Aktuális

Családi költségvetés

Az első és legfontosabb dolog, amit megtehetsz a pénzügyeid érdekében, az, hogy elkészíted a saját "családi" költségvetésed. Ehhez nem kell nagy családdal rendelkezned, hiszen a pénz költését akkor is meg kell tervezned, amikor egyedül élsz, akkor is, ha párban, és természetesen akkor is, amikor a családodhoz már a gyermekeid is hozzá tartoznak.

Ahhoz, hogy hónapról hónapra beoszd a bevételeidet a legjobb, ha éves tervet készítesz. Így előre megtervezheted a költéseidet, és biztosan nem ér meglepetés, amikor a családi nyaralást szeretnéd megszervezni. Két mód közül választhatsz: először megtervezed az egész évet, majd elosztod tizenkettővel, vagy pedig megtervezel egy hónapot és ezt felszorzod. Rajtad áll, hogy neked melyik az átláthatóbb, egyszerűbb.

Családi költségvetés
 

Mire figyelj?

Először is add össze az összes havi bevételed, illetve az összes kiadásod.
A kiadásoknál vedd figyelembe a rezsi költséged, ami általában fix, hiszen ide tartoznak a lakás költségei, a különböző adók, biztosítások, de számold ide, az ovi, az iskola költségeit, valamint a hiteleidet is. Ezután azzal is kalkulálj, hogy vannak mindennapi kiadások, mint az élelemre, tisztítószerekre és egyébre költött összegek, és azért számolhatsz néhány nem várt kiadással is, mint például otthoni javítások, esetleg ajándékvásárlás.

Ha a bevételedből kivonod a kiadásod, máris tudni fogod, hogy mennyit költhetsz egy hónapban, illetve mennyit tudsz félre tenni a nagyobb kiadásokra.

Év közben többször is ellenőrizd, hogy a bevételeid és a kiadásaid a tervezettel szemben hogyan állnak? Ha szükséges végezz korrekciót.

Ha valami nagyobb dolog vásárlását tervezed, mint nyaralás, telelés, autó vagy lakásvásárlás, a bevételeidhez számold hozzá a megtakarításaidat is, így még sokkal tisztább képet kaphatsz a pénzügyi helyzetedről.

Mielőtt bármilyen költésre vállalkoznál, tedd fel a kérdést, hogy tényleg megengedheted-e magadnak?

A pénzügyi csapdák elkerüléséhez jó ha észben tartod:

Bármennyire is szeretnél valamit, előbb ki kell fizetned a fix költségeidet, lakbér, számlák, adók, biztosítások!
A mindennapi kiadásokhoz ne vegyél fel hitelt, azzal mindig kalkulálj előre.
Mindig nézd meg több helyen az árakat mielőtt vásárolsz, és hasonlítsd őket össze.
Egy jó hitel mindig segít a bajban, de ha pillanatnyi pénzzavarral küzdesz, és a már meglévő hiteleid fizetése válik kérdésessé, azonnal keresd fel a hitelintéződet és kérj fizetési haladékot.

Reméljük, azért eddig nem fogsz eljutni, hiszen cikkeinkben továbbra is megpróbálunk ellátni minden jó tanáccsal, hogy profin kezelhesd a pénzügyeidet. A jövő héten folytatjuk!

 

Előző cikkeink:

Mindent a pénzről  >>>

Hogyan teremtődik a pénz?  >>>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top