Aktuális

Állatok a kertben: felhívás képzőművészeti pályázatra

A Noé Bárkája Egyesület és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság képzőművészeti pályázatot hirdet az állatok védelmének népszerűsítése céljából.

Ezért felhívással fordulnak az általános iskolák felső tagozatos tanulóihoz képzőművészeti pályázat kiírásával, melynek jelmondata: „ÁLLATOK A KERTBEN
      
A körülöttünk élő, védelemre szoruló gerinctelen és gerinces fajok ismeretére kívánják felhívni a figyelmet pályázatukkal. A téma aktualitását az egyes fajok iránt tanúsított gyűjtési szenvedély vagy indokolatlan ellenszenv is adja. Nem csupán madáretetők, odúk, itató-és fürdőhelyek elkészítését várják, hanem, denevérház, sünvár, fátyolkák és fülbemászók, kígyók, békák, lábatlangyíkok téli menedékét is.  

 Útmutató a pályázathoz

A kert évezredek óta a természetes élet színtere, az emberi élet fontos eleme volt. A középkori kolostorok, várkertek növényei kijutottak a jobbágyudvarokba is, és népdalaink tanúskodnak a parasztkertek sokszínűségéről. Ma már egyre többen látjuk be, hogy az ember csak az ökológiai egyensúly megtartásával érheti el többek között táplálkozási céljait. Aztán az ember egyre inkább felborította ezt az egyensúlyt, ezért nem vihetünk be oda idegen anyagokat (vegyszerek), hanem természetes eszközökkel segíthetjük a megbomlott egyensúly helyreállítását.

Állatok a kertben: felhívás képzőművészeti pályázatraAz egyesület ezért hirdet pályázatot. A pályázni kívánók először a biológia, természetismeret tanárok segítségével ismerjék meg a kertben élő állatokat, azok igényeit, majd a művész tanárok segítségével tervezzék meg, készítsék el a kertben élő állatok búvóhelyeit. Ezek a tárgyak készülhetnek fából, kerámiából, bármely természetes anyagból, műanyagból csak akkor, ha ez újrahasználatot jelent. A zsűri azon kívül, hogy az elkészített tárgy minden szempontból megfeleljen az állatok igényeinek, azok esztétikus kivitelét is értékelik.

A cél, hogy a gyerekek munkája felhívja a felnőtt társadalom figyelmét is arra, hogy az újra divatba jött kerti tárgyak szépek, és az állatvilág számára is hasznosak lehetnek. Azok, akik nem rendelkeznek a kivitelezéshez szükséges eszközökkel, külön kategóriában nevezhetnek terveikkel. A tervek külön feltétele viszont, hogy a későbbiek során kivitelezhetők legyenek.

A díjak között szerepel barlangi belépő, könyvjutalom, illatpárna. A szép és szakszerű műalkotásokat amennyiben az alkotók nem tartanak rá igényt, névvel ellátva kihelyezzük a Pintér-kerti Arborétumba és a NOÉ kertjébe.

A pályázati tárgyak és tervek elkészítéséhez tanácsot kérhetnek:

• Wágner László: 06-30-3773412 (DDNPI)
• Bérces Viktória: 06-20-586-1281 (Noé Bárkája Egyesület)

A beküldendő pályamunkák mérete: max. 30 cm

Technikája: szabadon választott kisplasztikai technikák

A beadás határideje: 2010. március 29-én és 30-án 8-tól 16 óráig

Helyszíne: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Tettye Oktatási Központ (Pécs, Tettye tér 8.)

A díjazás egy korcsoportban történik: felső tagozatos korcsoport (11-14 éves)
A beadott pályamunkákon kérik feltüntetni:
– a mű címét
– a pályázó nevét, címét, életkorát
– iskolájának nevét, címét és telefonszámát
– a pályázat jelmondatát

A díjazott és kiállított munkák alkotóit április 15-ig értesítik és meghívják a Föld Napja alkalmából
2010. április 24-én 11 órakor a Tettyén rendezendő díjkiosztó ünnepségre.

A kiállításon nem szereplő munkákat a díjkiosztó ünnepség után és az azt követő héten lehet átvenni a Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási Központjában. A kiállított alkotásokat a
kiállítás zárása után kaphatják meg készítőik a helyszínen.

Bővebben: www.ddnp.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top