Irigy Hónaljmirigy: a becsületes zsíros kenyér

Pedig a nagyképű humán értelmiségi alapattitűdöm itt az volt, hogy mennyire gagyi már az egész, amatőr zenészek elővették a huszonöt évvel ezelőtti Hahota magazinokat, és fáradt poénokkal kötik össze a jól-rosszul elkészített zenei paródiákat. De ha jobban belegondolok, az igazi butaság az, ha az ember (ez lennék én) a lila hagymás zsíros kenyérnek szegezi neki a kérdést, hogy mégis hol vagy te egy szuvidolt prémiumhúshoz vagy egy redukcióval, fél napon át gyöngyöztetett prémiumleveshez képest. Ez egy zsíros kenyér, ember, ennyit tud, de néha pont ennyi kell!

Hogy én öregedtem-e a műfajhoz, vagy a legutóbbi műsorra tényleg a szokásosnál jobbat hoztak össze a fiúk, azt nem tudom. Egy biztos: a jó eséllyel folytatásos hattyúdalként elkönyvelhető legutóbbi adás a TV2-n (úgy tudni, pár még dobozban van, de szerződésük már nincs a csatornával) a tévé előtt tartott az elejétől a végéig. Tényleg felnevettem, tényleg élveztem a paródiákat, tényleg hozták azt, amit egy becsületes zsíros deszka tud. Igen, látszott az is, hogy most meg sem próbálták az aktuális popszemetet feldolgozni, nyilván van az a pont (valahol SP és Barbee tájékán), ahová már nem tudja magát a kiváló énekes, Sipos Peti lesrófolni.

Ő egyébként az egyik igazi, nagy találmánya a produkciónak. Ez a legutóbbi műsorban különösen látszott, mivel a saját kedvencekből válogattak a paródiák kiválasztásakor – ezek a srácok pedig a metálból és a rockból jöttek, és hiába az elmúlt években vitt diszkóhaknik, a konzumsztárság, akkor is a tetkók gyűltek rajtuk, akkor is a gitár áll jól a kezükben, akkor is hitelesebbek egy böhöm nagy motoron, mint szintipopra ugrálva. Sipos Péter torka meg kifejezetten ehhez a műfajhoz van beállítva, látszik, hogy azért tudja ízzel kicsúfolni a sátánvillázókat Pataky Attilától a Sing-Singig, mert jól ismeri és szereti is ezt a zenét. Tökéletes az illúzió.

A csapat másik erőssége szintén ott van a szemünk előtt, de mégsem olyan direkt, hogy gyakran megemlékezzünk róla – ez pedig maga a közösség, amely az 1994-ben kiadott első lemez óta működteti a bandát. Jó tizenhat évvel ezelőtt találkoztunk velük először, már akkor borzasztóan hülyék voltak, és már akkor is lehetett érezni, hogy ezeknek a fickóknak két dolog fontos: egyrészt a csúfolódás, a görbe tükör felmutatása mindenkinek, aki túl komolyan veszi magát, aki pózokba merevedik – másrészt pedig a közösség, a nyolc emberből álló csapat.

Jól emlékszem ez első interjúkra, amelyeket a csapat egyik tagjának, Ambrus Zolinak a nagyon durva autóbalesete után adtak. Pontosan látszott, hogy ez most közös csapás, itt most egy egész csapatot, egy közösséget ért valami nagyon rossz, most mindnek tele van a nadrágja, hogy hogyan tovább. Zoli felépült, a show ment tovább, szerencsére. Sőt, a hírek szerint a lóvét is nyolc egyenlő részre osztják, nincs olyan, hogy a bonviván kétszer annyit markol, a dobos viszont (aki, mint tudjuk, a zenész legjobb barátja) csak feleannyit kap, mondván, ő az egész koncert alatt üldögélt.

Szerintem ma már az IHM megkerülhetetlen tényező. Kis sztori közbevetőleg: annyira jellemző a srácokra és Magyarországra is, hogy még önkéntelenül is fricskázzák a túlságosan komolykodó struktúrákat – 2002-ben a frissen megalakult Informatikai és Hírközlési Minisztérium egyik nagy problémája az volt, hogy a www.ihm.hu domain már az Irigy Hónaljmirigyé volt; milyen ciki már, hogy pont az informatikai tárca nem tud a legkézenfekvőbb netes címen megjelenni. A zenekar átvonult a www.mirigy.hu címre (nyilván hatalmas röhögések közepette, talán egy-két kistelepülés még előtte írt is nekik, hogy kellene egy e-pont a faluba), a minisztérium pedig 2006-ban megszűnt.

Szóval megkerülhetetlenek, az elmúlt bő másfél évtizedben egyeduralkodóvá lettek a műfajban. A Dáridóban vitt kis blokkoktól jutottak el a nagy nézettségű, önálló show-műsorig. Valóban, nem profi színészek, nem is profi szövegírók, az összes tudásuk a gyakorlatból származik – de pont ettől működik az egész. Nem magasművészet, nem is modern, nem is igazán igényes… de most őszintén, nem pont ettől jó az egész? Nem pont ezért alkalmas arra, hogy kikapcsoljon, hogy az ember feltegye a mackónadrágos lábát az asztalra, és végigröhögjön egy órát a tévé előtt?

Ha minden igaz, most újra szabad a banda, nem véletlenül csapott le rájuk rögtön az Esti Showder is. Ha egy kis esze van az RTL-nek, akkor már épp a szerződést fogalmazgatják, hogy hogyan és miként tudják átvenni a csapatot. Szó se róla, az én kedvencem továbbra is a Showder Klub lesz, de pont az IHM legutóbbi műsora győzött meg arról, hogy ennek a csapatnak is van még helye a tévében. Jó kis zsíros kenyér lila hagymával, pirospaprikával – kell az néha.