Kedves Soma!
Harmincéves múltam, jó párkapcsolatban élek, van egy gyerekünk, félállásban dolgozom, és levelezőn egyetemre is járok. Azt mondhatom, elégedett vagyok az életünkkel.
Ám mostanában az a kérdés foglalkoztat: mennyi helye van egy házasságban annak, hogy időnként mást is megkívánok… Nem fordul elő gyakran, de mostanában van egy olyan személy az egyetemen, akivel szinte izzik körülöttünk a levegő! Semmi nem történt köztünk, nem is fog, de sokszor magam is megrémülök, mennyire vonz ez a másik férfi. Sokszor feltettem magamnak a kérdést: mi vonz benne annyira, mit szeretnék tőle? A válasz rendre az: egyszerűen kívánom, és elképzelem, hogy együtt töltünk néhány vadító órát – de semmi több.
A férjemet ugyanúgy szeretem, mi összetartozunk, jól kiegészítjük egymást, a szex is jó vele. Akkor miért ez a heves vágy? Annyira szégyellem magam ilyenkor, hogy ilyen „bűnös” gondolataim vannak. Tudat alatt mégis hiányolnék valamit a kapcsolatomból? És ha így van? Hiszen már sok éve együtt vagyunk, természetes, hogy nincs az az izzás, mint az elején.
Igazából ez a rész érdekel: ha már van egy stabil, jól működő, bejáratott kapcsolatom, miért vagyok én ilyen „rossz”? A hűség számomra nagyon fontos, tehát ez a viszony sosem lesz realitás, mégis vágyom rá… Normális ez?
Köszönöm előre is a megértésedet és a válaszodat!
Vica
| Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu |
Kedves Vica!
 |
| Fotó: Sanoma archív/Dömötör Csaba |
Azt kérdezed, mennyi helye van egy házasságban annak, hogy időnként mást is megkívánsz? Mint tapasztalod, épp annyi helye, amennyit ez az érzés gyárt magának. Nagy kérdés az, hogy mennyire és hogyan lehet az ösztöneinket befolyásolni. (Ahogy már többször írtam, erről szól Weöres Sándor a Vágyak idomítása című írása.) A vágyakat éppúgy fel lehet turbózni, ahogy a gyomrunkat ki lehet tágítani az egyre gyakoribb és több evéssel, de épp ilyen lehet a rendszeres edzés, amikor az ember egyre hosszabb futást igényel és bír.
Itt viszont ösztönről van szó, amellyel kapcsolatban csak három út lehetséges: megélés, elfojtás (ezért mindig árat kell fizetni) és az úgynevezett szublimálás. Ez az, amikor az energiáidat tudatosan valami olyasvalamibe rakod bele, amiben a teremtőerőidet megélheted. Ez lehet alkotás, meditáció – hasznos, produktív tettek. Az viszont teljes mértékben egyéni, hogy kinek mennyi energiát optimális megélnie, illetve mennyit lehet szublimálnia. Erre nincs recept. Egy biztos: az embernek a természete miatt szégyellnie magát nagy csacsiság!
Ezúton ajánlom neked Feldmár András Szégyen és szeretet című könyvét. Azt állítja, a szégyen minden esetben eltávolít saját magunktól, és semmi értelme sincs. Én ezzel nem teljesen értek egyet, de az biztos, hogy a szégyen alapvetően lehúzza az embert.
Elárulok valamit: szerintem nincs olyan egészséges nő, férfi, aki egy sokéves kapcsolat során ne vágyott volna másra. Nem hiszek az „egy életen át csak egymásra vágyunk” mesében – nem is láttam még ilyet. Olyan kapcsolatfüggő embert láttam már, aki azt állította, negyven éven át csak a férjére vágyott, és ez végig szerelem volt – csak azért nem lett hiteles számomra, mert méhrákban halt meg. Úgy vélem, az emberi természet nem monogámiára van kódolva (a legnagyobb pálfordulásokat a poligámia vagy a monogámia végletét választóknál láttam), ezért teljesen normális, hogy benned van ez a heves vágy – ami nem egyenlő azzal, hogy „rossz” vagy! Ezt a léleknyomorító, bűntudatgyártásra épülő rémséget a keresztény kultúra hozta. Más népeknél teljesen elfogadott a poligámia, az eszkimók pedig felkínálják a feleségüket a vendégnek.
 |
| Fotó: Sanoma archív/Dömötör Csaba |
A hűség alapvetően teljesen egyéni döntés kérdése, ami lehet értékes és előrevivő, de lehet megbetegítő is. Én ebben a kérdésben Bert Hellingerrel értek egyet, aki azt mondja: túl nagy kérés egy életen át azt várni a másiktól, hogy csak velünk legyen szexuálisan. Ha viszont megcsaljuk a párunkat, ne beszéljünk róla, ne okozzunk feleslegesen fájdalmat. Hiszen amikor elmondjuk neki, csak a saját lelkiismeretünket nyugtatgatjuk. Helyette inkább tegyünk valami jót, mintegy „láthatatlan” engesztelésül. (Innentől aztán felkaphatjuk a fejünket, vajon miért kaptunk „csak úgy” virágot vagy bonbont…) Egészen más téma azonban egy futó kaland, mint a szeretőtartás. Az utóbbi esetben a harmadik fél feltehetően valami komolyabb hiányt pótolhat. (Minderről részletesen írok a hó végén megjelenő, Nemek IGEN-je című könyvemben.)
Mindenesetre kacifántosan csinálta ezt meg a Teremtő… Telerakta a testünket erogén zónákkal, fincsi idegvégződésekkel, megalkotta a szerelem kémiáját, hogy becsaljon az egészbe, ami úgy két év alatt lecsitul, de akkora már megismerted ezt az érzést, és újra vágysz rá. Ha a párod a barátod, akkor nem fogod kívánni, hiszen nincs adrenalin. Viszont ahol adrenalin van, ott feszültség is. Felnőtt emberek viszont nem játszmáznak egymással. De akkor hogyan lesz ebből szex, méghozzá jó szex?!
Itt jön az, hogy el kell kezdeni energiát rakni a kapcsolatba – én ezt javasolnám neked. Teremts több időt arra, hogy kettesben legyetek! Vigyetek színt, fantáziát, játékot az együttléteitekbe. (A férjemmel mi tizenhét-tizennyolc éve rendszeresen szerepjátékokat játszunk… Isteni, imádom!) Újítsatok! Ezt a feljövő libidót éld meg a kreativitásban is: találj ki élvezetes, új dolgokat, légy alkotó! De főleg bízz magadban! Érezni fogod, mi az, amibe bele kell, hogy menj, és mi az, amibe nem. Amiben te most vagy, azt szinte minden felnőtt ember átéli, úgyhogy minden rendben van!
Soma Mamagésa
