Aktuális

Kettőkor diplomaosztó, négykor esküvő

A mai, elfoglalt nők képesek több párhuzamos elfoglaltságot is menedzselni: így tett az a 34 éves amerikai nő is, aki alighogy átvette a diplomáját, máris rohannia kellett az esküvőjére.

Tricia Giordano saját bevallása szerint mindig is szerette, ha sűrű a programja. Múlt szombaton igazán zsúfolt délutáni menetrendet sikerült összehoznia: először átvette a diplomáját az Iowa állambeli Clintonban működő Ashford Egyetemen, majd átrohant az egyetemi negyed másik végében található kápolnába, menyasszonyi ruhára cserélte a diplomaosztón viselt talárt, és igent mondott a kedvesének, Rich Munsey-nek. A pár ugyanis Floridából származik, és úgy gondolták, nehéz lenne két különböző időpontban összecsődíteni a több államból érkező rokonságot. A diplomaosztó napja viszont az összes rokonnak megfelelt. A pár egyébként azt tervezi, hogy hamarosan visszaköltözik Floridába.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top