Aktuális

High-tech gyerekjáték: TV a maci hasában

Közhely, de igaz: egyre gyakrabban rácsodálkozhatunk, hol tart már a technológia. Ma már egy plüssmacival is lehet videót lejátszani, vagy mesét mondatni a gyereknek.
Nem valami külföldi, nehezen beszerezhető ketyeréről van szó, már itthon is lehet kapni “interaktív” plüssmacit, konkrétan családi körben botlottunk bele az iTeddy-be.

High-tech gyerekjáték: TV a maci hasábanA címben kicsit túloztunk, nem tévé van a macipociban, hanem médialejátszó, egy 1,8 hüvelykes, azaz 4,5 centis kijelzővel. Ezen nézhet fotókat vagy videókat a gyerek, sőt, mesét is hallgathat, vagy játszhat rajta. A tartalmakat külön programmal lehet feltölteni az 512 megabájtos memóriával rendelkező lejátszóra, ezt a szoftvert adják a macihoz a csomagban. Az eszközt természetesen tölteni kell, és ki is lehet venni a plüssállatból.

 
A lejátszó menüjét viszonylag egyszerű kezelni. Bár kell hozzá tudni olvasni, a hároméves ismerősünk nevetve elboldogul vele. (Technológiai zseni az illető, egyébként. Például számítógépen, Paintben rajzol absztrakt remekműveket.) Igaz, párszor előfordult, hogy a menü nyelvét átállította kínaira, nem kis gondot okozva ezzel a szülőknek. Egy hét alatt azért erre is rájöttek, hogyan kell visszaállítani.

Itt és most nem tisztünk megítélni, hogy ez káros-e a gyerekre nézve, ha a maci mond neki mesét Anya helyett. Az tény, hogy egy ilyen maci jobb “villanypásztor” a tévénél, itt ugyanis Anyu és Apu kontrollálhatják a tartalmat, hiszen ők töltik fel az anyagokat a lejátszóra. A tévénél pedig nem mindig lehet tudni, mire számítsunk. Mennek olyan mesék is a gyerekcsatornákon, amiknél tíz perc után még egy felnőttnél is esélyes lehet a peluscsere, nem még egy gyereknél. Arról már ne is beszéljünk, ami pár hete esett meg Amerikában: egy technikai baki miatt erotikus tartalom ment a mesetévében.

High-tech gyerekjáték: TV a maci hasábanA napokban olvastunk egy másik hipermodern játékmackóról is. Ez kifejezetten rémisztőnek hangzott, szerencsére azóta kiderült róla, hogy áprilisi tréfa volt. A ThinkGeek webáruház vicces kedvű dolgozói találták ki a Tell Me Your Secrets Bear-t. Az egyébként is ijesztőre sikerült jószág a leírás szerint 20 előre programozott mondatot tud hajtogatni. Olyasmiket, mint “Legjobb barátom, van valami titkod? Nekem bármit elmondhatsz!” A kérdésekre érkező válaszokat az elképzelés szerint rögzítené az árulkodó medve, és vezeték nélküli kapcsolaton keresztül az internetre csatlakozva elküldené a szülőknek. Szerencsére aki a vásárlás gombra kattintana a kémmaci mellett, az egy “Boldog április elsejét!”-üzenettel találkozik. Az elsőre talán mókásnak tűnő ötlet rémisztő is lehet, ha belegondolunk. Az pedig pláne kemény, hogy biztosan van olyan hobbi-szaki, aki a házi barkácsműhelyében össze tudna rakni egy ilyen szerkezetet.

 
Természetesen nem nekik akartunk ötletet adni…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése