Heti Hetes: takarékon túlélte

1999-ben egy kifejezetten új, országos kereskedelmi tévében korábban nem próbált, veszélyes műfajba kezdett az RTL Klub: a „konszenzusos” bulvár helyett egy megosztó, pimasz, szókimondó közéleti műsort indított el, amely hamar tényezővé vált úgy a sajtóban, mint a magyar politikában. Tényleg arról beszéltek az utcán, a fodrásznál, arról tudósított komoly és bulvármédia egyaránt, hogy mi volt tegnap a műsorban. Parlamenti felszólalások és vezércikkek támadták vagy idézték a Heti Hetes szereplőit.

„Szeretem a focit!”, „elfogtunk egy levelet!” – mindenki tudta, hogy mit jelentenek ezek a fordulatok. Kern András végre teret kapott, hogy a legszélesebb nyilvánosság tudja meg (újra): kiválóan ír. Kevésbé dicséretes, de mindenképp említendő következmény, hogy a Heti Hetes miatt hitte azt több rendező is, hogy a műsorban sikeres Hernádi–Bajor–Gálvölgyi-trió leigazolása egy mégoly humortalan filmre is beviszi majd a nézők tömegét. Nem jött be, de ettől még komoly fegyvertény, hogy az említett hármas tíz éve kiválóan működő „balszárny” a műsorban.

A rádiósból kezdő hírolvasóvá vedlő Csiszár Jenő számára a mai napig pályacsúcs az a népszerűség, az az ismertség, az a tőke, amelyet a műsor során megszerzett. Előtte-utána voltak talán értékesebb, a reputációját szebbre glancoló vállalkozásai, de országos ismertségét nem az Apukám Világa és nem is az azóta próbált, kudarcos (csiszar.hu) vagy az épp most mérlegre kerülő (Olasz meló) műsorai, hanem elsősorban a bakikkal teli hírolvasás teremtette meg. Mondhatjuk úgy is, hogy a könnyű részt kapta meg Csiszár, és a melósabbat a profi utód, Jáksó László.  Ugyanígy lett (hosszú évek után újra) közismert Verebes István, aki itt nyerte el a második esélyt, hogy bebizonyítsa: nem volt érdemtelen Kellér Dezső stafétájára. Szintén a Heti Hetes adott új profilt Havas Henriknek: a kekec, tudálékos „Tanár Úr” (könyörgök, ő csak Csiszár Jenőt tanította, nem az országot, és abból is mi lett) sikeres kirándulást tett a közéleti témákból a könnyű(nek mondott) műfajba.

Nos, én meg egy idő után az utóbbi két szereplő miatt szoktam le a műsorról. Ahogy eltűnt belőlük a néző iránti alázat, úgy kellett egyre többször a némítógomb után kapkodni. Verebes István és Havas Henrik egyszerűen idegesítővé vált, és a Heti Hetes velük kopott: ahogy tágult a média horizontja, beléptek új tévék, harsányabb hangok vagy épp finomabban metszett vélemények; lett Dumaszínház, és igen, ahogy berobbant az internet is a hétköznapok világába, úgy lett ez a műsor is egyre inkább bácsis, lassú és érdektelen. Vagy épp fölöslegesen bosszantó… nyilván nem véletlenül pakolták el vasárnap késő estére.

De aztán sikerült jót húzni: Hajós András és Alföldi Róbert (az utóbbi időközben távozott, és színházigazgatóként dolgozik, kiválóan) pompás vérátömlesztésnek bizonyult, és Hajdu Steve is meglepően jól simul a műsorba. A Heti Hetes ugyanis megint működik, talált magának új profilt, és bár szárnyalásról szó sincs, de takaréklángon, csöndben elszötymörgött 2010-be. Már nem alakít, hanem reagál, nem arcba vág, legfeljebb csöndben duzzog, és nem ő jelöli ki az irányt, de legalább tartja becsülettel.

Nagy dolog tíz éven keresztül képernyőn tartani egy műsort; kevés ilyen példát tudunk hozni a magyar kereskedelmi televíziózás történetéből. A Heti Hetes már túl van a csúcson, de intézményesült, megbízható öreg bútordarab az RTL Klubnál, fix nézőkkel, a finanszírozható gyártási költségeket megháláló reklámbevételekkel. A tévében és a neten létezik már frissebb, humorosabb produkció (amelyet nem beszél agyon csattanó nélküli történetekkel Farkasházy Tivadar), igény szerint lehet már okosabb vagy épp durvább politikai állásfoglalásokat nézni-hallgatni máshol. Mégis fontos, de legalábbis szórakoztató műsor – olyan, mint egy tisztességes paprikás krumpli. Nem váltja meg a világot, nem dicsekszel vele, de néha pont ez a jó.

Ezért nézem én is, újra.