Aktuális

Diszkriminatív a BKV a fogyatékosokkal

Egyelőre nem biztosított a tömegközlekedésben a mozgássérültek egyenlő esélyű hozzáférése - mondta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Mint rámutatott, az akadálymentesítési határidők kitolása nem felel meg a jogbiztonság elvének. Egyes rendelkezések kifejezetten diszkriminatívak.

A jelenleg fennálló állapotok szerint sérül a fogyatékkal élő emberek helyváltoztatás szabadságához való joga, valamint az önrendelkezési joga is – állapította meg az országgyűlési biztos. Szabó Máté szerint az elmúlt tizenkét év alatt a közlekedési rendszerek teljes akadálymentesítése annak ellenére sem történt meg, hogy már 1998-ban ismert volt a törvényben megszabott határidő, 2009 vége.

A közlekedési tárca a tettek helyett az autóbuszos személyszállítás esetében az időpont kitolását kezdeményezte, a vasút esetében pedig már korábban megszabták: 2013. január 1-re kell elvégezni az akadálymentesítést.

Az ombudsman vizsgálata szerint az állapotok nem biztatóak. A MÁV-Start Zrt. kerekesszék szállítására is alkalmas járműveinek aránya, valamint az épületek akadálymentesítési mutatói rendkívül alacsonyak. Nagyok a területi különbségek is: a Debreceni Közlekedési Vállalat száz járműve közül 82 alacsony padlós, míg a lista alján a jelentős fejlesztések előtt álló Pécsi Közlekedési Zrt. áll, 3%-os aránnyal.

De a vállalatok áthidaló megoldásaival is van gond. Elfogadhatatlan például a BKV Zrt. gyakorlata, amely a mozgáskorlátozottaknak fenntartott midibusz szolgáltatása esetében előírja, hogy az utas két menetjegyet érvényesítsen, holott egy kormányrendelet értemében a súlyosan fogyatékos személyek kísérőjükkel együtt a helyi közlekedést 100%-os, a helyközit pedig 90%-os kedvezménnyel vehetik igénybe. A midibusz szolgáltatás hozzáférési ideje is korlátozott az egyéb járatok menetrendjéhez képest.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vizsgálata nyomán kezdeményezte, hogy a hozzáférési akadályok, korlátok azonosítására, felszámolására készüljön pontos terv, amely a gazdasági realitásokra épül, olyan korrekt határidőket szab, amelyeket nem lehet tovább kitolni, valamint megnevezi a végrehajtásért felelősöket. A biztos felkérte a BKV Zrt.-t, hogy a midibusz szolgáltatását azonos díjazással és hozzáférési idővel biztosítsa.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top