Aktuális

Ugyan Anita titkos férjével az Everesten

Anitáról már Kobold néven ír a külföldi sajtó: az életveszélyes expedíció előtt férjhez ment hegymászótársához
Idén négy magyar indul neki a Mount Everestnek: Klein Dávid, Várkonyi László és Seregi Tamás mellett Ugyan Anita is újra megpróbál feljutni a 8850 méter magasba. Anitának tavaly már sikerült, idén azonban több szempontból is változott a helyzet.
Anita ugyanis tavaly novemberben Hawaii szigetén esküdött örök hűséget Michael Koboldnak, akivel együtt indultak útnak a hegyre is – erről azonban nem értesültek a hazai rajongók. Az örömhírről mindössze a Honolulu Star Bulletin tavaly november végi házassági híreiből értesülhettünk, de ezt – úgy sejtjük – nem sokan böngészik a Kárpát-medencében. 
 
forrás: 2010 Everest Challange
forrás: 2010 Everest Challange
 
Az expedíció blogja szerint a házaspár egy hét múlva ér vissza az alaptáborba, miután társaikkal együtt kiépítették a több ezer méter magasan fekvő, ideiglenes táborhelyeiket, amelyeket a csúcstámadás idején használnak majd. 
A másik változás tavalyhoz képest, hogy Ugyan Kobold Anita oxigénpalack nélkül próbálja meghódítani a világ legmagasabb csúcsát – ez még magyar hegymászónak sohasem sikerült. 
Miért ilyen veszélyes? 
2800 méter felett a levegő nyomása és oxigéntartalma hirtelen csökken, így a vér oxigéntartalma is, azért az egészséges szervezetnek is időt kell adni az akklimatizálódásra. Enélkül életveszélyes tünetek léphetnek fel a hegymászóknál. 
A Mount Everest meghódításába minden évben több hegymászó belehal.
 
Klein Dávid és Várkonyi László hatodik alkalommal másznak fel a Mount Everestre oxigénpalack nélkül – 2008-ban 100 méter választotta el az expedíciót a csúcs meghódításától. A Dreher 24 Everest Expedíció tagjai Anitáékkal ellentétben a hegy északi oldalán próbálkoznak és jelenleg 7000 métermagasan az Előretolt Alaptáborból építik tovább az utat.  
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése