Igaz szerelem – mindössze öt fontért

Sűrű köd ereszkedett Londonra 1865. november 13-án. A dermesztő időjárás ellenére zsúfolásig megtelt a Királyi Földrajzi Társaság épülete, ahol az angol előkelőségek izgatottan várták Samuel White Baker beszámolóját első afrikai expedíciójáról. Az egész városban arról pusmogtak, hogy a férfi a Fehér-Nílus folyását követve hatalmas tavat fedezett fel Afrika belsejében, és a királynő elhunyt férjéről Albert-tónak nevezte el. Amikor az előadást követő tapsvihar elcsöndesedett, Baker váratlan bejelentést tett: „Van még valaki, akinek hűsége és bátorsága nélkül ma este nem lennék életben, és nem szólhatnék önökhöz. Elnök úr, tisztelt lordok, hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutassam a feleségemet.”

Néhány évvel korábban két különös férfi vonta magára a figyelmet az Angol királynő nevű patinás pesti hotel halljában. Egyikük, egy magas, barna, szakállas férfi, Samuel White Baker egy indiai maharadzsa kíséretében bérelt szobát a szállodában. Bakert nyughatatlan természete és egy angol vasúttársaságnak végzett munka űzte a Duna vidékére. A két férfi azt tervezte, hogy Pestről indulva szabadidejükben felkeresik az angol arisztokrácia köreiben is közkedvelt al-dunai vadászhelyeket.

Mit sem törődve a dunai jégzajlással, átalakíttattak egy régi gabonaszállító dereglyét luxushajóvá, s azon vágtak neki az utazásnak. Ám az embert próbáló vállalkozás majdnem az életükbe került: épp csak át tudták manőverezni hajójukat a Vaskapunál meredező sziklaszirtek között, Vidin közelében a jég összetörte hajójukat. A helyi pasától kértek segítséget, aki udvariasan fogadta a pórul járt utazókat.

A Török Birodalomhoz tartozó városka akkoriban leginkább arról volt híres, hogy utcáin nyíltan lehetett hasist és a legnagyobb titokban rabszolgát vásárolni. A bódító szer kevésbé, az illegális rabszolgapiac annál inkább felkeltette Baker érdeklődését. Egyik délután a helyiek kalauzolták el a kereskedőktől nyüzsgő térre. A férfi orrát izzadság- és tömjénszag csapta meg. Szeme elé szomorú látvány tárult: a téren oszlopokhoz kötözve árulták a rongyokba tekert eleven „árut”. Az egyik sebhelyes arcú, turbános kereskedő mellett egy gyönyörű, 17 év körüli szőke lányra lett figyelmes. A kalmár csak annyit tudott róla, hogy magyar. Öt font volt az ára. Baker gondolkodás nélkül fizetett, miközben saját magának sem merte bevallani: első látásra beleszeretett a titokzatos rabnőbe.

Csöndes volt az éjszaka. Csak az öreg ház halk neszei szűrődtek be a szoba falai közé. Baker a félhomályban alvó fiatal szépséget figyelte a leheletfinom muszlinfüggöny mögött. Amikor a rabságból kiváltotta, még nem tudta, hogy Sass Flóra erdélyi születésű, és családját román felkelők mészárolták le az 1848-49-es szabadságharc idején. Az árva kislány örmény nevelőszülőkhöz került, akik később Vidinbe menekültek az osztrák megtorló hadjárat elől. Flóra mindössze hétéves volt, amikor a városban uralkodó zűrzavarban elveszett pártfogói szemei elől. Rabszolga-kereskedők karmai közé került, akik a lányt főúri háremekbe szánták.

Ahogy Baker a lány finom vonásait figyelte, eszébe jutott első, rajongásig szeretett felesége, aki pár évvel korábban halt meg, és négy gyermeket hagyott férjére. A férfi, bár nehezen tette túl magát a gyász fájdalmán, újra szerelmes lett. Meg sem várta, hogy Flórával visszatérjenek Angliába: a lányt a vidini találkozás után egy évvel feleségül vette Romániában. Kétségek gyötörték: hogyan fogadja majd az előkelő angol társaság második, rangon aluli házasságát, és mit fog szólni hozzá a családja?

Ahogy telt az idő, a férfi gondolatai egyre messzebb kalandoztak. Már régóta izgatta a Nílus ismeretlen forrásvidékének felkutatása. Türelmetlenül várta a Királyi Földrajzi Társaság válaszát, hogy támogatják-e vállalkozását, csalódottan kellett azonban tudomásul vennie: az angol kormány mégsem rá, hanem két honfitársára bízta az izgalmas feladatot.

A sátrak a folyó felett magasodó parton álltak. Alkonyodott. Sass Flóra és Samuel White Baker lassan két éve volt úton a fekete kontinens belsejében azon az expedíción, amelyhez a férfi – az angol kormány támogatása híján – végül saját költségén szerzett felszereléseket. A kalandvágyó férj mindent elkövetett, hogy lebeszélje asszonyát az utazásról, de Flóra hallani sem akart arról, hogy visszatérjen Angliába. Odaadó felesége és erős támasza volt a férfinak a vállalkozás hosszú hónapjai alatt. Ha a málhahordók között betegség ütötte fel a fejét, Flóra volt az, aki orvosságaival segített a gyengéken – köztük lázbeteg férjén is.

Viktoriánus nőtársaitól eltérően ő nem finom hímzéseket készített, hanem férjének varrt erős ruhákat, amelyek jó szolgálatot tettek a mostoha körülmények között. Gyakran előfordult, hogy őt is férfinak nézték, mert lovagláshoz nyers pamutinget és nadrágot öltött. Baker ilyenkor büszkén mesélte mindenkinek, hogy kísérője nem férfi, hanem a felesége.

A bennszülöttek csodálták Flóra szőke haját, hiszen aligha láttak előtte fehér asszonyt – a legenda szerint Myadue-nak, Hajnalcsillagnak nevezték el. Flóra határozott fellépésével komoly tekintélyt vívott ki magának. Erre szüksége is volt, mert a helybéli lakosság és a rabszolga-kereskedők nem nézték jó szemmel az expedíciót, és mindent elkövettek, hogy visszafordulásra kényszerítsék az utazókat. Céljuk elérése érdekében Bakerék bennszülött kísérőit nemegyszer lázadásra bujtogatták.

Amikor az emberek egyszer fellázadtak, és Baker ököllel leterítette a zendülés hangadóját, Flóra volt az, aki megmentette férje életét. „Nem tudom, hogyan végződik a dolog, ha a feleségem – aki néhány méternyire lázasan feküdt – nem látta volna az egész jelenetet. Pillanatok alatt a körülöttem tolongó emberek között termett. Hirtelen megjelenésének váratlan hatása volt, utat nyitottak neki, és ő mellém lépett” – jegyezte fel a férfi naplójába a kalandot. Később épp Bakernek kellett Flóráért megküzdenie, amikor az egyik törzs királya el akarta cserélni a szép fehér nőt a saját asszonyával.

„Szempillantás alatt nagy csoport bennszülött fogott körül bennünket. (…) Nyugodtan előhúztam revolveremet, mintegy félméternyi távolságról a (király) mellének szegeztem, és azt mondtam, hogy ha a ravaszt meghúzom, az összes embere sem tudja megmenteni. (…) Feleségem felháborodásában felemelkedett ültéből, és arab nyelven kisebb szónoklatot tartott neki.” Bár a király Flóra beszédéből semmit sem értett, a jelenet annyira megdöbbentette, hogy végül elállt szándékától.

Még többet tudhatsz meg Sass Flóráról a Nők Lapja Évszakok tavaszi számában!
Itt tudsz előfizetni rá!»