Éjjeliszekrény-teszt: Mit olvasnak az ismert emberek?

Kapócs Zsóka színésznő: „Lelkiállapottól függ, mit olvasok”

– Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor legszívesebben ki sem mozdul a lakásából. Mostanában én is legszívesebben egy könyv mellé kucorodom – vallja be, amikor megkérdem, mikor jut ideje olvasásra. – Van dolgom, mégis úgy éreztem, hogy kicsit most szeretnék eltűnni a világ elől. Ennek az ágyam látja leginkább hasznát.

– Izgalmasan hangzik, hogy érti pontosan?

– Úgy, hogy ki se kelek belőle, ha lehet. Egy kis keleti asztalkán – anyukámtól kaptam – tornyosul a könyvkupac. Egyszerre többet szoktam olvasni, attól függően nyitom ki őket, hogy épp milyen lelkiállapotban vagyok.

– Most épp mit nyitogat?

– Nemrég külföldön jártam, egy könnyű krimit vittem magammal. Agatha Christie: Nem zörög a haraszt című regényét. Nem tetszett, de nem bírtam ki, hogy ne olvassam végig. Utána Paulo Coelho egyik új regénye jött, A győztes egyedül van. Ez se volt az igazi, pedig a régi könyveit nagyon szerettem. Viszont most olvasok egy borzalmasan vastag, és nagyon jó Michael Jackson-életrajzot. Az írója gyerekkora óta ismerte, ettől nagyon személyes az írás. Benne van a sztár gyerekkora, hogy bánt vele az apja, minden.

– Van egy valódi sztár, aki mindent elért, aki nemhogy belépett, de berobbant a siker kapuján, aztán belehalt. Ez nem tűnik kimondottan vonzó karriernek, az ember mégis a sikerre vágyik.

– Neki sosem kellett küszködnie a bizonyítással, én gyakran rászorulok erre. Persze ő óriási tehetség volt, eszembe se jutna hozzá mérni magam.

– Mégis csúnyán ért véget.

– Az utat kell élvezni, amíg eljutsz valameddig. Sokat tanulok az életéből. Gyerekkoromban ő volt az a sztár, aki férfiként tetszett nekem. Igaz, hogy akkor még nem volt nőies.

– Volt egy legendás, igen férfiasnak ható mozdulata tánc közben.

– Volt bizony! De nem ez a lényeg. Én nem sztár szeretnék lenni, hanem arra vágyom, hogy eljusson a közönséghez, ami bennem megvan. Hogy az a kölcsönhatás, amely a Karády-estemen mindig létrejön, folyamatos lehessen. Csillognék, ragyognék, boldog lennék, ha már végre nem kéne azt bizonygatnom, mire vagyok képes.

Csányi Vilmos: „Tudományt másként olvasunk, mint irodalmat”

– Az etológus megfigyeli önmagát, mint olvasó állatot, hogy mit, miért és hogyan olvas?

– Aki tudománnyal foglalkozik, arra kényszerül, hogy sokat és gyorsan olvasson. Át tudok lapozni sok ezer oldalnyi szakirodalmat úgy, hogy megtalálom benne azt a két oldalt, ami valamiért fontos. Amikor hét évvel ezelőtt abbahagytam a tudományos munkát, és visszatértem az irodalomolvasáshoz, egy évembe telt, mire fel tudtam hagyni a szokással, hogy a regényekben is a kulcsszavakat és a lényeget keressem. Régen muszáj volt így olvasnom, mert a tudományhoz ez volt megfelelő. Irodalmat viszont nem azért veszünk kézbe, hogy mindent elolvassunk, hanem hogy élvezzük.

– Hogyan választ regényt?

– Legtöbbször kritika alapján, vagy ismerem a szerző korábbi munkáit. Ezért olvastam most William Wharton Büszkeség című könyvét, mert a Madárkát nagyon szerettem tőle. És most fejeztem be Cormac MCarthy Az út című regényét is.

– Kapcsolódik valami módon a hangulatához a választott könyv?

– Hetvenöt évesen az ember már el tudja különíteni a saját hangulatát a könyv hangulatától. Az úttól többnapos depresszióba lehetne esni, de már eljutottam odáig, hogy a regény borzalmai, amelyek a borzasztóságukban szépek, nem befolyásolják a mindennapjaimat. Ez a könyv attól különleges, hogy a főhős egy teljesen kilátástalan szituáción a korábban megszerzett, praktikus tudásával lesz úrrá, de ettől még a helyzete reménytelen marad. Van ugyanis az embernek egy különleges tulajdonsága. Az állatok nagyon energiatudatosak: azonnal felhagynak azzal a tevékenységgel, amely több energiát emészt fel, mint amennyi nyerhető belőle. Az ember az egyetlen, aki hajlandó megkísérelni a lehetetlent, és ritkán ugyan, de sikerül neki győzni kilátástalan helyzetben is. Vagy az is megeshet, hogy ő ugyan elpusztul, de közössége többet nyer ezzel, mint amennyi energiát ő befektetett. A remény is olyan tulajdonság, amely megkülönböztet minket az állatoktól.

Veiszer Alinda, az MTV Záróra műsorvezetője: „Elkezdtem szeretni a mondatokat”

– Milyen arányban olvas szórakozásból, illetve munkaköri kötelességből?

– Nagyon sokat kell a munkám miatt olvasnom,és bár utólag gyakran hálás vagyok, amiért egyik vagy másik könyv így a kezembe kerülhetett, puszta kedvtelésből nem okvetlenül ezeket vettem volna elő. Legutóbb Darvasi László Virágzabálók című könyvét olvastam szórakozásból, de persze közben végig ott motoszkált bennem, hogy a szerző valamikor biztos vendégünk lesz a műsorban, tehát még dolgom lesz vele.

– Mi tudja akkor tökéletesen kikapcsolni?

– Ha külföldi szépirodalmat olvasok. Ingo Schulze keletnémet író legújabb regénye azért volt érdekes számomra, mert nekünk itt, a volt keleti blokkban van egy nagy közös élményünk, a vasfüggöny. A témának jól ismerem a történelmi megközelítéseit, és kíváncsi voltam ugyanerre szépirodalmi formában is. A két kedvenc íróm Günter Grass és Umberto Eco, őket minden „hátsó szándék” nélkül olvasom.

– Ha magánemberként választ könyvet, mi vezérli?

– Mindenféle konkrét terv nélkül megyek be a könyvesboltba, aztán ott valamiért úgy érzem, hogy most ezt vagy azt a könyvet kell választanom. Ismeretlen okból, de most jött el a pillanat, hogy el kell olvasnom. Hiszek az ösztönösségben, de nem abban az értelemben, hogy az adott könyv nekem bármilyen értelemben is segítséget nyújtana. A Bölcsességek Könyve típusú közhelygyűjteményeket nagyon nem szeretem.

– Miért vonzódik annyira a regényekhez?

– Mert imádom a történeteket, és mert egy ideje elkezdtem szeretni magukat a mondatokat is. Előfordul, hogy megállok olvasás közben, és elcsodálkozom. Hiába ismerem ugyanis az összes szót, ami a mondatban szerepel, én magamtól soha nem raktam volna őket össze ilyen sorrendbe. Van abban valami megfoghatatlan gyönyörűség, hogy azokból a szavakból, amelyeket mi mindnyájan naponta használunk, megszületik az a mondat, amit én nem tudtam volna megalkotni.

Vámos Miklós író: „Inkább egyet háromszor”

– Mit olvas most éppen?

– Julio Cortázar argentin író Sántaiskola című regényét, amely most végre megjelent magyarul is. Annak idején ez volt a legelső latin-amerikai regény, mely fölforgatta a világirodalmat, azt is mondhatnám, hogy ez volt a posztmodern első ágyúlövése, 1963-ban. Különben a Nagyítás című híres film is Cortázar egyik novellája nyomán készült. Már régóta el akartam olvasni, de spanyolul nem volt hozzá merszem.

– Befolyásolja-e az élethelyzete azt, hogy melyik könyvet veszi le a polcról?

– Számomra kétféle olvasás létezik, a munkához szükséges és az élvezkedés. Előbbit megszabja, hogy éppen mit írok, utóbbinál hagyom a szeszélyeimet érvényesülni. Most épp sok a munka szerinti olvasnivalóm, és nyárra vagy tizenöt kötetet készítettem be, alig várom, hogy nekik ugorhassak. Nagyon szeretek olvasni, csak úgy. Ha elég jó a könyv, tudok is, akkor elfelejtek mindent, ami a prózaírásról összegyűlt bennem, és elfogadom a szerző diktálta feltételeket.

– Kik hatottak önre leginkább?

– Nehéz megmondani, mert ötévente ugyanúgy kicserélődnek a nevek és a címek, mint hétévente az összes sejtünk. József Attila, Móricz, Karinthy, Kosztolányi, Örkény, Tolsztoj, Csehov, Faulkner nagyjából tartja magát negyven éve nálam. Egy bizonyos könyvemet világszerte szívesen hasonlítják García Márquez Száz év magányához, én azért rajongok, de kevés rokonságot érzek. Míg fiatal voltam, ragadt rám mások stílusa, elsősorban Mándy Iváné és Örkény Istváné, ezt aztán valahogyan kinőttem talán.

– Fél-e attól, hogy az olvasott mű a tudatalattijából egyszer csak „előszivárog”, és az ön regényében felismerhetően jelenik meg egy-egy olvasott regény hatása, részlete?

– Nem vagyok én olyan félős. Ilyesmi megeshet, de mindig remélem, hogy a gondos szerkesztő észreveszi, és akkor kihúzom vagy átírom. Tudtommal még nem fordult elő.

– Szokott-e többször is újraolvasni egy-egy könyvet, és ha igen, mit olvasott el a legtöbbször?

– Szeretek nagyon újraolvasni. A Háború és békét legalább tízszer, az Anna Kareninát hatszor olvastam már. Tolsztoj mindig lenyűgöz. Többször olvastam néhány Hemingway-regényt és -novellát, a Száz év magányt és García Márquez több más regényét, Móricz Árvácskáját, satöbbi-satöbbi. Elvem, hogy többet kapunk, ha egy könyvet teszünk magunkévá háromszor, mintha hármat egyszer.

– Ha gondolkodás nélkül kellene felelnie, mi volt a legjobb könyv, amit olvasott, mit választana?

– A Magyar Értelmező Kéziszótár.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Erős Antónia: A gyerekeim nem is ikrek! » • D. Tóth Kriszta: Az „sz” betűs szó » • Retró a konyhában: Piskóta tekercs » • A James Bondot is itt írták – Hírességek szállodája » • Hogyan legyek jó kolléga? – 10 tipp » • Mellékállásban jótevő: “Utcagyerekek tanítottak kitartásra” »