nlc.hu
Aktuális
Éva nem az oldalbordából készült!

Éva nem az oldalbordából készült!

Az ember testében egyetlen egy csontot neveznek szentnek, a keresztcsontot. Itt van a test tömegközéppontja, Isten innen tudja feltámasztani az embert, innen indíthatók gyógyító folyamatok, és itt tárolódnak az előző életek emlékei, amelyek megfelelő gyakorlatokkal előhívhatók.

Az ókori görögök már Hippokratész idejében is „hieron osteon”-nak, vagyis szent csontnak nevezték a gerincoszlop alján található nagy, háromszögletű csontot. A görög nyelvben a „hieron” szó templomot jelent, és egyesek azzal magyarázzák a keresztcsont szentségét, hogy ez az a templom, ahol a fogantatás csodája megtörténik.

 Alvilági átjáró

A keresztcsontnak héberül „Halyah” a neve, amiben a „Yah”, Isten egyik neve ismerhető fel. Mind a zsidók, mind a muszlimok úgy hitték, hogy Isten (Allah) a keresztcsontból fogja feltámasztani az embert az idők végezetén. Megmaradva a keresztény kultúránál, ma már tudjuk, hogy egy téves fordítás nyomán terjedt el, hogy Isten Ádám oldalbordájából teremtette Évát. Ezoterikus bibliamagyarázók inkább a keresztcsontra gondolnak, mint a női nemi energia lakhelyére.

Talán azoknak van igazuk, akik a szent csontot a szexualitással hozták kapcsolatba, hiszen a régi korokban szentnek tekintették a szexualitást, a nemzés és a fogantatás aktusát. Sőt, magukat a nemi szerveket is. A férfiak például fontos eskük alkalmával nem a szívükre, hanem a nemi szervükre tették a kezüket, ami annyit jelentett: „Nemzőképességemre esküszöm.” A nemiséget csak a középkori keresztény szemlélet tette szentségtelenné, alantassá és bűnössé. És sajnos még mindig nem sikerült ettől a tehertől megszabadulnunk…

A szent csont titka

 

A keresztcsont különleges szerepet töltött be a maja civilizációban, a hinduknál és a kínaiaknál is. A maják egyfajta szimbolikus tűzhelynek tekintették az emberi medencét, ahonnan az élet tüze ered, és egyben átjárónak is tartották az alvilág felé, miközben a koponya volt a kapu a felső világba, a gerincoszlop pedig a folyosó a két kapu között. Ez az átjárás minden valószínűség szerint bonyolult szertartások és hallucinogén drogok segítségével, módosult tudatállapotban történt.

 Gyógyítás és energetizálás

A hindu felfogás szerint a farkcsont-keresztcsont tájékán szunnyad a Kundalini kígyó, ami nem más, mint egyfajta energia, amely ha megfelelő gyakorlás révén felébred, elkezd emelkedni a gerincoszlop mentén, és ha eljut a koponyatetőhöz, az ember megvilágosodik, eléri a Nirvánát, az örök boldogság birodalmát. A jógik szerint az újraszületések során az előző élet emlékeit, a karmát a Kundalini hozza át az új testbe, pontosabban a medence keresztcsonti tájékára. A megvilágosodás azt is jelenti, hogy az ember képes visszaemlékezni valamennyi előző életére, amelyre a jóga hosszas és egyáltalán nem könynyű útját javasolják.

A keresztcsonttal kapcsolatos – és már gyakorlati dolgokat is tartalmazó – legrészletesebb leírásokkal a kínaiaknál, a taoizmus hagyományában találkozunk, ahol a halhatatlan csont nevet kapta. A hagyományos kínai orvoslásban kiemelt szerepe van a keresztcsontnak, ugyanis sokféle betegség esetén akupunktúrával vagy moxával (gyógynövényekből készült, meggyújtott szivarszerű rudacskával) kezelik ezt a testrészt.

 Utazás az elmúlt életekbe

A szent csont titkaMivel a kínai orvoslás fő feladatának tekinti az egészség megőrzését és a hosszú élet elérését, a jelenre koncentrál. Ezért, bár vannak utalások arra, hogy a keresztcsont kapcsolatban áll az előző életekkel, gyakorlati útmutatás itt sincs arra vonatkozóan, hogyan lehet az előző élet képeit, emlékeit onnan előhívni. A sokféle, jól bevált módszer mellett, aki reinkarnációs terápiával foglalkozik, megkísérelheti ezzel az eljárással feltárni az előző életek emlékeit. Ha az előző életek emlékeibe a keresztcsont masszírozásával kívánunk bepillantani, nem árt tudni, hogy akkor jórészt erotikus tartalmú képek és fantáziák jelentkezhetnek. Jobb módszernek tűnik a belső utazás, mégpedig hipnózisban vagy relaxációban, amelyben bárki képes lekicsinyíteni magát és bemenni a keresztcsontba. Itt aztán el lehet indítani egy úgynevezett belső mozit, vagy megjeleníteni egy képtárat, amely a korábbi életekről szól. Ebben be lehet lépni és belülről végigélni a történéseket. Hogy ez hogyan történik, azt a következő példával mutatom be, amelyet egy keresztcsonti reinkarnációs ülésen terapeutaként vezettem. A középkorú Mária azzal a problémával keresett fel, hogy a munkahelyén és a magánéletében is sorozatos méltánytalanságok érik, amellyel szemben tehetetlen. Ez a tehetetlenségérzés kísérte végig az egész életét. Bár az ilyen problémák kezelésére számos megoldás kínálkozik, ám ő azt szerette volna megtudni, hogy vajon az előző életekből hozott-e valamit magával, ami miatt képtelen az akaratát érvényesíteni.

 Vigyázat!

Óva intek mindenkit, hogy pszichoterápiás képzettség nélkül hasonló kísérletezésbe fogjon. Hiszen az előző életbeli utazás veszélyekkel járhat. Ugyanis megvannak a szabályai annak, hogy az átélt élményeket – amelyek tragikusak és felkavaróak is lehetnek – hogyan lehet értelmezni és pozitív módon beépíteni az „utazó” jelen életébe. Akinek pszichés problémái vannak, annak kerülnie kell az ilyen kísérletezéseket.

A reinkarnációs ülés megkezdése előtt olyan utasításokat adtam, amelyek segítségével tökéletesen el tudott lazulni és képes volz módosult tudatállapotba kerülni. Ezután arra kértem Máriát, hogy próbálja meg elképzelni, amint önmaga, a teste egyre kisebb lesz, végül annyira parányivá válik – természetesen gondolatban -, hogy a saját testébe, egészen pontosan a keresztcsontjába le tud menni. Amikor Máriának a „kicsinyítés” sikerült, a következő utasításokat adtam:
– Lát egy létrát, ezen ereszkedjen le, a gerince mellett a keresztcsont belsejébe, ahol talál egy barlangot. Miután Mária megtalálta a létrát, és az utasításoknak megfelelően elkezdett lefelé mászni, elmondta, hogy látja a saját csigolyáit, sőt azt is, amelyikkel valami baj lehet, de még nem érez fájdalmat. Majd megérkezett a nagy, félhomályos barlangba, amelyet fáklyák világítottak meg.
– Menjen közelebb a falakhoz, amelyeken képek vannak – utasítottam őt. – Mindegyik valamelyik előző életéről készült. Keressen egy olyan képet, amely a legérdekesebbnek tűnik. Mária először nem látta a képeket, de lassan előtűntek, és végül egy olyannál állt meg, amelyen a 18. században francia katonák harcoltak.
– Nagyítsa ki a képet életnagyságúra, és ebbe is lépjen be. Mesélje el, mi történik!
„A kép közepén látom magam, én is katona vagyok. Talán hadnagy… Megsebesültem és elfognak… Börtönben vagyok, azzal vádolnak, hogy elárultam a hazámat, és ki akarnak végezni. De ez nem igaz, nem vagyok áruló, igazságtalanság történik velem… Nem végeznek ki, mert sikerül megszöknöm. Éjszaka van, erdőben futok, aztán kiérek a tengerpartra, ahol felvesz egy hajó. Megmenekültem… Új életet kezdek.”

Ezután Mária az utasításaimat követve visszaérkezett a valóságba, és elemezve a keresztcsontban tárolt előző életbeli utazás eseményeit, rájöttünk, hogy a múltban is éppen olyan igazságtalan helyzetbe került, mint amilyenekbe a jelenben. De ez a múltban nem okozott nagy szenvedést, hiszen a helyzetből elmenekült, ami nem gyávaság volt, hanem egy új életnek a lehetősége. Most viszont fél, mi lesz, ha kilép a munkahelyéről, vagy ellentmond a családnak. Azzal, hogy nem tud nemet mondani, nem tudja megvédeni önmagát, vagy ha már megalázóvá válik a helyzet, nem lép ki, mert azt hiszi, gyávának fogják tartani. Máriának ez a keresztcsonti reinkarnációs utazás erőt adott ahhoz, hogy kilépjen a munkahelyéről, és teljesen más foglalkozásba kezdjen. A bonyolult családi ügyben arra a kérésre, amelyet nem szeretett volna teljesíteni, szintén nemet mondott, amelyet most már nem tart gyávaságnak. Az igazságtalanságot, mint karmát hozta magával, és most már tudja, hogy úgy lesz képes ezt feloldani, ha a neki kedvezőtlen, vagy éppen elnyomott helyzetekben nem szenved, hanem csapot-papot ott hagyva elmegy. Ám azzal, hogy ezt a két problémáját sikerült megoldania, felkészítettem arra, hogy a karma törvénye szerint a jövőben kerül még hasonló helyzetekbe, amiben gyakorolnia kell az ellenállást, a nemet mondást és az újrakezdést.

A legfrissebb szám tartalmából:

Hol járunk álmainkban?

Az álmok titokzatos világa
A világ leghíresebb álmai
Demjén Ferenc: A társam megváltoztatta az életem
Égi útbaigazítás Lourdesban
Egy vérbeli boszorkány: Malek Andrea

Itt tudsz előfizetni, KATT IDE!»

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top