nlc.hu
Aktuális

Lecserélnéd az autódat egy biciklire?

Egy friss brit felmérés eredményei szerint a helyi lakosok többsége hajlandó lenne kisebb-nagyobb mértékű változtatásra közlekedési szokásait illetően a környezet védelme érdekében.

A brit Institution of Civil Engineers (ICE) megbízásából készült felmérés eredményei szerint a helyi állampolgárok többsége komoly fenyegetésnek érzi a föld felmelegedését, ezért több mint 80 százalékuk hajlandó lenne változtatni közlekedési szokásain a környezet védelme és a klímaváltozás elleni harc eredményessége érdekében.

Repülőgép – gépkocsi – kerékpár

A válaszadók 36 százaléka kisebb mértékű változtatásokat tenne a jó ügy érdekében. Ők, saját bevallásuk szerint vállalnák, hogy gyakrabban tömegközlekednek, illetve kerékpároznak autózás helyett. 38 százalék közepes méretű vállalásokra lenne rávehető: ők megvalósíthatónak érzik a környezetbarát autó megvásárlását, a csoportos, közös autózás, illetve a kevesebb légi közlekedés lehetőségét. Végül, 9 százalék olyan jelentős változtatásokra is hajlandó lenne, minthogy teljesen lemond nem csak a repülésről, de az autózásról is.

A felmérés során megkérdezett ezer válaszadónak csak 17 százaléka nincs felkészülve közlekedési szokásainak megváltoztatására.

A kutatás egyébként egybevág az ICE azon tanulmányával, amely a politikai lépések és társadalmi hozzáállás változása mellett a közlekedési infrastruktúra átalakításának fontosságát hangsúlyozza az éghajlatváltozás elleni küzdelem sikeressége érdekében.

Elmélet és gyakorlat

– Ennek a felmérésnek az a fő tanulsága, hogy fejben, a gondolkodás, a tudatos attitűdök területén folyamatban van, és részben már be is következett a változás a környezettudatosabb közlekedés javára – kommentálja a kutatást Síklaki István, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánhelyettese.

A szakértő szerint azonban óvatosnak kell lennünk, mert az ilyen gondolati változást még igen nagy távolság választja el a tényleges magatartásváltozástól, különösen, ha az emberek nem kapnak konkrét infrastrukturális segítséget, és pontos cselekvési terveket ahhoz, hogy vállalásaikat cselekvésre is váltsák.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top