek emléke aztán egész életén át elkísérte, és soha nem hagyta nyugodni – Hunyady Gabriella grófné oldalán kívánta feledni, akit a kortársak csak „ördögi szépségnek” neveztek, és aki után egészen Itáliáig kocsizott. Tette mindezt annak ellenére, hogy a grófné már férjnél volt, és példásan megfelelve a kor erkölcsi elvárásainak, elhárította a férfi szenvedélyes közeledését.
Kalandor vagy férjjelölt?
Széchenyi gróf a beteljesületlen szerelem után fontos elhatározásra jutott: felhagy korábbi szabad életével, és megházasodik. Élénken élt emlékezetében édesanyja jóslata, aki gyermekkorában azt jövendölte neki, hogy soha nem fog megnősülni. Választottjáról sokáig mélyen hallgatott. A titokzatos kedves ugyanis nem volt más, mint a szép Selina Meade, első nagy szerelmének, Caroline-nak a húga. Valahányszor látta, mindig fájdalmat érzett, mintha a lány lenne az egyetlen, akit neki szánt a sors, de mégsem lehet az övé soha.
A gróf baljós érzései nem voltak alaptalanok. Hiszen a frigyről a lány gyámja, Lichnowsky hercegné hallani sem akart. Széchenyi hát újra útra kelt, búcsút intve az elegáns Bécsnek, a városnak, ahol a legjobb társaság befogadta a soraiba, ám ahol meghiúsultak házassági tervei.
Hiába teltek el hosszú hónapok kalandos keleti utazással, hazatérése után Selina gyámja továbbra is hajthatatlan volt: a Lichnowsky-palotában elutasították házassági ajánlatát.
Tudomásul kellett vennie, hogy a szeszélyes bécsi társaság szemében rossz hírét keltette a „bűnös” Caroline-szerelem.
A csalódott férfi azonban nem csak a hercegné véleménye miatt látta meghiúsulni házassági tervét. Selina nővérének, Caroline-nak az ellenséges hozzáállása is közrejátszhatott az áhított frigy meghiúsulásában. „(…) mindig élt bennem a csendes sejtelem, hogy Caroline tiltakozása miatt Selinát soha nem veszem nőül, hogy az a nő, akinek a nevét oly régóta a karomon viselem (ez Selina), félreértésből sohasem lesz az enyém, és a jövőben is kalandos, nyugtalan életet kell folytatnom” – jegyezte fel keserűen Naplójába.
Később, amikor megtudta, hogy Selina egy ezredeshez ment feleségül, gyötrődve parancsolt saját magára: „Kiheverni!” De vajon ilyen sebet kiheverhet-e az ember? Minden bizonnyal, de Széchenyinek a meghiúsult frigynél is nagyobb fájdalmat okozott az, hogy több hónappal a balul elsült leánykérés után hírt kapott első nagy szerelme, Caroline Meade haláláról. Az asszony tüdőbeteg volt, és egy fárasztó lovaglás után tüdővérzés okozta a tragédiát.
„Túlélem-e Caroline elvesztését? Lesz-e valaha egyetlen boldog órám? (…)” – tépelődött a gróf, nem sejtve, hogy a sors újabb fájdalmas, beteljesületlen szerelmet tartogat számára.
Folytatás a Nők Lapja Évszakok téli számában!
