Aktuális

Vége a vezetés közbeni telefonálásnak?

Szoftverrel próbálják megoldani a főleg a fiatalok körében elterjedt vezetés közbeni telefonálás, és szöveges üzenet írásának tiltását.

A 35 dolláros (7000 forintos) program telepítése után a híváskorlátozásokra vonatkozó beállítások már csak az ősök által ismert PIN-kóddal lehetséges. Ha a program úgy érzi, hogy gazdája 5 mérföld/óránál gyorsabban halad, akkor a telefon nem kezeli sem kimenő, sem bejövő hívásokat és eltitkolja a szöveges üzeneteket is. Később, megállás után már előbogarászható, hogy milyen hívásokról maradtunk le utazásközben.

Persze ennek a rendszernek is megvannak a gyengéi, hiszen egyelőre csak Windows Mobile-t futtató és GPS-szel rendelkező telefonokon működik, amelyek a programot futtatva húsz százalékkal hamarabb le is merülnek.

A remek szoftver így autóbuszon, vonaton is letiltja a készüléket, de a sportosabb tinik ezután kocogás közben sem tudnak telefonálni. Egyedül a segélyhívót lehet ilyenkor tárcsázni. Kérdés persze, hogy ki fog pénzt adni egy olyan szoftverérért, amely szinte használhatatlanná teszi a telefonját.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése