Aktuális

Elátkozott a szeretőm felesége? – Soma Mamagésa válaszol

Már több mint három éve tart a kapcsolatom egy nős férfival, igaz, nagyon ritkán találkozunk. Közben volt több barátom is, de egyik kapcsolat sem bizonyult tartósnak. Emiatt kineziológushoz fordultam, aki azt mondta, elátkozott a szeretőm felesége.

Kedves Soma!

Már több mint három éve tart a kapcsolatom egy nős férfival, bár évente csak kétszer-háromszor találkozunk. Szerelem volt első látásra. Előtte nem volt kapcsolatom nős férfival.

Elátkozott a szeretőm felesége?  - Soma Mamagésa válaszol Minden porcikámmal küzdöttem ellene, és küzdök már több mint három éve. Ez idő alatt volt több rendes kapcsolatom, próbálkozásom, összesen hét. Természetesen, ha volt valakim, vele nem foglalkoztam. Azonban eddig a szerelem rózsaszín köde győzött, legalábbis részemről. Nyáron azonban kiderült, hogy a felesége terhes a második gyerekkel. Teljesen véletlenül tudtam meg, nem tőle, ráadásul már a sokadik hónapban volt. Ez már nagy törést okozott, valamint az évek során rengeteg csalódást is okozott a kevés boldog pillanat mellé. Ahogy a gyerek születése közeledett, úgy gondoltam végig egyre jobban az elmúlt három évet, és döbbentem rá, mennyire nincs értelme az egésznek, és nem ő az én társam. Szépen betelt a pohár.

Mégsem voltam elég erős ahhoz, hogy meghúzzam a vonalat: vége, és teljesen leépítsem az iránta való érzelmeimet (amelyeket ő nem viszonoz, és nem is értékel), ezért kineziológushoz fordultam. Nagyon sokat segített, már két hónapja járok hozzá. Érdekes módon azóta nem is találkoztam vele, és egyre kevésbé vágyom rá. Az elmúlt pár hétben úgy éreztem, hogy a próbálkozásaim a férfiakkal és a kapcsolatokkal mindig meghiúsulnak, hiába teszek meg mindent, láthatatlan falakba ütközöm, mintha az egész világ összeesküdött volna ellenem, hogy ne legyek igazán boldog más emberrel. A legutóbbi alkalommal, amikor kineziológusnál voltam, felmerült bennem a kérdés: lehetséges, hogy átok ül rajtam, vagy valaki nem akarja, hogy én boldog legyek? Kiderült, hogy a felesége átka van rajtam, ami gátolja, hogy a férjével – vagy más férfival – boldog lehessek. Az élet úgy hozta, hogy több mint két éve találkoznom is kellett a feleségével egy hivatalos ügy miatt. Hozzáteszem, segítettem a feleség családján. Tudja, ki vagyok. Fél évvel ezelőtt botrány volt otthon, mert beleolvasott a férje telefonjába, és szóvá tette a dolgot, „kiderültem”. Valószínűleg már sokkal régebb óta tudott rólam, és a második gyermek érkezése nem volt véletlen. Gondolom, ezzel akarta menteni a házasságot, és még jobban magához láncolni a férjét. Sikerült neki, mert eközben én megvilágosodtam: mennyire nem ér semmit ez a kapcsolat, és rájöttem, hogy amire én vágyom, azt nem ettől a férfitól fogom megkapni. Viszont szeretném végre én is megtalálni a páromat.

Megismertem pár hete valakit, akivel úgy érzem, nagyon boldog lehetnék. Meg akarok szabadulni az átoktól, de nem akarok mágushoz, jósnőhöz menni. Van valamilyen módja, hogy én egyedül megszabadítsam magam? Olyan rituálé, amelyet otthon elvégezhetek? Olyan bosszantó, hogy boldoggá tettem a férjét, sőt sokszor el is küldtem, hogy inkább vele foglalkozzon, és még ő átkoz el engem. Ráadásul az átok visszaütött, mert mivel egy kapcsolatban sem találtam meg a boldogságot, mindig a férjéhez menekültem. Ha nem átkozott volna el, ő is boldog lehetne, és én is.

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Kedves párra vágyó leányzó!

Elátkozott a szeretőm felesége?  - Soma Mamagésa válaszol Nem hiszek abban, hogy ez ilyen egyszerű: „Ha nem átkozott volna el, ő is boldog lehetne, és én is.” Abban sem hiszek, hogy egy átok miatt nem tudsz kiegyensúlyozott párkapcsolatot kialakítani. Az átok főképp azon fog, aki fél tőle, vagyis maga aktiválja azt. Megértelek, hogy nem szeretnél mágushoz, jósnőhöz menni, sok zavaros dologba gabalyodhat általuk az ember. Helyette javaslom az önbizalmad megerősítését, amiben – ahogy érzed – a kineziológia is tud segíteni.

Írod, hogy két hónapja jársz a kineziológushoz, ami nem tudom, hány alkalmat jelent, de közel tizenöt évi tapasztalatból tudom, hogy csak akut, azaz „tűzoltásos” esetben ajánlott sűrűbben járni. Általában négy-hat-nyolc hét telik el két oldás között, hiszen idő kell, amíg – a házi feladatok végzése mellett – a változás mélyről is elindul. Emellett ajánlom, hogy a családállítás segítségével vizsgáld meg direktben a férfiakhoz való viszonyulásod energiáit. Az energiameződ és önmagad tisztítására választhatod a pránanadit – ha a keresőbe beütöd, sok infót találsz róla. Emellett Veres Kriszta rituáléit javaslom, ő az angliai Glastonbury papnőképzőjében tanult. Fantasztikus rituáléi vannak, amelyek az elengedésben, a megtisztulásban komoly segítséget nyújthatnak (www.istennotemplom.com).

Amit te magad tehetsz magadért: kezdj el rendet rakni a lelkedben! Kisgyermekes, nős férfiba belebonyolódni bizony nem túl szerencsés, de igenis azt gondolom, a szerelem egy pont után döntés kérdése. Belemegyek, és folytatom – vagy sem: eldöntöm. Jó néhány olyan emberrel is találkoztam már, aki a benne levő szenvedő mártír énjét etette a lemondás fájdalmával: ezen érzés megélésének az eszköze lett a szerelem, illetve az arról való lemondás.

Az, hogy miért vannak bennünk ezek az önbüntető programok, önismeret kérdése, amiben a fent említett módszerek segíthetnek. Benned a válasz, miért kellett neked ez a hiábavalóság három éven keresztül, ami több fájdalmat hozott, mint örömöt. A lényeg, hogy mindehhez semmi köze a szeretőd feleségének, csak egy eszköz volt a saját játszmádban. Itt az ideje, hogy abbahagyd a másikra mutogatást! Ha elmész családállításra, szembesülni fogsz a hozott önbüntető „női programjaiddal”: mi az oka, hogy így megbonyolítottad az életed, és tudat alatt miért nem engedsz meg magadnak beteljesedett párkapcsolatot.

Elátkozott a szeretőm felesége?  - Soma Mamagésa válaszol Többször írtam, hogy a mi drága Földünk szerintem egy „tanulóbolygó”, ahova azért jöttünk, hogy fejlődjünk. Az emberi kapcsolataink is ebben segítenek, amelyeknek sokszor nem az a céljuk, hogy „boldogok” legyünk, hanem hogy fejlődhessünk a másik által. (Szerintem az emberek többsége illúziót kerget ezzel az állapottal kapcsolatban – pedig a boldogság egyszerűen tudni a jelenben lenni.) Ez nem zárja ki a békét és a nyugalmat, a biztonságot adó szeretetet, hiszen van, amikor épp az kell a léleknek, ám van, amikor nem. Az egyetlen, amit tehetünk: a törekvés maga. Ha lelki békére és békés kapcsolat(ok)ra vágysz, mindenképpen tisztulnod kell, és intenzív belső utakat bejárnod önmagad megismerése érdekében. Minél kevésbé foglalkozol az „átok” kérdésével, annál kevésbé fog hatni rád.

És amit még tehetsz: képzeld el magad előtt a szeretődet, balján a feleségével. Hajolj meg előttük, és mondd ki hangosan: tiszteletben tartom a helyedet, hisz te érkeztél hamarabb, te vagy a felesége. Bocsáss meg, ha hibát követtem el ellened. Legyetek boldogok!

A szeretőddel kapcsolatban ajánlom a vonal meghúzását – ahogy te írtad. Akár végezd el a saját elengedő rituálédat, amelyet intuíciód sugall. (A site-omon az írások között két elengedésgyakorlatom is van.) Elengedni azonban csakis szeretettel lehet – mindaddig, amíg negatív érzéseid lesznek bármelyikük iránt, te magad kötöd őket magadhoz. Bármi is történt, amint megértéssel és szeretettel gondolsz rájuk – hiszen belőled fakadt mindez –, a saját utadat járhatod, és nincs az az átok, amely fogna rajtad.

Minden jót!

Soma Mamagésa

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top