Aktuális

150 jogsi ugrott három nap alatt

Rászálltak az ittas vezetőkre az ünnepek előtt a rendőrök. Még mindig sokan ülnek alkohol fogyasztása után autóba.

Az ittas és a bódult állapotban történő járművezetés egyike a közúti tragédiák legfőbb tényezőinek. Európában az ittas járművezetéssel összefüggésben évente mintegy 10 000 ember veszti életét.

Magyarországon 2009 első kilenc hónapjában mintegy 7 százalékkal csökkent ugyan az ittasan okozott közúti balesetek száma, azonban az összes baleset megközelítőleg 12 százalékát alkohol hatása alatt okozták, ami a javuló eredmények mellett is magas aránynak tekinthető.

Emiatt a rendőrség európai összefogásban évente két alkalommal kifejezetten a járművezetésre hátrányosan ható szer befolyása alatt vezetők kiszűrésével foglalkozik. Legutóbb 2009. december 10. és 12. között akcióztak a rendőrök, sajnos nem eredménytelenül.

A nemzetközi közúti ellenőrzés az ország teljes területére kiterjedt, a végrehajtásban valamennyi rendőr-főkapitányság, összesen több mint 2500 rendőr vett részt. Az egyenruhások 18 366 járművezetőt ellenőriztek, közülük 408-an produkáltak pozitív alkoholtesztet. Vagyis a járművezetők (kerékpárosok is) 2,2 százaléka ittas volt. A helyszínen 151 vezetői engedélyt vettek el a rendőrök.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top