Aktuális

Mégis a nők a legerősebbek

Julianna Margulies szebb, meggyőzőbb és érdekesebb, mint valaha – A férjem védelmében pedig kiváló sorozat.

Régi, de még mindig bevethető hivatkozási alapom itthon, hogy „ne haragudj, drágám, de én pasi vagyok”. Ezt kiválóan lehet alkalmazni bármikor, ha valamihez nem vagyok elég türelmes, kitartó, megfontolt, vagy csak simán elszúrtam. Mert egyébként tényleg, a nők valóban szinte emberfeletti dolgokra képesek – anyukák és feleségek legalábbis mindenképp.

Mégis a nők legerősebbek

Na és erről szól most az új kedvenc sorozatom is, A férjem védelmében, a főszereplő, Julianna Margulies (Hathaway nővér a Vészhelyzetből, itt: Alicia Florrick) pedig pont ilyen feleség és ilyen anyuka. Miután államügyész férjét (akit a Szex és New York Mr. Bigje, Chris Noth alakít) egy szexbotránnyal felcsapott korrupciós ügy miatt börtönbe zárják, Alicia sok-sok év kihagyás után újra előveszi jogi diplomáját (valaha az egyik legtehetségesebb pályakezdő ügyvéd volt), és munkára jelentkezik egy irodánál.

Mégis a nők legerősebbekHihetetlen súlyt vesz a vállára, és viszi. Két kamasz gyerek mellett egyetlen segítsége egy morózus anyós, de csinálja. Helytáll a legkeményebb perekben is, egyensúlyoz a férjénél tett börtönlátogatások és a tárgyalótermi, kosztümös csaták sorában egyaránt; megbirkózik a kirekesztettséggel, a bezárt ajtókkal, amelyek elválasztják a régi, kertvárosi jóléttől és a hirtelen eltűnt „barátoktól”.

Állja a sarat, amikor keménynek kell lennie, hogy például elnyerje a vagány indiai kolléganő bizalmát – az utóbbi is kiválóan megírt figura. Rendre bebizonyítja azt is, hogy sokkal többet tud erről a szakmáról, mint a két leggenyóbbra vett szereplő: a törtető, de kevéssé tehetséges gyakornoksrác, Cary (őt Loganként ismerhettük meg a Szívek szállodájában – ott sem sokkal volt szimpatikusabb), és a két lábon járó ellenérv a plasztikai műtétekre, a cég szenior partnere, Diane.

Az ügyek pedig érzéssel összerakott, a bírósági sorozatok kedvelőinek szája íze szerint megtekert esetek, sok-sok aha-élménnyel, váratlan megoldásokkal.

Ami azonban ezek mellett fontos, az a nagyon-nagyon követendő példa. Az az üzenet, hogy nem összeomlani, nem feladni, hanem keményen felszegni az állat, és menni tovább. Julianna Margulies kiváló választás volt a főszerepre: negyvenhárom évesen szebb, mint valaha, és elhiszem neki, ahogy a küzdő anya és feleség figuráját hozza. Igazi, tankönyvi ellenpéldája a lassan bohózatba forduló Született feleségeknek – nem az abszurd helyzetek még idétlenebb megoldásai mentén mutatja be a főszereplő életét és személyiségét, hanem arra látunk példát, hogy kell elegánsan megoldani azt, amikor a valamikori legjobb barátnő átnéz rajtad, és hazudik neked, amikor a gyerek utálja az új iskoláját, amikor egy kavarógép és rossz modorú anyós az egyetlen segítséged a bajban. Megmutatja, hogy lehet egy munkahelyen az intrikusokkal és törtetőkkel szemben emelt fővel helytállni. Ellép a sematikus tányértörős, ajtócsapkodós házastársi veszekedések ábrázolásától, nem a szinglit, de nem is a szuperanyut ünnepli, ehelyett arra ad életszerű magyarázatot, hogyan, miként tartunk ki a szeretteink mellett a bajban, és hogyan lehet egy kapcsolat erőssége az, hogy hol az egyik, hol a másik „húz jobban”, vállalja a motor szerepét.

Mégis a nők legerősebbekMindeközben pedig nem hallom a jajszavát – és erre is igazán csak a nők képesek. Igen, hadd legyek a saját nemem nevében is önkritikus: nekünk, férfiaknak sokszor legalább annyi ideig tart elmesélni, hogy hogyan ütöttük le a bunkósbottal a mamutot, mint ameddig maga a vadászat tartott… és akkor még nem beszéltünk a náthába következetesen belehaló, a saját ruhásszekrényében is eltévedő, a vásárláskor a boltban tendenciózusan mellényúló esetekről.

A nők ennél sokkal erősebbek – ez a sorozat legalábbis azokról szól, akik tényleg többre képesek. A megértéshez érdemes egyébként egy lépést hátrálni, és úgy szemlélni a történteket: igen, az államügyész férj fizetése nélkül ki kellett költözni a kertvárosi házból – de saját erőből is nagy és szép lakást tud fenntartani. Igen, a férje mellett nem gyakorolta a szakmáját – de nem gyorséttermi hamburgercsomagolónak ment el a krach után, és nem is várta el, hogy más eltartsa, hanem ügyvédi munkát vállalt. Minden reggel felkel, és ha kell, kényszeríti magát, hogy ma is szép legyen, tökéletes ruhában, tökéletes frizurával és sminkben. Mert képes rá, és meg akarja csinálni.

Mert mégis a nők a legerősebbek.

 

A sorozat jelenleg a Hallmark csatornán, illetve a TV2-n fut.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top