Aktuális

Mindenhol egy vagyon a parkolás?

Nyakunkba vettük az országot, és leteszteltük, hol milyen parkolási megoldással várják a megfáradt autósokat. Sokszor meglepődtünk, néhol a praktikus ötleteken, néhol pedig az arcpirító összegeken.
Huszonkét kisebb-nagyobb városban jártunk, Soprontól Nyíregyházáig és Salgótarjántól Szegedig szinte mindenfelé, és a belváros közelében félórára megpróbáltuk letámasztani a kocsit. Nem készültünk fel, így maradt a változatos helyeken elkövetett apróért kuncsorgás, végső esetben kényszervásárlás. Vesztünkre a helyi szokásokat, lehetőségeket sem magoltuk be és a célpont közelében öt perc után feladtuk az ingyenes hely kutatását.

Mindenhol egy vagyonba kerül a parkolás?Leggyakrabban a városközpontokban a hagyományos, automatánál fizetős megoldással szembesültünk. Nem túl bonyolult, be kell dobni az aprót – bosszantó, hogy jó pár gépezet még mindig nem tud mit kezdeni a kétszázassal – papírt betenni a szélvédő mögé és már kész is.

 
 
Apró extrák

Néhány helyen – pl. Egerben, Szombathelyen, vagy Zalaegerszegen – a parkolójegy alján piciny perforált rész van, amit letéphet az autós és a zsebre vághat. Szerepel rajta, hogy hol is hagytuk az autót, és meddig vagyunk biztonságban a parkolóőröktől. Praktikus dolog, ez tetszett.

Az árak 100 és 400 forint között ingadoztak, ami nem nagyon volt összefüggésben az infrastruktúrával, mert parkoltunk minimális díjért szépen felfestett helyen és tengelyig sárban négyszázért is.

 
Baja

Ez volt az egyetlen település, ahol a meghatározott öt percen belül megvolt az ingyenes hely. Teljesen szabályosan, légvonalban ötven méterre a céltól. Szerencsénk volt, rögvest meg is szerettük Baját. Tessék követni a példát, nem a parkolóautomaták nagy számától válik egy település világvárossá.

 
 
Kékcédula

Mindenhol egy vagyonba kerül a parkolás?Szeged belvárosa 1996-óta előreváltott parkolószelvénnyel üzemelteti a parkolási módszerét. A városban hétköznap reggel nyolctól este hatig fizetős a parkolás, egyes frekventáltabb területeken szombaton is szednek pénzt, szintén reggel nyolctól, de csak délig. Háromféle zónát is találunk, attól függően, hogy zöld, sárga, vagy kék zónában tettük le a kocsit, egy, kettő, vagy négy óráig maradhatunk a cédulánkkal.

A parkolószelvényes rendszer igen utálatos találmány. A frissen érkezett idegen miután letámasztotta az autót, elkezdi bután forgatni a fejét, vajon merre is van az automata. Aztán a táblán megvan a keresett információ, egy nyíl jelzi a cédulabeszerző helyet. Ennyi. Bambán megindultam az ajánlott irányba, és az első újságosnál megkaptam a kék cetlit 375 forintért. Ez most egy órás parkolásra elég.

Mielőtt otthagytuk a kocsit, még van egy kis kézimunka, a parkolás kezdetének idejét – hónap, nap, óra, perc – be kell jelölni a kártyán és kitenni az ablakba. Mindezt nagyon figyelmesen kell elvégezni, hiszen a parkolós cég saját bevallása szerint “a videokamerával felszerelt ellenőrök figyelmét a legapróbb szabálytalanság sem kerüli el.” Mekkora szerencse.

 
 
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése