– Egy névtelen feljelentés indította meg a lavinát – számol be az esetről a nyomozás vezetője, Feketéné Ámik Ágnes rendőrhadnagy -, felhívásunkra azóta tizenkét áldozat jelentkezett. Amikor az első lány levetkőzött, és fényképezni kezdtem a sérüléseit, komolyan, majdnem elsírtam magam. A mellén a sebekbe beleragadt a géz, a feneke szinte fekete volt az ütésektől. Tizennégy éve vagyok a szakmában, de ilyen brutális verésnyomokat még nem láttam.
Félrevezették áldozataikat?
Néhány nappal később, január 24-én, a rendőrségnek sikerült bejutnia az újpesti villába, amelyben a forgatások folytak. Bilincsbe verve vezettek el például egy jó nevű fotóst, aki az összevert lányokról utólag még fényképeket is készített. A stúdióban olyan videókat találtak, amelyeken a lányok ki vannak kötözve, és kínzóik épp a nemi szervüket ütlegelik, tűket szurkálnak a szeméremajkaikba vagy éppen elektromos áramot vezetnek bele. A szerencsétlen áldozatok hiába kiabálnak, hogy hagyják abba, kínzóik annál erősebben verik őket. Az is kiderült, hogy a „stáb” a lányokat internetes hirdetés segítségével toborozta, amelynek szövege „szexmentes, erotikus filmforgatás”-t ígért. A jelentkezők a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből származtak, és alkalmanként körülbelül tízen lehettek. Forgatás előtt minden esetben szerződést írattak alá velük, amelyet idejük sem volt elolvasni, és amelyekben apró betűkkel ott állt: tudomásul veszik, hogy esetleg nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedhetnek.
– Ez az aljas húzás azonban nem menti fel az elkövetőket – hangsúlyozza a nyomozó -, hiszen az Alkotmány úgy rendelkezik: az emberi méltóság megsértése törvénybe ütköző cselekedet. Ez még akkor is így van, ha az áldozat netán beleegyezne a megaláztatásba. Ez esetben azonban szó sem volt erről. A lányoknak csak akkor vált világossá, mire szerződtették őket, amikor becsukódott mögöttük a stúdió ajtaja. Némelyeket kikötöztek, védekezni sem tudtak. A házban elsősegélyszoba is működött, amelyben a „forgatások” után egy, a mentőszolgálat alkalmazásában álló ápolónő jegelte és fertőtlenítette az ütlegelések okozta sebeket. Az elkövetők 20-100 ezer forintot ígértek áldozataiknak, de a forgatás végén legtöbbször a töredékét sem fizették ki nekik. A legszebb az egészben az, hogy a verőlegény civilben két gyermek édesapja, akiről még a saját élettársa se gondolta volna, hogy vasárnaponként ilyesmivel foglalkozik.
A szükség nagy úr!
A rendőrség segítségével sikerült beszélnünk az áldozatok egyikével. Az asszonyt otthonában kerestük fel, de kérésére sem fényképet, sem adatokat nem közölhetünk róla.
– Félek, hogy esetleg bosszút állnak rajtam, ha bármiről be tudnak azonosítani – magyarázza döntését. – Azért álltam a feljelentő lány mellé, mert nem szerettem volna, ha más nők is a sorsomra jutnának. Nem annyira a fizikai bántalmazást sínylettem meg, bár szörnyen néztem ki, amikor utána végignéztem magamon. Az fáj, hogy így félrevezettek és megaláztak. A hirdetést az interneten találtam, abban szexmentes, erotikus filmforgatásról volt szó, nem szado-mazo pornóról. Azt mondták, ezt az egészet csak el kell játszani. Szó nem volt éles jelenetekről. Világéletemben irtóztam az erőszaktól, ha csak megsejtettem volna is, azonnal sarkon fordulok, de szerintem a többi lány is. Írtam egy e-mailt a megadott címre, erre felhívott egy kerítőnő. Azzal etetett, hogy semmiség az egész, ő már háromszor végigcsinálta, nincs mitől félnem. Szép summával kecsegtetett, és ami a legjobban tetszett, csak tizenöt percet kellett dolgozni érte. Nem értem, hogy hihettem el!
Ez a “szexmentes, megerőltetéssel nem járó” munka eredménye. Mi ez, ha nem bűncselekmény? |
– Amikor odament a forgatásra, semmi olyasmi nem történt, amiről gyanút foghatott volna?
– Rafinált simlisek voltak. A falak frissen festve, a producer és a tulajdonos úriembernek öltözve, és ügyvédek által hitelesített szerződést nyomtak az orrunk alá. Azt mondták, öt éve működnek, és még nem történt semmi fennakadás. A producer ugyan említette, hogy imitált verésre is sor kerül, de hozzátette, hogy ha bárkinek ellenvetése lenne, csak mondja ki a jelszót: „Könyörgöm, hagyd abba, Nagyuram!”, és azonnal leállnak a forgatással. Volt eszükben!
– Mire kellett önnek a pénz?
– Nézzen körül! – mutat körbe a lepusztult hajlékon. – Másfél éve nem kapok munkát. Május óta nem tudom befizetni a számláimat. Nem tehetem meg, hogy megálljon itt az élet! Soha nem mentem volna bele ilyesmibe, ha nem vagyok megszorulva.
– Mi volt a benyomása, a legtöbben miért jelentkeztek a munkára?
– Volt, akinek plasztikai műtétre kellett, mert balesetet szenvedett, volt, akinek tandíjra, másnak meg egyszerűen csak a megélhetésre, mint nekem. Csupa kiszolgáltatott lány, rájuk kellett csak nézni… Csak akkor esett le a tantusz, amikor bezárták mögöttünk az ajtót. Rögtön átvillant az agyamon, hogy el kellene menekülnöm, de a hajamnál fogva visszaráncigáltak. Az egyik férfi korbáccsal, gumibottal kezdett verni. Az egész testemet, de főleg elöl. Mögötte legalább tíz férfi, akik rezzenéstelen arccal nézték. Szadista állatok!
– Aztán kivitték önöket az elsősegélyszobába…
– Igen. Az ápolónő – aki egyébként jelen volt a verésnél is, és néha rászólt a fickóra, hogy egyik vagy másik ütés „veszélyes lehet” – , fertőtlenítette a sebeinket. Ott feküdtünk, alig volt bennünk élet, és az a nyikhaj, a tulajdonos, még nem átallott vigyorogva olyanokat mondani: „Ezt a munkát mindenki szereti, sokan visszajárnak.” Amikor nem akart fizetni, nagyon csúnyán nézhettem rá, és utolsó erőmmel még meg is fenyegettem, hogy ha nem fizet, kiborítom a bilit! Erre megijedt, és kiment a lóvéért… Örülök, hogy nem viszik el szárazon, és bízom abban, hogy többé nem tudnak senkit ilyesmibe beleráncigálni.
Pálcával, korbáccsal ütötték a kikötözött áldozatokat |
A sötét villa
Lepusztult újpesti italkimérésnél álldogálunk a vasút mellett, a téli zimankóban. Az út túloldalán a híradóban látott lelakatolt, elhagyatott villa. Egy fekete kocsi parkol a rámpán. A mellettem álldogáló vörös dzsekis férfi jót húz forralt borából, majd látszólag közönyösen beszélni kezd:
– Amíg a tévében nem hallottunk róla, nem is tudtunk a dologról – mondja, és az órájára néz.
– Tényleg az az a ház? Tudtam, hogy Újpesten van, de nem gondoltam volna, hogy épp a szemközti az. Jó diszkréten csinálták, amit csináltak – kapcsolódik be a beszélgetésbe fröccse mellől egy fiatalember. – Taxival hozták-vitték a lányokat egész álló nap. Ha az egyik kocsi behajtott, már zárták is utána a nagy vaskaput. Diszkrét egy ház, az biztos – mondja megint a vörös kabátos.
– Mi csak az érkező és a távozó kocsikat láttuk. Bennük a lányokkal. Vasárnap innen néztük a kommandósokat – szól közbe egy világos overallos férfi.
A túloldalon, a jobb napokat látott kúria mellett egy férfi álldogál. Megkérdem, a környéken lakik-e. Errefelé, mondja.
Évek óta hallották az arra lakók a kúriából kiszűrődő sikolyokat |
– Tudja, mi történt ebben a házban? – kérdem.
– Hogyne tudnám – feleli. – Pokollá tették az életünk. Ismerek itt olyan családot, ahol éjszakánként a velőtrázó sikolyokra ébredtek fel a kisgyerekek. Mindnyájan féltünk. És félünk most is. Ez egy maffiaszervezet. A ház tulajának már évekkel ezelőtt szóltunk, mit művelnek a bérlői a stúdióban. Csak nevetett. Folyamatosan jöttek a kocsik, reggel, délben, este. A benn ülő lányok arcát nem lehetett látni. Csak a hangjukat hallottuk. Férfiak és nők ordítását, sikolyait. Néha, az éjszaka közepén biztonsági őrök jelentek meg – zseblámpával pásztázták a kertet, bevilágítottak az ablakon. Hívást kaptak, mondták néha, csak ennyit – hívást kaptak bentről. Kérdezze meg azt a szomszédot is – javasolja.
– A boltost?
– Azt – válaszolja. Odamegyünk.
A bolt egyik hátsó kijárata közvetlen a villa telkére nyílik – az átjáróban hófödte csocsóasztal, üres étkezőasztalok, székek. Ez a terület az utcáról nem látszik, a kaput, amelyen bemegyek, most is csak véletlenül hagyták nyitva.
– Mit parancsol? – lép ki sietve az eladó.
– Tudott a dologról? – kérdem.
– Milyen dologról?
– Arról, ami a szomszédban zajlott.
– Nem zajlott itt semmi – mondja a boltos, miközben a kaput gondosan visszazárja. – A lányok itt kávézgattak a boltban, meséltek a fotózásról. Jókedvűek voltak, szerették a munkát.
– A munkát?
– Persze. Amit a tévében mondanak, annak a fele sem igaz. – bizonygatja.
Nem próbálom meggyőzni, elköszönök.
Mit mond a jogász?
– Az Alkotmánybíróság érvényes határozata alapján az emberi méltósághoz való jogáról senki nem mondhat le, az ilyen szerződés semmisnek tekinthető – nyilatkozta lapunknak Dr. Kiss Gábor független jogász. – A kérdés azonban ennél összetettebb, nyolc napon túl gyógyuló sérülések esetében ugyanis egyértelműen bűncselekményről lenne szó. Ez a súlyponti kérdése a további vizsgálatoknak. A kérdés az, hogy a szerződő milyen mértékű sérülések elszenvedéséhez adhatja jogszerűen hozzájárulását. A sérültnek ugyanakkor bármikor joga van elállni a szerződéstől. Ha ezek után akarata ellenére tartják fogva, vagy folytatják bántalmazását, egyértelműen bűncselekményről van szó. Senkit nem lehet ilyesmire kényszeríteni, a szerződő féltől legfeljebb a visszalépésből fakadó további költségek kártérítését lehet követelni, de azt is csak abban az esetben, ha jogszerűtlen a szerződésbontás. Miért fizet valaki a verés látványáért? – Nagyon közel vannak egymáshoz az agyban az agresszióért és a szexuális izgalomért felelős agysejtek – mondja Dr. Pándy Mária szexuálpszichológus. – A mindennapi életben – plakátokon, az interneten, a tévében – egyre szélsőségesebb, betegesebb ingerekkel találkozhatunk. Akik esetleg nem kapnak elegendő valódi szexuális élményt, kétségbeesésükben az agresszivitás meg- és átélésével, kukkolóként próbálják meg kielégíteni csillapítatlan (és lassan csillapíthatatlan) szexuális étvágyukat. Az egyre magasabb ingerküszöb és a természetes szexualitás elégtelensége a társadalom és a „modern”, sokszor lelketlen élet számlájára írható. |
A Budapest, IV. kerületi Rendőrkapitányságon további áldozatok jelentkezését várják.