Aktuális

Nézettségi verseny: nagyágyúk nélkül

Az elmúlt hét a másodvonal sikerét hozta a tévék csatájában, pihennek a nézettségi nagyágyúk.

Nézettségi verseny: nagyágyúk nélkülAz év második hetében a 18-49 év közötti, tévénéző magyar nők közül a legtöbben a hagyományosan erős, vasárnap esti filmnek szavaztak bizalmat. Jennifer Lopez romantikus vígjátéka egy szerethető Hamupipőke-mese, visszafogott fenékszemlével és fontos szerephez jutó D&G kabáttal. Az Álmomban már láttalak 48 százalék fölött végzett, első hely ismét az RTL-nél.

A Barátok közt pedig megint csak második, mi folyik itt? Nincs már Csillag születik, nincs már Benkő, de még mindig nem vette vissza az első helyet… talán majd a pót-Géza segít, a 39,5%-nyi nézettség nem rossz ugyan, de ősszel még másfélszer ennyit tudott a sorozat. Harmadik helyen meglepetésre az RTL keddi Híradója, negyedik A Széf, mondom, szélcsend van, a korábbi stabil másodvonal ideiglenesen élre ugrott, Balázs vetélkedője is 38 százalék fölött.

Folytatva az RTL-es házi versenyt, ötödik a csütörtöki Fókusz, szűk 33%-kal, majd az igazi meglepetés: hatodik az SOS Mallorca című német (!) katasztrófafilm (!), méghozzá egy szerda (!) esti, fél tízes (!) kezdéssel. Ralf Moeller, a teszkógazdaságos Schwarzenegger egészen meglepő sikert ért el. Korábban ez a műfaj a top10-be se fért bele. Most viszont nem volt se House, se Vészhelyzet, se Született Feleségek, se Grace Klinika.

A szombati Fókusz Plusz is régi motoros, nem meglepő a hetedik hely, majd végre jön a tv2: nyolcadik a Megérzés című thriller Sandra Bullock és kedvenc plasztikai sebészünk, Julian McMahon főszereplésével. Komolyan felülvizsgálom a „tévében nem érdemes mozifilmet vetíteni” álláspontomat, ugyanis a vasárnap esti családi mozi után itt a péntek esti thriller, mint működőképes séma – jó egyharmados közönségarány, kell is a tv2-nek, mint egy falat kenyér. Kilencedik a hétfői Jóban Rosszban, alig 28%-on, még nem harapott rá a néző a dupla részekre.

A top10 vége a Cobra11-gyel ismét az RTL-é, 8:2 a végeredmény, szokásos arány. Jóval érdekesebb azt látni, hogy milyen minták ugranak ki a jelenlegi, (főleg RTL-es) nagyágyúk nélküli időben: megint nézünk filmeket a tévében, temetett műfajokat és idősávokat fedezünk fel, bevett, de mostanában hanyagolt műsorokra szokunk vissza. Okos tévé most lökné be az új műsorait, hogy ellenfél nélkül, kikímélve vezesse be a versenybe – mert aztán úgyis jön a Megasztár meg az X-faktor.

Nézettségi verseny: nagyágyúk nélkül

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top