Kedves Soma!
Húszéves lány vagyok, és egy számomra nyomasztó problémával fordulok hozzád. Többször is megfontoltam, hogy kérjek-e segítséget (vagy vigasztalást) valakitől. Végül rád esett a választásom, mert úgy gondolom, te tudsz segíteni nekem.
Nos, a problémám a karácsonyról szól. A huszonegy éves barátom szülei Jehova tanúi, de ő maga már kilépett, és nem gyakorolja ezt a vallást. Mégsem ünnepel meg semmit (a születésnapon kívül), így a karácsonyt sem, mivel így nőtt fel. Azt viszont tudom, hogy a régebbi barátnőit megajándékozta, mert nagyon szeret örömöt okozni a másiknak. Nem is ezzel van a baj. Négy hónap kapcsolat után úgy gondoljuk, hogy később összeköltöznénk, és esetleg további terveink is lennének. Így szóba került az is, hogy mi lesz karácsonykor. Persze ha együtt laknánk, ugyanúgy a szüleimmel ünnepelnék, de ha saját családunk lenne, hogy oldanánk meg?
Számomra a legnagyobb baj az, hogy nem szereti az ünnepet, mert úgy gondolja, hogy az embereknek nem csak ilyenkor kell szeretniük egymást (ami igaz is). Nem szereti a karácsonyi zenéket, a karácsonyfát, azt, hogy az ünnepre finom ételeket készítenek. Mióta ezeket a dolgokat megtudtam, azóta ezen jár az eszem. Gondoltam arra is, hogy ha gyerekeink lennének, vajon ezt hogy oldanánk meg? Nem vagyok vakon vallásos, de szeretném, ha a gyerekem tudná, miről szól igazán a karácsony, és ünnepelné is.
Nem az a fontos, hogy ajándékot kapjak, hanem hogy a legfontosabb személlyel ünnepelhessek békességben ezeken a napokon, ahogy a szüleimmel tettem, teszem. Ennek ellenére szeretném őt így is elfogadni, hiszen nem tudok – és nem is szabad – változtatni a szokásain.
Mit tegyek, hogy el tudjam fogadni? Nem akarom elveszíteni.
Előre is köszönöm válaszodat!
Mónika
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Kedves Mónika!
Eddigi rövid kapcsolatotokban máris eljutottatok arra a pontra, ami nélkül egyetlen párkapcsolat sem működik: mégpedig a kompromisszum és egymás megértése, elfogadása. Ez előbb-utóbb mindenkinél felmerül.
Azt írod a barátodról, párodról, pasidról, hogy nem szereti az ünnepet, mert úgy gondolja, hogy az embereknek nem csak ilyenkor kell szeretniük egymást. A párod e téren, úgy tűnik, műveletlen, amitől persze ugyanúgy lehet szeretetre méltó. A karácsonynak nem csupán az az üzenete, hogy szeretnünk kell egymást. Persze, hogyne, ez is benne van, de ennél sokkal összetettebb ez az ünnep, illetve maga az ÜNNEP fogalma. Amióta csak vissza lehet emlékezni az emberiség történetére, mindig voltak ünnepek. Ezek többnyire a természet változásaira hangolódtak rá. A múlt emberei sokkal nagyobb tisztelettel és alázattal voltak a természet iránt. Ilyekor, december végén a kereszténység előtti időkben levő úgynevezett pogányok is ünnepelték a téli nap-éj fordulót. Vannak, akik számára ez a Messiás eljövetelét jelenti, vannak, akik Isten egyszülött fiának, Jézusnak a születését ünneplik, vannak, akik a második eljövetelre készülnek, és vannak, akik a fény eljövetelének a szimbólumát látják ebben az ünnepben. A vallásos emberek és a magyar népi hagyományokban élők tudták, hogy az évnek ez az az időszaka, amikor a leghosszabbak lesznek az esték, éjszakák, és a legrövidebbek a nappalok. Tudták, hogy ilyenkor mindenkinek szembe kell néznie a benne levő sötétséggel vagy árnyékénnel, mert enélkül a lélek csak cipeli tovább magával a bűnök, vétkek, elkövetett hibák terheit. Ez minden időben a befelé tekintés és megbocsátás ideje is volt. A nap-éj forduló után a növekvő világosság szimbolizálta a lélek megtisztulását is, azt, hogy megbánással, felismeréssel és megbocsátással túl kell lépni a sötétségen, a múlt hibáin, és tiszta szívvel, világos elmével tovább kell haladni a jelenben.
Az ünnepek és az ezekhez kapcsolódó szokások, rituálék évezredek óta jelen vannak az emberiség életében, így az ehhez kapcsolódó hatalmas energiák valamennyiünk kollektív tudatalattijában ott vannak. Épp ezért akkor, amikor átélünk egy-egy rituálét, ünnepi szokást, ezekhez az energiákhoz nyúlunk. Épp ezért van a szimbólumokban is akkora erő (szimbólumterápiával gyógyítanak is).
Mindezt csak azért mondtam el röviden, hogy érzékeltessem, mennyire szűk látókörre vall, ahogy ezt a párod szemléli. Hogy hogyan lehet a „szemüvegét” levenni, ahhoz ismernem kellene őt. Talán érdemes lenne neked is utánaolvasnod az ünnepek jelentőségének, szimbolikájának. Hiszen miről is akarod meggyőzni a párodat, ha te nem tudod, miben hiszel? Abban, hogy ezt „anyuékkal szoktam és szeretem ünnepelni”? Ő meg nem ezt szokta, nem ezt szereti, úgyhogy ha így nézzük, neki éppúgy igaza van, mint neked. Csak akkor tudod gyengéden bármiről is meggyőzni, ha benned magadban van meggyőződés!
Ráadásul ő feltehetően nagyon stresszel az ünneplésen, azon meg különösen, hogy a szülei Jehova tanúi. Viszont ha felszabadul az emberben a feszültség, akkor ezzel együtt több minden más is felszakad, és esélyt kap a feldolgozásra. Ahogy ez fordítva is igaz: minden, amin stresszelünk, leszívja az energiánkat.
Én mindenképpen más megvilágításból kezdeném el a barátodnak megmutatni azt, hogy miért fontos az ünnep, és egyáltalán mit is jelent, mert feltehetően neki szülei végletessége, vallásossága miatt vannak fenntartásai az ünneppel kapcsolatban. De ebben nem ragadhat meg a végtelenségig, mert saját magát húzza le. Úgyhogy igen nagy türelemre, elfogadásra, megértésre van szüksége, csakis így segíthetsz neki, semmiképpen sem erőszakkal. Csak mesélj neki ezekről a dolgokról, mutasd meg ennek az előnyét, báját, szépségét. Így nyilván változni fog az évek során a dolog. Azon meg csacsiság előre parázni, hogy mi lesz majd akkor, amikor közös családotok lesz.
Fontos, hogy ne akard őt erőszakkal meggyőzni, csak ébreszd fel a figyelmét, és mutass neki új szellemi impulzusokat, új aspektusokat, új örömöket! Ne követelőzz, ne vess semmit a szemére, hagyd, hogy megélje, amit ő választ. Épp elég terror lehetett neki annak idején az, amit a szülei ráerőltettek. (Mindenféle vallásban való végletes megkapaszkodás a belső bizonytalanság jele. Akit a vallás irányit, annak spirituális értelemben nem kell felnőnie, azaz felelősséget vállalnia a döntéseiért, hiszen az adott vallás „apuja” megmondja, hogy mit és hogyan kell tennie.)
Búcsúzóul pedig kívánok neked békés, szeretetteljes, meghitt, örömteli ünnepnapokat, ahogyan minden olvasómnak is!
Ajándékképpen pedig néhány sor Márai Sándortól „Az ünnepekről”:
„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, válogatott étkek, vérpezsdítő és felfedezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, tesben és lélekben…”
Soma Mamagésa
