Énekesnő a csendben

A Bükkalja apró falvaiban, szülőföldjén, a matyók városában, Mezőkövesden – piacon, benzinkúton, szállodában, gyógyfürdőben – mindenki ismeri a barna szemű, gyönyörű, kedves Csézyt. Sokan már új albumának dalait is dúdolják, mert Csézy csendben teszi a dolgát, akkor is, ha nincs körötte hírverés, ha nem látjuk naponta tévékben, címlapokon.

– Mi ez a csend? Netán vihar előtti?

– Nem érzékelek tapintható csendet, hiszen dolgozom, fellépéseim vannak, elkészült az új albumom, viszont tény, más az élet vidéken, mint a fővárosban, még egy énekesnő számára is. És a zene mellett a csend a másik dolog, ami kikapcsol, feltölt. Szeretem a természetet, benne élek, s ez eleve egyfajta belső elcsendesedést jelent. A hangos, botrányos szereplés nem az én világom.

– Ezért nem látni az úgynevezett celebműsorokban? Képes lenne műsorvezetői szerepre? Vagy tudna főzni?

– Természetesen. Főzök, háztartást vezetek, vidéki lány vagyok, a kézi rétesnyújtás nekem nagyanyai örökség, hat perc alatt kopasztok meg egy csirkét. Viszont bizonyára nem vagyok celeb. Egyszer valaki azt mondta, a celeblét megfogalmazhatatlan. Ezzel egyetértek. Hogy a tévék nem hívnak, nem zavar. Köröttem nincs botrány, egy izgalmas esemény volt, amikor tavaly nyáron tűz ütött ki a házunk melletti óriási területen, és háromméteres lángok veszélyeztették a házunkat, az izgatta a bulvárt. Az énekművészet, a hang, a jó dalszöveg nem annyira érdekes.

– Keserűséget érzek a hangjában.

– Rosszul érzi. Nekem van munícióm, tudom, honnan indultam és tudom, hova tartok, van miből táplálkoznom. A stílusomról Tóth Bori, Léber Barbara és Forgó Diána Napsugár divattervezők gondoskodnak. Tudják, mikor van szükség vadabb öltözékre, mikor estélyire vagy virágos, színes holmira. Fő kritikusom a kedvesem, és tudom, jó a hangom, de ahhoz, hogy valaki befutott sztár legyen, ez kevés, hiába van mellettem kiváló zenekar, jó szerzők. Mérleg vagyok, kiegyensúlyozott minden tekintetben, de tudom, aki erre a pályára lép, az egy adott méretű tortából vesz el egy szeletet, a puszta létezésével, a maga rajongói táborával.

– Apropó rajongók. Tényleg minden levélre válaszol, és néha az otthonába hív vadidegen embereket.

– Ha egy sort, egy mondatot is, de írok annak, aki megkeres. És karácsony táján meghívok öt embert, főzök, sütök nekik, koccintunk a Csézy Noirral – pinot noir -, beszélgetünk, szép pillanatok ezek. És örülök a kézzel varrt ajándék párnának, a saját kezűleg készített tányérnak, a rajongó által nevelt virágnak.

– A család is ennyire fontos?

– Nélkülük nem tudnék létezni. Máig napi kapcsolatom van a szüleimmel, a tizenöt évvel fiatalabb öcsémmel, és imádott nagymamámmal. Próbáltam elszakadni, béreltünk lakást a fővárosban, de egy év alatt mindössze hússzor aludtunk ott. Az én világom a vidék, ingázom. A mamához való kötődés gyökere öreg és erős. Anyu főiskolás volt, én kicsi, így vizsgaidőszakban a mama vigyázott rám. Emlékszem, sírva hagyott ott, és sírt már azért is, hogy a mama jobban a szívemhez nőtt. Húszévesen, amikor ő már hetvenöt volt, öregeskedett, betegeskedett, hozzá költöztem. Nála indult a felnőtt életem.

– A mama című új dal születésében ez a múltbéli történés a mozgatórugó?

– Igen, no meg a jelen, és a jövő. Szinte évente vesztünk el barátokat, rokonokat – iszonyat belegondolni, hogy mind elmegyünk, ezért a lelki fölkészülés, lelki készenlét minden korban aktuális. Az agyammal tudom, a mama elvesztésének gondolata mégis fölkavar, hiába győzködöm magam, hogy ez az élet rendje, meg szép kort élt meg. Félek. Ez a dal pedig az elmúlásról szól, arról, lesz egy pillanat, amely majd elragadja…

– Romantikus, lelkizős lélek maga, Csézy. Nem jellemző a harmincévesekre.

– Nem titkok, az vagyok. Ezért állnak hozzám közel a lírai dalok, melyek gondolatokat, érzelmeket hívnak életre, megmozgatják a lelket.

– Mit nem bír elviselni?

– Ha az arcomba mosolyognak és becsapnak. Volt rá példa. Nem vagyok fifikás művész. Alapvetően nyitott és őszinte ember vagyok, és továbbra is így szeretném élni az életemet. Nehezen viselem, hogy amióta ismert énekes lettem, sokan közelítenek nem mindig őszinte szándékkal. 

– Az álmairól hallhatunk?

– Karrierálmokkal vagy családtervezéssel kezdjem? Éneklés. A Csak egy Nő című album bemutató koncertjén túl vagyok, májusban turnéra indulok. És rövid időn belül szeretnék kifelé nyitni. Amikor nemrégiben meghívtak Hamburgba, és Celine Dionhoz hasonlították a hangom, jólesett. Hiszem, egy dallal sikerül kikerülni a nemzetközi piacra, mert aki felfigyelt rám, azt mondta: hangilag tökéletesen megfelelek. Egyébként lehet, hülyén hangzik, de én attól is boldog lennék, ha bármelyik magyar énekesnőnek sikerülne Nyugat-Európát, Amerikát meghódítania.

– Akkor most jöjjenek a magánéleti álmok!

– Viharsarki férfi, Lajos László a kedvesem, nagyon szegény, hétgyerekes családból származik, és öt éve van mellettem. Nélküle nem bírnám ezt a tempót. Ő hisz bennem, biztat, kritizál, segít, menedzsel, közben külkereskedik. A kedvesem építő kritikát gyakorol, például, a Sakáltanya című film dalát tanultam, amikor közölte, drágám, gyönyörű, de szükséged lesz egy koreográfusra is. Ilyen férfi való mellém, és olyan, akivel közösen nagy családot, sok gyereket szeretnénk. Az esküvőt tervezgetjük, és az első babáról is beszélgetünk, ami nagyon boldoggá tesz. Októberben harmincegy éves leszek, nem szeretnék öreg anyuka lenni.

– Olykor most is gyerekek veszik körül. Hisz rendszeresen az elesettek mellé áll.

– A jótékonykodás az életem része, de ez mindenkinek a magánügye. Nem kell beszélni róla… – int le Csézy, aki a nagylemeze bemutató koncertjének teljes bevételét a mezőkövesdi „Add a Kezed Otthon” fogyatékos gyerekeinek ajánlotta föl; aki egy deréktól béna fiatal lánynak gyűjtést szervezett, hogy a fürdőszobája megépüljön.

– Jó, ne beszéljünk jótékonykodásról, bár az is rengeteg energia. Búcsúzóul árulja el, mikor, hogyan pihen?

– Évente egyszer tengerparton lazítok, az jól kikapcsol. Egyébként az otthonom, a tágas ház, a félhektárnyi kert, a virágaim, a Bükki Nemzeti Park szomszédsága, szanatóriumi környezet. Tehát ott is tudok pihenni. Elvonulok egy jó könyvvel, jó filmmel, művészeti albummal, egy cédével, és kikapcsolom magam. Nyikita Mihalkov Szibériai borbélya stílusú filmek állnak közel hozzám, könyvek közül a klasszikusok mellett Szabó Magda művei, kedvencem Az ajtó, zenében pedig szinte mindenevő vagyok.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Szulák Andrea: „Nagyon sokat tanultam Rozitól… » • D. Tóth Kriszta: Minden csikó éjszaka születik » • Édeset az édesanyáknak » • Egy anya, két gyerek – és egy férj 1. » • Mit tegyek, hogy ne legyen koraszülött a kisbabám? » • Fado – a portugál sors »