Aktuális

Dráma! Akinek az anyja volt az ellensége

Ki gondolná, hogy gróf Batthyány Lajosnak az édesanyja volt a karmikus ellensége? Rossz viszonyuk olyan cselekedetekre ösztönözte a grófot, amivel Magyarország sorsát befolyásolta, életfeladatát teljesíteni tudta.

Az ezotéria tanai szerint a születni készülő lélek választja meg a szülőket – és általuk a géneket és a környezetet -, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az életfeladatát teljesíteni tudja. Ezért válik érthetővé gróf Batthyány Lajos és anyja, Skerlecz Borbála gyűlöletes kapcsolata is. A horoszkópok, valamint az életesemények világossá teszik, hogy a lélek miért a korán elhalálozó gróf Battyhány József Sándort választotta apának, és miért a fondorlatos, fi a ellen forduló Skerlecz Borbálát anyának.

 Az anya és a vagyon

 

A feleség, Zichy Antónia grófnő
A feleség, Zichy Antónia grófnő

Batthyány Lajos gróf második gyermekként, 1807. február 14-én jött világra. Születését követően szülei hamar elváltak. Ötéves volt, amikor apja távozott az élők sorából, és minden vagyonát másodszülöttjére hagyta. Anyja egy korrupt jogtanácsos segítségével megakadályozta a végrendelet kihirdetését, így a vagyon az ő kezelésében maradt. Borbála nagyvilági életmódot folytatott, és nagylelkűen költötte fi a pénzét. Lajost nyolcéves korában beadta egy nevelőintézetbe, így a gyermek szeretetlenségben, sivár körülmények között nőtt fel. Tizenkét éves korára kezelhetetlen, ingerlékeny, vad gyermek lett, ezért anyja az ikervári birtokra küldte, ahol két évig magántanító foglalkozott vele, majd következett egy újabb nevelőintézet. Három év múlva a filozófus Nikolaus Möllerre bízta a fi át. Mire a fi atal gróf tizennyolc éves lett, anyagi összeütközésbe került Borbálával, mert az a végrendeletben megszabott zsebpénznek csak a töredékét adta neki. Ez is oka volt annak, hogy a fi ú úgy határozott, jogot tanul, hogy a neki járó vagyont visszaszerezze, illetve a jogtiprás ellen fellépjen. Majd ezután anyja akarata ellenére katonai pályára lépett. Amikor Borbála asszony látta, hogy fiával szemben tehetetlen, és érezte, hogy a vagyon kezelése is ki fog csúszni a kezéből, arra biztatta fi át, hogy kezdjen a rangjához méltó életet élni. Ugyanis titkon azt remélte, ha fi a elkezd költekezni, ismét ő lesz a vagyon kezelője. A fi ú engedett a csábításnak és rövidesen két uzsorás több százezer forintos adósságot varrt a nyakába. Anyja csak erre várt, rögtön feljelentette fi át a katonai hatóságnál. Ez észhez térítette a 22 éves fi út. Hamarosan megakadályozta, hogy az Borbála bérbe adja a legjobban jövedelmező ikervári birtokot, és kezdetét vette a kemény, két éven keresztül tartó ádáz harc a vagyonért, följelentésekkel, vádaskodásokkal. Lajos nagykorúságának napján végül átvette az apai örökségét. Ekkor a fi atal gróf kilépett a hadseregből, és hozzálátott birtokai korszerűsítéséhez. Rengeteget utazott, feleségül vette Zichy Antónia grófnőt, öt gyermekük született, melyből hárman élték meg a felnőtt kort.

A gróf karmája 

 

gróf Batthyány Lajos
gróf Batthyány Lajos

A gróf éppen az anyja viselkedése miatt tanulta meg mindazt, amire szüksége volt a karmikus feladatának teljesítéséhez. A gróf, ahogyan szembe szállt az anyjával, majd fölébe kerekedett, és nem engedte a vagyont eltékozolni, hanem birtokát fejlesztette belőle, úgy szállt szembe politikusként a múlttal, és harcolt az egységes nemzeti és reformszellemű főnemesség megteremtéséért. A gróf ezután beteljesítette sorsát, és ő lett az ország első miniszterelnöke, ő volt, aki meghirdette az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot. Ugyan a forradalom elbukott, és a grófot is halálra ítélték, de a karmáját teljesítette, hiszen a szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve lett.

Gróf Battyhyány Lajos azért született egy dúsgazdag, életét korán elvesztő apa és egy mindenben ellene tévő anya gyermekeként, mert:
• az apa halálával a sors úgy rendezte, hogy a gróf már egészen ifjú korában elkezdje csatározását az anyjával, ami lépésről lépésre közelebb vitte sorsfeladatához.
• a fiúnak az apa hatalmas vagyonára volt szüksége, hogy tanulni tudjon, kiemelkedő alakja legyen a nemzetnek, reformtörekvéseivel megpróbáljon az ország sorsán jobbítani.
• nemcsak azért tanult jogot, hogy az anyjával szemben alkalmazza, hanem azért, hogy küzdjön a jogtiprás ellen. Miközben a végzetét egy jogtipró bírói ítélet jelentette, amely alapján kivégezték.
• anyja ellenkezésének hatására végezte el a katonai akadémiát, hogy amikor elérkezik az idő, meg tudja szervezni a magyar honvédséget, és 1848 tavaszán meghirdesse a népfelkelést.
• a sors iróniája, hogy azt a vagyont, amit az apától örökölt, amiért az anyával harcolt, amit az ország jobbítására is fordított, a halála órájában elkobozták.

A legfrissebb szám tartalmából:

Hol járunk álmainkban?

Az álmok titokzatos világa
A világ leghíresebb álmai
Demjén Ferenc: A társam megváltoztatta az életem
Égi útbaigazítás Lourdesban
Egy vérbeli boszorkány: Malek Andrea

Itt tudsz előfizetni, KATT IDE!»

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top