nlc.hu
Aktuális
Véres forgatás Újpesten: megkorbácsolt lányok

Véres forgatás Újpesten: megkorbácsolt lányok

Nemrégiben szexmentes filmforgatásra hivatkozva lányokat, asszonyokat vert össze néhány férfi Újpesten. Az élesben felvett szado-mazo felvételeket internetes oldalakon forgalmazták. A bűncselekmények állítólag másfél-két éve folytak, de csak most mert jelentkezni valaki az áldozatok közül a rendőrségen. A Nők Lapja csapata megpróbált utánajárni a történteknek.

– Egy névtelen feljelentés indította meg a lavinát – számol be az esetről a nyomozás vezetője, Feketéné Ámik Ágnes rendőrhadnagy -, felhívásunkra azóta tizenkét áldozat jelentkezett. Amikor az első lány levetkőzött, és fényképezni kezdtem a sérüléseit, komolyan, majdnem elsírtam magam. A mellén a sebekbe beleragadt a géz, a feneke szinte fekete volt az ütésektől. Tizennégy éve vagyok a szakmában, de ilyen brutális verésnyomokat még nem láttam.

Félrevezették áldozataikat?

„Kegyelmezz, Nagyuram!”Néhány nappal később, január 24-én, a rendőrségnek sikerült bejutnia az újpesti villába, amelyben a forgatások folytak. Bilincsbe verve vezettek el például egy jó nevű fotóst, aki az összevert lányokról utólag még fényképeket is készített. A stúdióban olyan videókat találtak, amelyeken a lányok ki vannak kötözve, és kínzóik épp a nemi szervüket ütlegelik, tűket szurkálnak a szeméremajkaikba vagy éppen elektromos áramot vezetnek bele. A szerencsétlen áldozatok hiába kiabálnak, hogy hagyják abba, kínzóik annál erősebben verik őket. Az is kiderült, hogy a „stáb” a lányokat internetes hirdetés segítségével toborozta, amelynek szövege „szexmentes, erotikus filmforgatás”-t ígért. A jelentkezők a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből származtak, és alkalmanként körülbelül tízen lehettek. Forgatás előtt minden esetben szerződést írattak alá velük, amelyet idejük sem volt elolvasni, és amelyekben apró betűkkel ott állt: tudomásul veszik, hogy esetleg nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedhetnek.

– Ez az aljas húzás azonban nem menti fel az elkövetőket – hangsúlyozza a nyomozó -, hiszen az Alkotmány úgy rendelkezik: az emberi méltóság megsértése törvénybe ütköző cselekedet. Ez még akkor is így van, ha az áldozat netán beleegyezne a megaláztatásba. Ez esetben azonban szó sem volt erről. A lányoknak csak akkor vált világossá, mire szerződtették őket, amikor becsukódott mögöttük a stúdió ajtaja. Némelyeket kikötöztek, védekezni sem tudtak. A házban elsősegélyszoba is működött, amelyben a „forgatások” után egy, a mentőszolgálat alkalmazásában álló ápolónő jegelte és fertőtlenítette az ütlegelések okozta sebeket. Az elkövetők 20-100 ezer forintot ígértek áldozataiknak, de a forgatás végén legtöbbször a töredékét sem fizették ki nekik. A legszebb az egészben az, hogy a verőlegény civilben két gyermek édesapja, akiről még a saját élettársa se gondolta volna, hogy vasárnaponként ilyesmivel foglalkozik.

 

A szükség nagy úr!

A rendőrség segítségével sikerült beszélnünk az áldozatok egyikével. Az asszonyt otthonában kerestük fel, de kérésére sem fényképet, sem adatokat nem közölhetünk róla.

– Félek, hogy esetleg bosszút állnak rajtam, ha bármiről be tudnak azonosítani – magyarázza döntését. – Azért álltam a feljelentő lány mellé, mert nem szerettem volna, ha más nők is a sorsomra jutnának. Nem annyira a fizikai bántalmazást sínylettem meg, bár szörnyen néztem ki, amikor utána végignéztem magamon. Az fáj, hogy így félrevezettek és megaláztak. A hirdetést az interneten találtam, abban szexmentes, erotikus filmforgatásról volt szó, nem szado-mazo pornóról. Azt mondták, ezt az egészet csak el kell játszani. Szó nem volt éles jelenetekről. Világéletemben irtóztam az erőszaktól, ha csak megsejtettem volna is, azonnal sarkon fordulok, de szerintem a többi lány is. Írtam egy e-mailt a megadott címre, erre felhívott egy kerítőnő. Azzal etetett, hogy semmiség az egész, ő már háromszor végigcsinálta, nincs mitől félnem. Szép summával kecsegtetett, és ami a legjobban tetszett, csak tizenöt percet kellett dolgozni érte. Nem értem, hogy hihettem el!

Ez a
Ez a “szexmentes, megerőltetéssel nem járó” munka eredménye.
Mi ez, ha nem bűncselekmény?

 

Amikor odament a forgatásra, semmi olyasmi nem történt, amiről gyanút foghatott volna?

Rafinált simlisek voltak. A falak frissen festve, a producer és a tulajdonos úriembernek öltözve, és ügyvédek által hitelesített szerződést nyomtak az orrunk alá. Azt mondták, öt éve működnek, és még nem történt semmi fennakadás. A producer ugyan említette, hogy imitált verésre is sor kerül, de hozzátette, hogy ha bárkinek ellenvetése lenne, csak mondja ki a jelszót: „Könyörgöm, hagyd abba, Nagyuram!”, és azonnal leállnak a forgatással. Volt eszükben!

Mire kellett önnek a pénz?

– Nézzen körül! – mutat körbe a lepusztult hajlékon. – Másfél éve nem kapok munkát. Május óta nem tudom befizetni a számláimat. Nem tehetem meg, hogy megálljon itt az élet! Soha nem mentem volna bele ilyesmibe, ha nem vagyok megszorulva.

Mi volt a benyomása, a legtöbben miért jelentkeztek a munkára?

– Volt, akinek plasztikai műtétre kellett, mert balesetet szenvedett, volt, akinek tandíjra, másnak meg egyszerűen csak a megélhetésre, mint nekem. Csupa kiszolgáltatott lány, rájuk kellett csak nézni… Csak akkor esett le a tantusz, amikor bezárták mögöttünk az ajtót. Rögtön átvillant az agyamon, hogy el kellene menekülnöm, de a hajamnál fogva visszaráncigáltak. Az egyik férfi korbáccsal, gumibottal kezdett verni. Az egész testemet, de főleg elöl. Mögötte legalább tíz férfi, akik rezzenéstelen arccal nézték. Szadista állatok!

Aztán kivitték önöket az elsősegélyszobába…

– Igen. Az ápolónő – aki egyébként jelen volt a verésnél is, és néha rászólt a fickóra, hogy egyik vagy másik ütés „veszélyes lehet” – , fertőtlenítette a sebeinket. Ott feküdtünk, alig volt bennünk élet, és az a nyikhaj, a tulajdonos, még nem átallott vigyorogva olyanokat mondani: „Ezt a munkát mindenki szereti, sokan visszajárnak.” Amikor nem akart fizetni, nagyon csúnyán nézhettem rá, és utolsó erőmmel még meg is fenyegettem, hogy ha nem fizet, kiborítom a bilit! Erre megijedt, és kiment a lóvéért… Örülök, hogy nem viszik el szárazon, és bízom abban, hogy többé nem tudnak senkit ilyesmibe beleráncigálni.

Pálcával, korbáccsal ütötték a kikötözött áldozatokat
Pálcával, korbáccsal ütötték a kikötözött áldozatokat

A sötét villa

Lepusztult újpesti italkimérésnél álldogálunk a vasút mellett, a téli zimankóban. Az út túloldalán a híradóban látott lelakatolt, elhagyatott villa. Egy fekete kocsi parkol a rámpán. A mellettem álldogáló vörös dzsekis férfi jót húz forralt borából, majd látszólag közönyösen beszélni kezd:

Amíg a tévében nem hallottunk róla, nem is tudtunk a dologról – mondja, és az órájára néz.

– Tényleg az az a ház? Tudtam, hogy Újpesten van, de nem gondoltam volna, hogy épp a szemközti az. Jó diszkréten csinálták, amit csináltak – kapcsolódik be a beszélgetésbe fröccse mellől egy fiatalember. – Taxival hozták-vitték a lányokat egész álló nap. Ha az egyik kocsi behajtott, már zárták is utána a nagy vaskaput. Diszkrét egy ház, az biztos – mondja megint a vörös kabátos.

– Mi csak az érkező és a távozó kocsikat láttuk. Bennük a lányokkal. Vasárnap innen néztük a kommandósokat – szól közbe egy világos overallos férfi.

A túloldalon, a jobb napokat látott kúria mellett egy férfi álldogál. Megkérdem, a környéken lakik-e. Errefelé, mondja.

évek óta hallották az arra lakók a kúriából kiszűrődő sikolyokat
Évek óta hallották az arra lakók a kúriából kiszűrődő sikolyokat

 

– Tudja, mi történt ebben a házban? – kérdem.

– Hogyne tudnám – feleli. – Pokollá tették az életünk. Ismerek itt olyan családot, ahol éjszakánként a velőtrázó sikolyokra ébredtek fel a kisgyerekek. Mindnyájan féltünk. És félünk most is. Ez egy maffiaszervezet. A ház tulajának már évekkel ezelőtt szóltunk, mit művelnek a bérlői a stúdióban. Csak nevetett. Folyamatosan jöttek a kocsik, reggel, délben, este. A benn ülő lányok arcát nem lehetett látni. Csak a hangjukat hallottuk. Férfiak és nők ordítását, sikolyait. Néha, az éjszaka közepén biztonsági őrök jelentek meg – zseblámpával pásztázták a kertet, bevilágítottak az ablakon. Hívást kaptak, mondták néha, csak ennyit – hívást kaptak bentről. Kérdezze meg azt a szomszédot is – javasolja.

A boltost?

– Azt – válaszolja. Odamegyünk.

A bolt egyik hátsó kijárata közvetlen a villa telkére nyílik – az átjáróban hófödte csocsóasztal, üres étkezőasztalok, székek. Ez a terület az utcáról nem látszik, a kaput, amelyen bemegyek, most is csak véletlenül hagyták nyitva.

– Mit parancsol? – lép ki sietve az eladó.

Tudott a dologról? – kérdem.

– Milyen dologról?

Arról, ami a szomszédban zajlott.

– Nem zajlott itt semmi – mondja a boltos, miközben a kaput gondosan visszazárja. – A lányok itt kávézgattak a boltban, meséltek a fotózásról. Jókedvűek voltak, szerették a munkát.

A munkát?

– Persze. Amit a tévében mondanak, annak a fele sem igaz. – bizonygatja.

Nem próbálom meggyőzni, elköszönök.

    Mit mond a jogász?

Dr. Kiss Gábor független jogász
Dr. Kiss Gábor független jogász

– Az Alkotmánybíróság érvényes határozata alapján az emberi méltósághoz való jogáról senki nem mondhat le, az ilyen szerződés semmisnek tekinthető – nyilatkozta lapunknak Dr. Kiss Gábor független jogász. – A kérdés azonban ennél összetettebb, nyolc napon túl gyógyuló sérülések esetében ugyanis egyértelműen bűncselekményről lenne szó. Ez a súlyponti kérdése a további vizsgálatoknak. A kérdés az, hogy a szerződő milyen mértékű sérülések elszenvedéséhez adhatja jogszerűen hozzájárulását. A sérültnek ugyanakkor bármikor joga van elállni a szerződéstől. Ha ezek után akarata ellenére tartják fogva, vagy folytatják bántalmazását, egyértelműen bűncselekményről van szó. Senkit nem lehet ilyesmire kényszeríteni, a szerződő féltől legfeljebb a visszalépésből fakadó további költségek kártérítését lehet követelni, de azt is csak abban az esetben, ha jogszerűtlen a szerződésbontás. 

    Miért fizet valaki a verés látványáért?

    – Nagyon közel vannak egymáshoz az agyban az agresszióért és a szexuális izgalomért felelős agysejtek – mondja Dr. Pándy Mária szexuálpszichológus. – A mindennapi életben – plakátokon, az interneten, a tévében – egyre szélsőségesebb, betegesebb ingerekkel találkozhatunk. Akik esetleg nem kapnak elegendő valódi szexuális élményt, kétségbeesésükben az agresszivitás meg- és átélésével, kukkolóként próbálják meg kielégíteni csillapítatlan (és lassan csillapíthatatlan) szexuális étvágyukat. Az egyre magasabb ingerküszöb és a természetes szexualitás elégtelensége a társadalom és a „modern”, sokszor lelketlen élet számlájára írható.

A Budapest, IV. kerületi Rendőrkapitányságon további áldozatok jelentkezését várják.

Máté Krisztina: Végre én megyek a gyerekekért az oviba!Még több az e heti Nők Lapjából:

Máté Krisztina: Végre én megyek a gyerekekért az oviba! »
D. Tóth Kriszta: Gorillázás Pizzaországban »
Melengető italok »
Használt rágó, megrágott kenyér – A legfurcsább sztárrelikviák »
14 napos boldogságterápia – ha unod a hideget »
9 tuti karcsúsító mozgásforma tavaszra »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top