Aktuális

18 településre rajzottak ki a huszárok

Sokan pályáztak a nyalka műanyag lovasszobrokra.

18 településre rajzottak ki a huszárokAz 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepére idén huszárszobrok jelentek meg szerte a fővárosban, a budapestiek pedig  – az évről évre megjelenő cifra teheknek is köszönhetően – örömmel fogadták a kiállítást.   „Március 15. – Közös Tavaszunk” ünnepi programsorozat részeként bemutatott lovasszobrokat több százezren nézték meg, ezért a Miniszterelnöki Hivatal felhívást tett közzé a huszárok végleges elhelyezésére.
Az elhelyezésről háromtagú szakértő zsűri döntött, a szervező Miniszterelnöki Hivatalon kívül a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Huszár Hagyományőrző Szövetség munkatársai, akik elsősorban a történeti kötődést, valamint a szobrok széles közönség általi megtekinthetőségét vizsgálták.

A magyarországi nyertes pályázókon kívül ezután lovashuszárral büszkélkedhet a határon túli Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top