Aktuális

Amit az autóinkból kispóroltak

Néhány olyan apróságot kerestünk, amelyek évek óta hiányoznak az autóinkból. Pedig a tudomány szerint lehetne ez másként is. Kedvenc, ritka, vagy éppen nem létező extráink következnek.

Feltalált, de az autóiparba csak lassan beszivárgó ötleteket szedtünk díszes halomba. Knight Rider kormánytól a beszélő autóig. Szerkesztőségünk értelmes, és kevésbé bölcs dolgokat is rejtő extralistája:

Pereckormány? Sohanapján!

Talán a váltókarhoz hasonló – még az automata autókban is ott van a vasrúd, pedig pár gomb kiválthatná – beteges ragaszkodás övezi a kerek kormányt is. Pedig amióta feltalálták a változó áttételű kormányzást, már akár a Knight Riderben évtizedekkel ezelőtt megcsodált kormányforma is feltűnhetne az autókban. Igaz, nehezebb lenne rá gombokat telepíteni, de szerencsére ezek kiváltására is van ötletünk.

Beszélő autó

A franciáknak már a nyolcvanas évek elején volt egy próbálkozásuk a témában, de a Renault 11-es beszélő változata valamiért nem lett sláger. Pedig a navigációs berendezésekben lakó kisasszonyokhoz hasonlóan a beszélő autók is nagyot dobnának a hosszú, magányos autózásokon.

Kétfelé nyíló ajtó

Belegondoltak már, mennyivel kényelmesebb lenne az autóba beülés, ha az első és hátsó ajtók egymással szemben nyílnának? Egyszerűbb, gyorsabb lenne a beszállás, vagy éppen a gyermekülések beszerelése, gyerekkel feltöltése.


Vannak autógyárak, akik szintén úgy látják, hogy ez jó dolog és gyártanak is ilyen modelleket. Persze az egymással szembe nyíló ajtók szerkezete drága, így nem meglepő, ha tömegmodellekben még nem találkozunk velük. A Rolls-Royce és a Mazda RX8-as a legismertebb, a Mazda a felmerülő statikai nehézségeket aprócska hátsó ajtóval, a Rolls-Royce masszív acéloszloppal hidalta át.

A hírek szerint a hamarosan érkező Opel Merivába is ugyanilyen szokatlan módon, de sokkal kényelmesebben lehet majd beszállni.

Még több roppant érdekes ötletért kattints!

 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top