Mutasd a gardróbod, megmondom, ki vagy

„Hagyom a lányomat a saját útját járni”

– Amióta az eszemet tudom, ruhákkal foglalkozom. Hétéves koromban már varrtam a babáimnak, tízévesen már magamnak is. A varrógéphez még nem engedtek oda, kézzel férceltem össze őket. Emlékszem, milyen büszkén jártam azokban a ruhákban.

Szofi ugyanezt csinálja. Festő szakra jár, ahogy én is annak idején, és ő is maga készítette ruhákat hord. Látja, hogy erről szól az életem, én pedig nem korlátozom semmiben. Nyolcévesen már olyan ruhában ment iskolába, amelyeket pár centis darabokból varrt össze. Gyerekkora óta nagyon érdekesen öltözködik. Én meg hagyom, miért korlátoznám?

Engem se érdekelt soha, ki, mit gondol arról, hogy nézek ki. Divattervezőként azt csinálok, amit akarok, erről szól az egész: kifejezed magad az öltözködésben. Ha nézem más tervezők munkáját, azt látom belőle, az illető hogyan érzi magát. Az igazi divattervező belső, lelki folyamatot követ. Önmagát vállalja fel, mint alkotást.

Anyaként szerintem az a legfontosabb, hogy ne zavarjam a lányomat a fejlődésében. Csinálom a dolgomat, őt meg hagyom, hogy a saját formáját kövesse. Szofi kétéves kora óta fest, és volt egy időszaka tizenkét-tizennégy éves korában, amikor a képei elkezdtek hasonlítani rám. „Minden rajz rólad szól. Folyton téged festelek” – mondta egy kiállítása után. De amikor tudatosult benne, hogy milyen sokat átvesz az érzéseimből, hirtelen meg is tudott szabadulni tőlük. Ugyanez igaz az öltözködésére is, ma már nem hasonlít rám.

Nem tudnám megmondani, pontosan mi van a lányom gardróbjában. Nem nekem kell tudni, ő miben érzi jól magát. Sosem megyünk együtt ruhát venni, mert egyikünk sem hord konfekciót. Ha nagyritkán boltba megyek ruháért, akkor veszem meg, ha érzem, hogy az enyém. Nagyon kevés ruhám van, de azt mindet hordom, és ebből a kevésből is mindig másként nézek ki. A divatot egyáltalán nem értem, hogy miért jó az embereknek, ha ugyanúgy néznek ki, mint mások.

Tamara tanácsa: Ne érdekeljen, ki, mit gondol arról, hogyan nézel ki! És ne akard megmondani a gyerekednek, mit vegyen fel. A kreativitás felszabadít.

 
„Ma már a sztárok kérnek tőlem tanácsot”

– Öt éve, amikor alig húszévesen az lett a dolgom, hogy partikról tudósítsak, először komoly fejtörést okozott, hogyan jelenjek meg. Tartottam attól, mit szólnak majd a viseletemhez a sztárok. De ma már magabiztos, tudatos és megfelelően öltözött vagyok. Gyakran ők kérnek tőlem tanácsot, megdicsérnek, és azt kérdezik, hol vásároltam egy-egy darabot. Kialakult a stílusom, sokan jelenségnek tartanak a fogadásokon, és ezt magamnak köszönhetem.

Az elején jelentéktelennek éreztem magam. Féltem, hogy elveszek a hírességek között, nem állnak szóba velem, nem vesznek komolyan. Hosszú idő, amíg az ember eljut odáig, hogy azt mondhatja: elfogadtak, érett vagyok a munkára és a partnerségre.

Az egyszerűbb eseményeken ma is sportosan elegáns vagyok, a divatbemutatókra, fogadásokra viszont kötelezőnek tartom a tűsarkút és a letisztultan elegáns öltözéket. Tudom, mikor, milyen színt és fazont hordjak, mi előnyös számomra, és hogyan tudom földobni egy boleróval, övvel, kitűzővel azt, amit viselek. Az ékszereim egyediek, ahogyan az estélyi ruháim is. A fekete és a fehér a kedvenceim, de van szürke és lila estélyim is.

A legfontosabb, hogy az ember tudja hordani, ami rajta van. A legszebb ruha soha nem az, amit a nők többsége annak mond. A ruha szépsége a viselőjéből fakad, és abból, hogy jól érzi magát benne, nem igazgatja. Aki elfogadja magát, és egy partira nem úgy megy, hogy ott szebb, csinosabb, gazdagabb, jobban öltözött nők lesznek, annak ez sikerül.

Időbe telt, mire megértettem, nem szabad magamat egy szinten kezelni a hírességekkel. Ők abból élnek, hogy öltöztetik és szépítik őket egész nap, én pedig abból, hogy beszélgetek velük. Egyszer, évekkel ezelőtt előfordult, hogy nem mentem el egy rendezvényre, mert nem tudtam mit felvenni. Sírtam, nevettem, végül rájöttem, magammal toltam ki. Ma már profi vagyok. Ötkor hazaérek a szerkesztőségből, nyolckor ott ragyogok köztük. Nincs segítőm, magam csinálom a magam divatját. És már nincsenek szorongásaim, mert szeretettel, előítélet nélkül közeledek mindenkihez. Talán ezért nevez a celebvilág Cukinak.

Edina tanácsa: Ha elfogadod magad, akkor a legelőkelőbb társaságban sem fogsz feszengeni. A legszebb ruha soha nem az, amit a nők többsége annak mond, hanem ami harmonizál a viselője egyéniségével.

„Színes és hektikus a ruhatáram”

– Leginkább turkálókban és piacokon találom meg azokat a ruhadarabokat, amelyek közel állnak a szívemhez. Pár évig Londonban éltem, és imádtam az ottani piacokat. Nem a divatos, turistalátványosságnak számító Camdent vagy Portobello Roadot, hanem az eldugott helyeket. Szeretem a régies, vintázs stílusú ruhákat, félúton a nőies és a kislányos között.

Itthon a pécsi vásár a kedvencem, ahol tavaly ötven forintért is olyan ruhát vettem, amit nagyon szeretek. Az ilyen helyeken minden alkalommal kiszúrok két-három olyan darabot, ami illik hozzám. Néha kicsit át kell őket alakítanom, de van olyan ingem, amelyet tizenöt éves koromban vettem, és még ma is hordom, csak időközben tettem rá egy szalagot, övnek.

Nem tudatosan válogatom össze a ruháimat, csak mások visszajelzéseiből tudom, hogy az öltözködésemnek határozott stílusa van. Nemcsak a ruha hat az ember megítélésére, hanem mindez visszafelé is igaz. Ha felveszek egy modern darabot, rajtam az is úgy néz ki, mintha vintázs lenne. Gondolom, ez nem véletlen. Nagyon közel áll hozzám a húszas-harmincas és a hatvanas évek világa, legyen szó filmekről vagy tárgyakról, építészetről vagy irodalomról.

A vizualitás mindenki életét meghatározza. Ha fel akarom idézni, hogyan néztem ki tizennyolc éves koromban, valószínű, hogy egy akkori fotóm jelenik meg a szemem előtt, nem én magam. Van olyan képem a gyerekkoromból, amelyre azt mondom, ez az igazi magyar rock and roll. Állok az otthonkás nagymamám mellett egy kopasztott csirkével a kezemben, barna kordnadrágban, sötétkék bőrdzsekiben és piros dorkóban.

Szeretem a játékosságot, a ruhatáram nagyon színes és hektikus, de van benne mértékletesség. Ritkán hordok sötétet, mert nyomasztónak érzem. Sokszor van rajtam olyasmi, legyen szó akár színkombinációról vagy egy konkrét ruhadarabról, amelyre mások azt mondják: ők ugyan soha nem vennék fel, és ezek a színek általában nem mennek egymáshoz, de rajtam valamiért jól néz ki. Lehet a színek váltogatásának is olyan ritmusa, ami harmóniát kelt.

Szilvia tanácsa: A legjobb darabokat a turkálókban és piacokon találni. Nem kell sokat költeni ahhoz, hogy a stílusunk felismerhető legyen.

„Nem a márka fontos, hanem a minőség”

– Mindig a divattal foglalkoztam, és a stílusom alapvetően soha nem változott. Amikor stylistként forgatásokon és fotózásokon is dolgoztam, oda persze kényelmes ruhákban mentem, amelyekben lehet akár a földön kúszni-mászni. Amióta egy luxusmárka hazai kommunikációs képviselője vagyok, ezek a ruháim átkerültek a hétvégi ruhatáramba, mert nem tudom őket hétköznap felvenni. A legalapvetőbb változás pedig, hogy magas sarkút hordok, amióta nem kell hat ölnyi ruhával a kezemben szaladgálni.

Persze van különbség a diákkori öltözködésem és a mai között, hiszen követem a divatot, az pedig folyamatosan változik. Szívesen keverem a márkás dolgokat a kevésbé márkásakkal. Azért szeretem a jó márkákat, mert fontos számomra a kényelem: ne szúrjon, ne szorítson, szellős és egész nap komfortos legyen. Egy idő után már nem akarja az ember egyetlen napját sem elrontani a lábfájással, amit egy rossz minőségű cipő okoz.

A stílustanácsadás nem olcsó mulatság, de rengeteg pénzt meg lehet spórolni, ha valaki nem veszi meg többé azokat a darabokat, amelyeket később soha nem fog hordani. Az a dolgom, hogy megtanítsam az ügyfelet arra, amit én tudok. Az első lépés, hogy megszerettetem saját magával, és felhívom a figyelmét az előnyös adottságaira. Csak ezután következhetnek azok az apró szabályok, hogy milyen trükkökkel lehet eltüntetni egy csapott vállat, vagy milyen fazont kell hordania, ha kicsi a melle.

Ez a szakma nagyon közel áll a pszichológiához. Komoly erőfeszítésbe kerül a felszínen maradni és nem menni mélyre, mert azonnal érezhető, hogy valaki mit, miért csinál rosszul. Aki nagyon sötétre festeti a haját, az többnyire gyengének érzi magát az eredeti világos hajszínével. Aki nagyon sok ékszert hord egyszerre, bizonytalan, és nem hiszi el, hogy egy is bőven elég. Aki biztos magában és tisztában van az értékeivel, az tudja, hogy a kevesebb több.

Mariann tanácsa: Egy céget képviselni nem feltétlenül csak a legutolsó divattal és a legnagyobb márkákkal lehet. Keverd a márkás dolgokat a kevésbé márkásakkal!

„Az életszemléletem határozza meg az öltözködésemet”

– Mostanában egyre egyszerűbben öltözködöm. Figyelek rá, hogy minél kevesebb „flanc” legyen az öltözködésemben, a meghökkentő, figyelemfelkeltő, esetleg durván trendi összhatás helyett a finom részletek érdekelnek. A divattal játszani lehet, és ez sokkal fontosabb, mint az, hogy véresen komolyan vegyük a szabályokat vagy a trendeket. Közhelyes, de igaz: az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a ruhánkban. Nekem nincs jellegzetes ruhatáram, mindig azt veszem fel reggel, amihez kedvem van: van, amikor virágos ruhát választok, jól kitalált kiegészítőkkel, máskor meg belebújok egy sportcipőbe, és felkapok egy pulóvert… Persze az igaz, hogy hiába vagyok késésben, ha nem vagyok elégedett az aznapi öltözetemmel, akkor akár háromszor is átöltözöm. Addig nem lépek ki az utcára, amíg azt nem érzem, hogy teljesen összhangban van rajtam minden, és a ruháim kifejezik a hangulatomat.

A kedvenc felsőmet Szegedi Kata tervezte, az benne az érdekes, hogy hajtogatott az anyaga. Olyan, mintha úgy origamizták volna. A másik nagy kedvencem egy Je suis Belle nyári ruha, olyan kockás, mintha abroszból lenne. Furcsa ezt mondani, de azt hiszem, az, ahogy öltözködöm, semmilyen hatással sincs az életemre. Inkább fordítva működik a dolog, az életszemléletem határozza meg az öltözködésemet: sok minden érdekel – emiatt sokféleképpen öltözöm. Lehet, hogy sokan azt gondolják, egy divatújságírónak mindig trendinek kell lennie, de ez nem igaz. Azt például tudom, hogy az első munkamegbeszélésemre nagyon összeválogattam a ruhámat és a kiegészítőket, de nem emlékszem, mi volt rajtam.

Imola tanácsa: Ne valamilyennek akarjunk felöltözni, hanem vállaljuk be a ruhatárunk hiányosságait! Ha minden stimmel, de nincs olyan cipőnk, amelyik tökéletesen illeszkedne a szetthez, ne aggódjunk: egy kevésbé „egységes” cipő sokkal izgalmasabbá, egyedibbé teszi az összhatást.

Még több az e heti Nők Lapjából: • Ábel Anita megmutatja kislányát, Lucát » • D. Tóth Kriszta: „Több komolyságot kérek!” » • Halban az egészség! » • Robert Pattinson: „Két éve még senki nem jött volna el velem moziba » • Szex nélkül, boldogan? » • Reinkarnációs utazásom jártam »