Aktuális

Harminc éve együtt, de alig ismerik egymást

Az ötlet, hogy a Hegedűs a háztetőn főszereplőit, Halász Juditot és Reviczky Gábort a Vígszínház tetején fotózzuk le, szinte adta magát. A művészek kis hezitálás után azt mondták: együtt megcsináljuk, ha együtt megyünk ki a kéményseprőjárdára, nincs mitől félnünk. Pedig Halász Judit és Reviczky Gábor először játszanak együtt.

Bátran léptek ki együtt a tetőre, a fotózás után a közeli kávézóban hosszasan beszélgettek színházról, én pedig hallgattam őket. Próbáltam rájönni a titokra: vajon mióta ismerik egymást, mióta működik a párosuk? Hiszen miközben a kritikusokról, egy régi III. Richard-előadásról, vagy színházelméletről beszélgetnek, szinte befejezik egymás mondatait, közben arra is most jönnek rá, hogy ugyanúgy isszák a teát. Zöld tea, egy kevés jázminnal, cukor nélkül.

„Mintha a szüleinkről is szólna”Három évtizede vannak egy színházban, azt hittem, már semmi újat sem mondhatnak egymásnak.

Halász Judit: Semmit? Dehogy! Sőt! Még sohasem dolgoztunk együtt. Azaz egyszer, egy Horvai István rendezte Csehov-műben, a Platonovban.

Reviczky Gábor: De ott sem volt közös jelenetünk. Érdekes, az elmúlt harminc évben csak másfél évig nem voltam a Vígszínház társulatának tagja, mégsem játszottunk soha Jutkával.

Halász Judit: Kihagytál másfél évet? Hogyhogy?

Reviczky Gábor: Elmentem a Nemzetibe. Aztán visszahívtak…

Halász Judit: Igen? Nem is emlékszem! Hát, ennyire nem ismerjük egymást.

Mégis olyan, mintha száz éve jó barátok lennének. A színpadon hogyan működik a kettősük?

Halász Judit: Jól. Kifejtsem bővebben? Nem jól.

Egymásra nevetnek, olyan cinkos mosollyal, hogy kétség sem férhet hozzá, a bolondját járatják velem, nagyon is jól működik a párosuk.

Reviczky Gábor: Mielőtt még pletykákra adnánk okot, el kell mondanunk, hogy jó párost alkotunk, és ez egy musicalben nagyon fontos.

Halász Judit: Például a táncbetéteknél. Nem mindegy, milyen a partner. Prózai színészek vagyunk, a zenés részek voltak a legnehezebbek. Szöveget mindketten gyorsan tanulunk, de a mozgást, hogy kettőt lépjünk erre, hármat arra, közben a kezeket így tartjuk…, na, azt nehezen jegyeztük meg.

Reviczky Gábor: Ettől nehéz a zenés színészek élete. Sajnos Magyarországon olykor lenézik a zenés színházat. Pedig az operett kifejezetten magyar műfaj. Amerikában a musicalszínészek évekig tanulják a táncot, az éneklést és a színészmesterséget. Nálunk meg azt gondoljuk, ez egy „olcsó”, könnyed műfaj, amivel könnyű sikert csinálni. Annak pedig, aki szerint egy táncoskomikusnak nem kell jó színésznek lennie, csak annyit mondanék, Páger Antal is táncoskomikus volt…

Halász Judit: …vagy Kiss Manyi.

Judit, azt mondja, prózai színésznő. Miközben a dalain nőttem fel. Ma is rengeteget koncertezik gyerekeknek.

Halász Judit: A koncert nagyon más szituáció. Ott a gyerekekre, a közönségre figyelek, meg a zenekaromra. De egy musicalben a partnerre kell koncentrálni, meg a karmesterre. Az belülről jön, és spontán, ez meg tudatos, profizmust igénylő munka.

„Mintha a szüleinkről is szólna” A Hegedűs a háztetőn az üldöztetések idején játszódik, megkezdődnek a kitelepítések, az egész falu retteg. Vannak hasonló időszakról, háborúról családi történeteik, esetleg saját élményeik?

Halász Judit: Kétéves voltam, a családi legendárium szerint mindenáron meg akartam nézni bombázás alatt a repülőket. Ültünk a bunkerben, és én nagyon sírtam, mert ki akartam menni, hogy lássam a gépeket. Amikorra elmúlt a veszély, kimehettem, de persze már nem láttam semmit, nagyon csalódott voltam. Az egyik első emlékem is a háborúhoz kötődik. Három-négy éves lehettem, esténként a nagymamám házában gyűlt össze a család: a nagyszüleim, a szüleim, a nagynénémék. A felnőttek politizáltak, engem meg kiküldtek az udvarra játszani. „Elmúlt a veszély, nem jönnek a katonák” – mondták. Boldogan játszottam, amikor megállt a kapuban egy katona, én pedig visítva menekültem be, hogy becsaptak, jönnek a katonák. Néma csönd lett. A nagymamám pedig csak annyit mondott: a Feri. Ő volt az egyetlen fia, aki még nem jött haza a frontról, s valóban a nagybátyám állt a kapuban. Ez az egyik első emlékem.

Reviczky Gábor: Mi azért költöztünk Tatabányára, mert lebombázták a házunkat. Annyira nem voltak osztályidegenek a szüleim, hogy kitelepítsék őket, de sok barátunk, ismerősünk került Tiszaszőlősre, a Hortobágyra, néhányan Recskre. Ezért is fontos történet a Hegedűs a háztetőn. Sokan azt hiszik, ez egy zsidó történet, pedig nem. Szinte minden magyar család találkozott már a múltban hasonló helyzettel, megkülönböztetéssel, üldözéssel, deportálással. Vagy, mert zsidó, vagy éppen, mert magyar, vagy osztályidegen volt. Ez a történet rólunk, kelet-európaiakról szól. Nagyon fontos és most is hihetetlenül aktuális.

Halász Judit: A történelem egy szeletét ismerhetik meg belőle a nézők. Vidáman, zenével, de egy nagyon fontos történelmi helyzetet játszunk el. Fontos volna, hogy jobban ismerjük a múltat. Ha már szóba került a történelem, Revi, nektek van valami közötök a történelmi Reviczkyekhez? Reviczky Gyulához, a 19. századi költőhöz?

A beszélgetés második felét az e heti Nők Lapjában olvashatjátok!

„Mintha a szüleinkről is szólna”Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: „Újkertesházam” »
Tavaszi zsengék:Korianderes karalábéfőzelék »
Tompos Kátya: Mi az, hogy csont nélkül? »
• Nők a startvonalnál – Mi fontos egy pályakezdőnek? »
Pedofíliabotrányok: Krízisben a katolikus egyház »
Életre szóló minta: A tetoválásom én vagyok! »


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top