– Többször beszélgettünk az eltelt évek során, emlékszem, a gyerekszülésre is rákérdeztem, de mindig azt mondtad, hogy majd kiderül, mi lesz, ha eljön az ideje. Ezek szerint most jött el.
– Régóta beszéltünk erről a férjemmel. Volt, hogy én akartam egy kicsit jobban, máskor pedig ő, de valahogy sosem voltunk szinkronban. Aztán megegyeztünk, hogy lassan el kéne végre dönteni, mit akarunk, mert kifutunk az időből. Lehet persze negyven fölött is gyereket vállalni, de nem feltétlenül érdemes addig várni az első terhességgel.
– Természetes szülés volt?
– Nagyon szerettem volna, de nem lehetett. Nálunk a tervezett időpontnál korábban indult meg a szülés. A műszerek szerint már rég vajúdtam, de én nem éreztem semmit. Még vitatkoztam is, hogy szerintem ez még nem lehet az. Egy óra múlva a mellemen volt mind a kettő. De a férjem volt az első, ahogy megszülettek, az ő csupasz mellkasára tették őket.
– Miben hasonlítanak és miben különböznek az ikrek?
– Szerintem semmiben sem hasonlítanak egymásra. Matyi igazi fiú, erős, fekete hajú, kemény kis srác, nagyon az apja formája arcra és alkatilag is. Szonja kicsit hosszabbnak hat, mert könnyebb, más a haja is, őt talán inkább rám hasonlít. A legtöbb mozgásfejlődési szakaszt Matyi kezdi el, Szonja kicsit később csatlakozik, de akkor rohamléptekben utoléri a testvérét. Gagyarászni viszont ő kezdett korábban. Nem mintha verseny lenne köztük, de ahogy látod, az ember óhatatlanul összehasonítja a két gyereket, miközben ez tilos! Én például sohasem nevezem őket ikreknek. Két önálló gyerekről van szó.
– Egy babával is elég tartalmas program a fürdetés, etetés, öltöztetés, altatás, de kettőnél?
– Nem tudom, milyen eggyel. Az mindenesetre kiderült, hogy két gyerekhez leginkább két ember kell, de még jobb a három. Mi a férjemmel nagyon jó csapatmunkát alakítottunk ki. Meg se kellett beszélni, minden jött magától. A fürdetés például úgy zajlik, hogy elkezdem valamelyikkel, ő közben vetkőzteti a másikat, aztán megfürdetem őt is, a férjem pedig előkészíti a helyet, ahol eszünk.
– Egyszerre szopnak?
– Persze, a kórházban megtanítottak az ikerszoptatás „technikájára”. Sokáig jól is működött a dolog, most kezdenek egy picit elcsúszni a szinkronból, főleg éjszaka. De nagyon rendes gyerekek, eddig hagytak aludni is.
– Van külső segítség?
– Az első hónapban volt, most fél évig nincsen. Most, hogy visszamegyek dolgozni, újra lesz valaki, aki a délutáni órákban segít a férjemnek. Őt olyan anyuka ajánlotta, akinek kétszer két ikre van – három év különbséggel. Ehhez képest a mi kettőnk szinte könnyű esetnek tűnik.
– A lakás már gyerekbarát?
– Alakul. Az egyik szoba, amelyből most gyerekszoba lett, természetesen már átalakult. Az ottani bútorok a barátainknál vannak. A könyvespolcot kitettük a nappali konyharészébe, mert egyszerűen nem fértünk el máshogy. A zongorám átkerült a falhoz, aztán mennie kellett egy karosszéknek, most pedig a dohányzóasztal helyzete vált bizonytalanná, mert szükség van a helyre a kicsik szőnyegének, hogy játszhassanak. A férjem már teljesen kitolta a tévé mellé, alig lehet kinyitni tőle a teraszajtót. Nem túl nagy a lakásunk, és egyértelműen nem kétgyerekes család számára tervezték.
– A te időbeosztásod a gyerekszülés előtt is meglehetősen feszes volt. A tévés munkád mellett rengeteg időt, energiát fektettél a cukorbetegség megelőzéséért dolgozó alapítványba is.
– Az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal akkor is foglalkozhattam, amikor a terhesség miatt már nem voltam képernyőn. A szülés óta persze a gyerekek körül forog minden, de lassan újra neki kell lendülnöm. A híradós munkámban sok segítséget kapok a kollégáimtól. Megkértem Szellő Istvánt, hogy egyelőre még ne kelljen éjszaka híradóznom, hogy az esti szoptatás ne maradjon ki. A fél hetes híradóhoz délután kell bemennem az RTL-be, utána pedig hazaérek a fürdetésre. Egy-két hónap múlva visszaállhatunk a régi rutinra. Majd meglátjuk.
– Meg se fordult a fejedben, hogy hosszabb ideig otthon maradsz a gyerekekkel?
– Ez nem csak elhatározás kérdése. Nyilván nem a legideálisabb megoldás, de a mi helyzetünkben így lesz jó. Ha a férjem menne vissza dolgozni, mi négyen szinte egész nap nem lennénk együtt. Így viszont csak én megyek el otthonról, és én is csak néhány órára.
A cikk második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!
Még több az e heti Nők Lapjából:
