Hajni: Kis ember a nagy vécén
Eleinte fel sem merült bennem, hogy a szobatisztasággal, mint tudományos problémával foglalkoznom kéne. Teljesen odavoltam az anyatejes kaki illatától. Anno élvezettel fedeztem fel a spenót- vagy a céklapép hatására zöldre, illetve pirosra színezett pelustartalmakat is – ezek illata már nem volt annyira vonzó, bár most, amikor az időközben félévessé lett Kornélnál az első adag alma után újra megéreztem, őrült nosztalgia öntött el, és beugrott az egész Barni-féle hozzátáplálósdi-feeling színekkel, ételekkel, évszakokkal, hangulatokkal, hihetetlen volt. Lehet, hogy ez is perverzió (annak, akinek nincs gyereke, meg kifejezetten orvosi esetnek tűnhet), de én mindig szerettem (szeretek) pelust cserélni, vetni egy pillantást rá – még a legszörnyűbb illatú időszakokban is. Biztos azért, mert ilyenkor (is) érzem: „működik” a gyerek (s itt jön az önigazoló rész: én jól „működtetem”). Barninál hozzászoktam a napi minimum három csomaghoz, úgyhogy most Kornélnál kicsit sajnálom is, hogy csak napi eggyel „kényeztet”. Sőt, az alma-banán kombináció hatására be is dugult kicsit szegény, be kellett vetnünk a kúpot, ami végül meghozta az „eredményt” két nap után (tudom, hogy ez még nem a világ, de látszott rajta, hogy feszíti…).
Szóval, a szakirodalom tanulmányozása után eldöntöttem, a szobatisztaságot nem erőltetjük. Sőt szóba sem hozzuk, amíg Barnit nem érdekli, hiszen a kulcs az: meg kell érnie arra, hogy vissza tudja tartani a kikívánkozó salakanyagot, ráadásul hároméves koráig bőven ráér minderre, addig meg minek frusztráljuk. Nagyszülők, dédik persze időnként előjöttek a „na, rácsücsülsz a bilire?” kérdéssel – bilit is tőlük kaptunk, de én reméltem, hogy kihagyhatjuk, és egyből a vécét vesszük be inkább. A gyerek néha mondta, hogy igen, hajlandó „bilizni” (rémes kifejezés, nem?), ráült, majd egy másodperc múlva felpattant, és rohant tovább. A mellékhelyiség nem mellesleg nálunk abszolút nyitott terep, nem akartam, és nem is tudtam volna kizárni a gyereket az ott történtekből. Mindig is látta, mi zajlik odabent, gondoltam, egyszer csak felmerül majd benne, hogy kipróbálná.
– Anya, olvassál! – szól Barni, és akár negyedórát is szívesen elücsörög a vécén, akár a nagyok |
Barni egyébként a „kakiltál?” kérdésre egy időben kategorikus nemmel felelt, még akkor is, ha a szobában már ájuldoztunk a szagtól. Mígnem nyáron, a nagy pelusnélküliség jegyében párszor bepisilt, és kétszer be is kakilt, úgyhogy onnantól kezdve tényleg elindult valami. Elkezdett szólni, ha kakilt. Azaz közölte: „nyomom”, és megállt. Mozdulni nem bírt, felkaptuk, és futottunk vele a vécére. Szinte mindig odaértünk időben. Amikor a ház elől is felértünk (úgy, hogy nem is kapkodtam, mert gondoltam, már biztos beszaladt), akkor kezdtünk igazán büszkék lenni rá. Kétéves, és a vécébe kakil – tehát a bilizés tényleg teljes egészében kimaradt nálunk! Most már ott tartunk, hogy ő is oda tud szaladni a vécére, szépen mondja, hogy „kakilni kell”, „tartom, anya, tartom”, aztán ráül, és „várom…”. Igazi férfi: imád trónolni, hosszan cseverészik velem közben, alig lehet kicsalogatni a vécéről. Utána kötelező a popsimosás, sajnos, a kádnál – mit nem adnék egy bidéért!
Pár hete időnként megjegyzi, hogy „pisiltem”, úgyhogy talán lassan ezzel is haladunk, de nem erőlködünk. Főleg mióta belegondoltam, hogy ez mekkora macera lesz: indulás előtt pisilni, alvás előtt (után) pisilni, esetleg ágyneműt cserélni, ha úgy hozza a sors…
Saci: Néni a klotyón!
Így, huszonegy hónaphoz közeledve a jelek nálunk is egyre sűrűsödnek… Samu már hónapok óta szól, „kaka”, és már tépi is le a nadrágját – más kérdés, hogy valóban van-e ott valami… Bili vagy vécé (szűkítővel), egyre megy, mindkettőn imád ücsörögni, főképp, ha közben nézheti magát a tükörben. Komplett a program: nagyokat nyög, egy idő után közli, hogy „kész”, megtörli magát (ha nem vigyázok, egy egész tekercs papírral), és lehúzza a vécét. Az egyetlen bökkenő, hogy egyelőre semmi nem jön belőle. A gyerekből. Ekkor kissé sajnálkozva tárja szét a kezét: „nincs kaka, nincs pisi”. Ha bárki a vécé felé indul nálunk (legyen családtag vagy vendég), már susogja halkan-szemérmesen, vagy épp a világba kiáltja: „a néni (bácsi) stb. kakál!” Saját „termékével” is jóban van, szerencsére. Az egekig magasztalja, mikor a pelusban megpillantja: „naaaagy kaka, óijásíííí!”, mindezt olyan hanghordozással, akárha egy felhőkarcolót nyomott volna ki magából. Szóval, azt hiszem, most már nekem kellene vennem egy nagy levegőt, és nekivágni az „út a szobatisztaság felé” nevezetű közös-rögös, ám bájos kalandunknak…
Két hét múlva: Hogyan éljük túl a hisztizést – és hogyan előzzük meg? Dobray Sarolta tippjei
További kiemelt témáink a Nők Lapja február 3-án megjelenő, 5. számából: Ördög Nóra Nők Lapja téma Sztárvilág Divat A heti szerkesztő, Lazarovits Szilvia ajánlásával: Továbbá: Szépség, Konyha, Egészség, Horoszkóp, Társkereső és még sok minden más! |