nlc.hu
Aktuális
Ki az a Lady Gaga? – 1 év alatt lett szupersztár

Ki az a Lady Gaga? – 1 év alatt lett szupersztár

Lady Gaga jött, polgárpukkasztott és győzött. Manapság a csapból is ő folyik. És nem is alaptalanul. A huszonnégy éves lányt már most a pop 21. századi királynőjeként ünneplik. Utánajártunk, ki is ő, és rögtön 7 okot is találtunk a szupersztárságra.

Ki az a Lady Gaga?Őstehetség: Lady Gaga eredeti neve Stefani Germanotta. New Yorkban született, olasz származású, és épp három hete töltötte be a huszonnégyet. Négyéves korától zongorázik, első dalát 13 évesen írta. A gimnáziumot ugyanabban a neves katolikus magániskolában végezte, mint Paris Hilton. 17 évesen bekerült azon 20 kiválasztott diák közé, akiket felvettek a neves Tisch School of the Art művészeti egyetemre. Zeneszerzést tanult, emellett rendszeresen írt tanulmányokat képzőművészetről, vallásról, politikáról. Az iskolát állítólag azért hagyta ott, mert képtelen volt keretek között dolgozni. Egy neves lemezkiadó szerződtette, ahol olyan sztároknak írt dalokat, mint Britney Spears, az újjáalakuló New Kids on the Block és a Pussycat Dolls. Végül az amerikai popsztár Akon fedezte fel, hogy ennek a lánynak nemcsak jó tolla van, de elő is tudja adni a dalokat, amiket ír…

Művésznév: Lady Gaga fantasztikusan eltalálta művésznevét, hiszen bárki meghallja, rögtön értetlenkedve kérdezi: ki ez az őrült egy ilyen névvel? A név furcsa, bizarr, felébreszti a kíváncsiságot, emellett annyira fülbemászó, hogy egyszerűen nem lehet elfelejteni. „A Gaga a becenevem. Önöket is becézték kiskorukban, ha mások nem, a szüleik biztosan. Nos, engem a New York-i underground klubokban kezdtek Gagának becézni, állítólag azért, mert teátrálisan adtam elő a dalaimat, hasonlóan Freddie Mercuryhoz, a Queen egykori énekeséhez. Nekik volt egy híres daluk, a Radio Gaga. Innen a név.” A „Lady” később érkezett, állítólag a menedzsere véletlenül a „Radio” szót pötyögte félre egy esemesben. Amikor ezt meglátta leírva a feltörekvő művész, azonnal megírta saját esemesét: „Megvan, ez az! Soha többé ne hívj Stefaninak!”

Zene: Lady Gaga maga írja és adja elő a dalait. Dzsesszes, mély hangjához virtuóz zongorajáték párosul, nem csoda hát, hogy az idei Grammy-díjátadón Elton Johnnal énekeltek és zongoráztak duettet. Gaga zenéje a zenekritikusok szerint annyira új és friss, hogy forradalmasíthatja a popzenét. Producere és zenésztársa szerint a dalok titka annyi, hogy Gaga rocknótákat ír, amelyeket gitárok helyett elektronikus hangszerekkel adnak elő. A szakembernek valószínűleg igaza van, hiszen a fiatal dalszerző dalait egymás után dolgozzák fel rockegyüttesek, ráadásul nem poénból, mint anno, mondjuk, Britney Spears slágereit, hanem azért, mert ütős, jól összerakott számok ezek.

Divat: Lady Gaga önmagát nem egyszerű énekes-zeneszerzőnek tartja. Azt mondja, az ő művészete komplex: a zene, a színpadi show, a technika és a képzőművészet ötvözete, ahol a részek egymást erősítik, és kiváltják a katarzist a nézőből. Ennek megfelelően az énekesnő mániákusan érdeklődik a divat iránt, bár valójában sokkal inkább diktálja, mint követi a divatot. Egy év alatt elérte, hogy a legnagyobb divattervezők versengenek azért, hogy legalább egyszer megjelenjen extravagáns kreációjukban, legyen az egy szappanbuborék-ruha, vagy egy dressz, amelyet számtalan Breki békából varrtak. Lady Gaga megjelenését, stílusát és színpadi show-ját egyébként egy (Gagával együtt) kilenctagú kreatív csapat, a Haus of Gaga készíti. A művészeket az énekesnő volt szerelme, Matthew „Dada” Williams irányítja.

Ki az a Lady Gaga?Szexualitás: Lady Gaga szexualitása az énekes-dalszerző színre lépése óta foglalkoztatja az embereket – a nemzetközi sajtó sokáig abban sem volt teljesen biztos, hogy nő-e vagy férfi… Gaga extravagáns stílusáról (parókák, extrém sminkek, provokatív ruhák) sokak a melegfelvonulásokra és a transzvesztita művészekre asszociáltak, ráadásul Gaga zenéjét és személyiségét először az amerikai és brit melegek fedezték fel. Egy év elteltével már egyértelműen kiderült, hogy Lady Gaga nő, ám vállaltan biszexuális. „Nőkkel és férfiakkal egyaránt le szoktam feküdni, bár bevallom, nőbe még sosem voltam szerelmes. Egyébként érdekes, hogy a fiúimat inkább megrémiszti, mint izgatja a biszexualitásom. Az ember azt gondolná, hogy egy férfi kapva kap az alkalmon, hogy két szexi nővel hemperegjen, az én párjaim azonban mindig arról próbáltak meggyőzni, hogy inkább maradjunk kettesben.

Ki az a Lady Gaga?Hatás: Azóta, hogy Lady Gaga berobbant a köztudatba, a kritikusok próbálják megfejteni, mely művészek inspirálták az énekesnő zenéjét, színpadi megjelenését. Lady Gaga maga is elismeri, hogy a legnagyobb hatással a hetvenes és nyolcvanas éves glam rock zenészei, Freddie Mercury és David Bowie voltak rá. Szintén sokan hasonlítják Gagát Madonnához, elsősorban azért, mert a ma már ötvenéves díva a nyolcvanas években nagyon hasonló módon kezdte a karrierjét. Madonna akkoriban ugyanígy provokálta az embereket: folyamatosan változtatta a külsejét, nyíltan és pimaszul hangsúlyozta saját szexualitását, és mellesleg persze megújította a popzenét.

Siker: „Amikor először megjelentem a színen, mindenki azt kérdezte: ki ez az idióta? Jó fél évvel később már azt kérdezték: ki ez az idióta, és honnan vannak megaslágerei? Most, hogy eltelt újabb egy év, azt veszem észre, hogy az emberek egyre inkább a művészetemre kíváncsiak. Arra, miként írom a dalaimat, mi alapján választom a ruháimat, hogyan építem fel a show-t. Úgy érzem, ők is kezdenek rájönni, hogy amit csinálok, az művészet.” Lady Gaga reálisan látja önmagát. Egy év alatt meghódította a közönséget (a fiatal énekesnő az első előadó a történelemben, akinek bemutatkozó lemezéről 4 dal is felkerült a tekintélyes Billboard amerikai zenei magazin listájának első helyére), majd a szakmát is (6 Grammy-díj-jelölésből 2 díjat zsebelt be). A világ Gaga-lázban ég, az énekesnő albuma ezen sorok íráskor a hazai (Mahasz) lemezeladási listáján az ötödik helyen áll, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy több mint egy éve tanyázik a TOP40-ben.

 

 
 

Névjegy

Név: Lady Gaga (született Stefani Joanne Angelina Germanotta)

Született: 1986. március 28., New York

Foglalkozás: Grammy-díjas énekesnő, dalszerző, szövegíró

Lemezei: The Fame (2008); The Fame Monster (2009)

Legnagyobb sikerei: Just Dance, Pokerface, Paparazzi, Bad Romance

Különleges ismertetőjel: számtalan dolog, de talán a legjellemzőbb egy tetoválás a bal karján. Ez egy idézet kedvenc költőjétől (ő filozófusnak nevezi), Rilkétől: „Mélyedj önmagadba. Kutasd ki azt az okot, amely írásra késztet, vizsgáld meg, hogy a gyökerei vajon a szíved legmélyébe nyúlnak-e, vallj róla önmagadnak, hogy belehalnál-e, ha nem írhatnál.”

 

A Lord of the Dance táncosai: Igazi vándorcirkuszi élet a miénkMég több az e heti Nők Lapjából:

Barabás Éva: A párommal megvívtuk a magunk harcait! »
A karfiol ezer arca »
Az autó néha halacskát is eszik »
A pornó, a férjem és én »
Miért iszik a nő? »
A Lord of the Dance táncosai: Igazi vándorcirkuszi élet a miénk »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top