nlc.hu
Aktuális
Százmilliós családi tornádó a Brabustól

Százmilliós családi tornádó a Brabustól

Tavaly, a Genfi Autószalonon mutatta be a Brabus a duplaturbós ML 63-at, most a GL is megkapta a 650 lóerős motort.

Tavaly a duplaturbós ML 63-ról már lerántotta a leplet a Brabus, a 650 lóerős motort most bepakolta a GL-be is. Csekély 368 ezer euróért (százmillió forintért) vihető is a hétüléses családi autó, melynek végsebességét az elektronika 300 km/óránál korlátozza.

Noha félelmetesen erős a 6,2 literes V8-as, a Brabus mérnökeinek sikerült elérniük, hogy megfeleljen az Euro 5-ös kibocsátási normának. 850 Nm a blokk legnagyobb nyomatéka, ez már 3000-es percenkénti fordulatszámtól rendelkezésre áll.

Hétfokozatú, automata váltót kapcsoltak a motorhoz, segítségével 4,7 másodperc alatt gyorsul százas tempóra a látványos karosszériacsomaggal szerelt GL. Természetesen a futóművet és a fékeket is úgy módosították, hogy bírják a 300-as tempót.

Sportkormány, alupedálok és finom bőrkárpitozás került a beltérbe, ebben az árkategóriában azonban az ügyfél azt rendel, amit csak akar. Szinte végtelenül hosszú opciós lista segítségével szabható testre a GL 63 Biturbo, a Brabus minden igényre nyitott.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top