nlc.hu
Aktuális
Nők Lapja Családi Hétvége 2010

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

Lassan már elképzelhetetlen a május a Nők Lapja Családi Hétvége nélkül. Idén sem törjük meg a hagyományt, színes, változatos programokkal várunk titeket a hétvégén, a Városligetben. S hogy mire számíthattok? Íme a programok!

Májusi találkozás – újra!

Molnár Gabriella főszerkesztő és a Nők Lapja csapata
Molnár Gabriella főszerkesztő
és a Nők Lapja csapata

Nyolcadik éve már, hogy május közepe több ezer olvasónk számára  a Nők Lapja Családi Hétvégét jelenti. Év elejétől készülünk erre, és tudjuk, hogy sokatok naptárába is fel van jegyezve: „ezen a szombaton a Nők Lapja vendégei vagyunk”. A kedvenc „nőklapjás” arcok megelevenednek, velük együtt élvezhetitek a programot, melyet a meghívott művészek készítettek nektek. Újra tornázunk Katus Attilával és Tamással, újra együtt énekelünk az Operettszínház művészeivel – a család közösen szórakozik: unokáktól nagyszülőkig.

És amikor se nem mozgás, se nem zene, akkor szó, szó, szó – a mi kenyerünk. A szabadban persze nem írásban, hanem élőszóban gyakoroljuk a szakmánkat. Szerzőink, újságíróink várnak titeket: megelevenítik legnépszerűbb témáinkat, élőben készítenek interjúkat.

Találkozzunk 2010. május 15-én és 16-án, a Városligetben!

Mi ott leszünk, gyere el te is családoddal!

 

 A Nők Lapja Családi Hétvége 2010 főtámogatója a Raiffeisen Bank, köszönjük a segítséget!

   

   

PROGRAMOK

Szombat, Nagyszínpad   

 

 10.30    Köszöntő
 10.40  Eszményi Viktória és Heilig Gábor gyermekműsora
 11.30  Testébresztő torna Katus Tamással
 12.15  Főzőshow a Ságával
 12.50  Honvéd Táncszínház – Csipkerózsika
 13.55  Könnyű torna az allival
 14.20  Király Viktor
 15.00  Testébresztő torna Katus Attilával
 15.40  Csillagszemű Táncegyüttes (néptánc és zenekar)
 16:15  Beszélgetés az Alli életmód team-mel
 16.25  A Scholl képviseletében Südi Iringó táncbemutatója. Südi Iringó 2008 óta a Scholl, a szép és az egészséges lábak nagykövete. Az Iringó Táncstúdió fellépése után a Scholl-sátornál személyesen is találkozhatnak a sikeres táncosnővel.
 17.20 Zsola és a Vad Orchideák – élő koncert. Funkyslágerek és saját szerzemények. Meghívott vendég: Tóth Gabi.
 19.00  Musical Duett: Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán műsora (Budapesti Operettszínház)

 

Király Viktor

Király Viktor a negyedik Megasztár-sorozat győztese. New Yorkban született, Magyarországra 1999-ben költözött családjával, akiknek buzdítására jelentkezett a Megasztár negyedik szériájába. 2008-ban ő lett az „Év Hangja”. 2009. június 24-én jelent meg Viktor első szóló videoklipje Forgószél címmel. Nemrég jelent meg a második videoklipje – Ha arra indulsz –, amely angolul is elkészült Have I told you címmel. 2009. június 27-én a T-Mobile Kapcsolat koncerten – melyre kétszázezer ember volt kíváncsi – a Simply Red előtt lépett fel. Első szólóalbuma Király Viktor címmel, rá egy hónapra, 2009. július 27-én jelent meg.

Csipkerózsika

Csipkerózsika klasszikus története elevenedik meg a Honvéd Táncszínház produkciójában. A darab érdekessége, hogy az eredeti néptáncok mellett minden elhangzó szöveg és felcsendülő dallam a tradicionális magyar folklórból táplálkozik, és annak elemeit használja fel a közismert mesedarab színpadi megfogalmazásában.

Zsola és a Vad Orchideák

A lassan 10 éves zenekar immár 8 éve azonos felállásban játszik. Az alapításban és a névadásban még Somló Tamás is részt vett, aki azóta is tiszteletbeli tag és szinte állandó vendég. A zenekar repertoárja felöleli az elmúlt 30 évet, ám saját stílusukban előadva kovácsolódnak a dalok egy koncertté. A funky- és soulslágerek mellett rockdalok is megtalálhatók, csakúgy, mint a saját szerzemények. Meghívott vendégük a Nők Lapja Családi Hétvégén a megasztáros Tóth Gabi lesz.

 

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán: Duett

A Budapesti Operettszínház két nagyszerű művésze, Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán három évvel ezelőtt adta ki első közös lemezét, Musical Duett címen. A kiadvány – és az azt követő két nagylemez – minden eddigi eladási rekordot megdöntött, és jó néhány szakmai díjat is hozott a házaspárnak. 2008 novemberében a Budapest Sportarénában telt házas koncertet adtak, amely az elmúlt évek leglátványosabb hazai koncertshow-ja volt. A Nők Lapja Családi Hétvégén már szinte hagyomány, hogy fellép a házaspár. 90 perces műsorukban nagylemezeik legnagyobb slágereit és néhány különlegességet hallhat majd a közönség.

 

Vasárnap, Nagyszínpad

 10.30  Köszöntő
 10.40  Testébresztő torna Katus Tamással
 11.00  Bogármese a Madách Tánciskola előadásában
 11:55  Beszélgetés az Alli életmód team-mel
 12.10  Salátabár gyermekeknek
 13.05  Főzőshow a Ságával
 13.30  Könnyű torna az allival
 14.05  Alma zenekar – gyerekműsor
 15.00  Testébresztő torna Katus Attilával
 15.50  A Madách Színház művészeinek előadása: Serbán Attila, Ladinek Judit és Csutka István
 16.45  Strokes ütőegyüttes (Csillag születik)
 17.20  Irigy Hónaljmirigy
 17.55 A Budapesti Operettszínház sztárjai: Janza Kata, Kalocsai Zsuzsa, Náray Erika, Peller Anna, Vágó Zsuzsi, Vágó Bernadett, Bálint Ádám, Mészáros Árpád  Zsolt, Szabó P. Szilveszter, Vadász Zsolt

Bogármese

Előadja a KFKI Kamarabalett, közreműködnek a Madách Musical Tánciskola növendékei. A mesét Lázár Ervin és Lázár Zsófia írta.
A Bogármese című mesekönyv, illetve a mesés táncshow bemutatójának 2010. március 19-én volt a 4. évfordulója. A mai fellépés apropója, hogy ebben az évben a következő, november 10-i Bogármese lesz a 125., melyet egy különleges előadással szeretnének még emlékezetesebbé tenni az alkotók.

Alma Együttes

Az egyedi stílusú etnozenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak. Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a „nevető-” és „táncizmokat” egyaránt megmozgató képességükben rejlik. Koncertjükön ott a helye minden dalolni, kacagni és táncolni vágyó gyermeknek és gyermeklelkű felnőttnek. Mindenki harapjon egy jó nagyot!

 

 
Strokes együttes

A Strokes együttes 1996-ban a Soproni Zeneiskola diákjaiból alakult vidám baráti társaság. Nevük jelentése: ütések, csapások. Igazán nagy ismertségre a Csillag születik című műsor után tettek szert. Műsorukban nem rendeltetésszerűen használnak különféle, a háztartásban is fellelhető eszközöket, tárgyakat. Fontos számukra a humor, ebben nem ismernek tréfát. Ennek igyekeznek „hangot adni”. A Strokes mára Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara lett, és a Nők Lapja Családi Hétvégén minden idők egyik legütősebb koncertjét fogják bemutatni!

 

 

Irigy Hónaljmirigy

Az Irigy Hónaljmirigy paródiáiról ismert, szinte mindenki látta már őket, hiszen rendszeresen ott vannak az egyik kereskedelmi televízió műsoraiban. A pop, rock, reggae, technó, rap és a mulatós zene egyaránt szerepel repertoárjukban, de például a Boci, boci tarka című gyermekdal gospelváltozata vagy a Village People YMCA-jéből elferdített Mirigy-himnusz opera jellegű előadása is az ő nevükhöz fűződik.

 
ÁLLANDÓ PROGRAMOK
 
Gyereksátor

– Bébisziget 0–4 éves korig
– Gyermekjátszó szőnyegekkel, puha párnákkal, sok játékkal

– Mesesarok
– Koordinációs játékok 
– Polifoam szőnyegváros, Legoland építőjáték, fa építőkockák, kirakósok stb.
…és még: egyensúlyfejlesztő játékok, zenesarok, csúszdás akadálypálya, szelektívhulladék-dobbantó, környezetvédelmi black jack, óriásjátékok, kézműves-foglalkozások természetes alapanyagokkal.

Nők Lapja Ezotéria-sátor

A Nők Lapja Ezotéria csapata ismét a rendelkezésetekre áll. Izing Klára asztrológus, Görgényi Csilla kártyavető, Károlyi Andrea számmisztikus és Ercsei Elemérné Ilona tenyérjós kutatja a jövő titkait.
Fogadj örökbe!

Családi hétvégénkre a program díszvendégeként néhány ebet is meghívtunk. Mindenféle fajtájú és méretű kutyavendégeink már nagyon készülődnek a nagy napra! Mindannyian tisztában vannak feladatuk fontosságával: gyerekeket kell felvidítaniuk, meg kell szaglászniuk minden fűcsomót, ételárus nem maradhat hízelgés nélkül, és ugye, az a rengeteg kéz is arra vágyik, hogy beletúrhasson egy-egy kutyabundába! Szóval dolguk bőven lesz az ebeknek, s mi csak remélni tudjuk, hogy a nagy sürgés-forgásban akad idejük megtalálni új gazdáikat is! Amíg ez sikerül, addig a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány és a Váci Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány önkéntesei kísérik az elfoglalt kutyákat.

Vöröskeresztes sátor

Ugye már Te is tudsz róla? 2009. május 15–16-án (szombat–vasárnap) 10.00–17.00 óráig véradás a Nők Lapja Családi Hétvégén, a Vöröskereszt-sátorban! A regisztrációhoz fényképes igazolvány, lakcímkártya és tajkártya szükséges! Mindenkit szeretettel várunk!

Szűrőkamion

Tesztelted már az egészséged? Tudod, mennyi a vércukorszinted, voltál már kardiológiai vizsgálaton? Most itt a lehetőség, hogy gyorsan, egy helyen és ingyen végeztesd el a legfontosabb vizsgálatokat! A Nők Lapja Családi Hétvégén várnak téged a szűrőkamionban!

VIZSGÁLATI TERÜLETEK:
– kardiológia – szív- és érrendszeri vizsgálat, vérnyomásmérés 
– tüdőgyógyászat – szén-monoxid-mérés 
– belgyógyászat – vércukorszintmérés, koleszterinszint-mérés, húgysavszintmérés, pajzsmirigy-, allergia-, foggóc-, arcüregvizsgálat 
– testanalízis – magasság-, haskörfogat-, csípőkörfogat-, testzsírtömegmérés, csontritkulás-vizsgálat 
 
Ökosátor

Az Ökosátorban többféle program közül választhat a látogató, lesznek kicsiknek szólók, de érdemes betérniük a felnőtteknek is.

A Cellux Csoport újrahasznosító művészeti foglalkozásain együtt alkotnak, terveznek a csoport tagjai a résztvevőkkel. A foglalkozásokon használati tárgyakat (füzeteket, ékszereket, pénztárcákat, ajándékokat és játékokat) készíthetnek.

A FŐKERT szervezésében gyerekrajzverseny is lesz, de ültethetnek egynyári virágpalántákat, amelyeket haza is vihetnek.

A felnőttek kertészeti kérdésekben szakmai tanácsokat kaphatnak, sőt megtekinthetik a kertitraktor- és kaszálógép-kiállítást is.

A Nők Lapja gyakornokai, Freund Emese, Rácz Edina és Dunai Dóri pedig a Zöld Fiatalok Egyesületével közösen szerveztek programot: nők tanítanak nőket biciklit szerelni. (Csak szombaton, 11.00–12.00.)

 A PÓDIUM PROGRAMJAI:

Pódium-program, szombat
 
 11.00 Vadas Zsuzsa és a meridiánok. Vendége dr. Zhang Ning
 12.00 Vig György a Raiffeisen Bank vendégével, Jaksity Katával beszélget
 13.00 Lajos Mari, Lazarovits Szilvia és a receptek
 14.00 A párkapcsolatról – R. Kövér Balázs és Fejős Éva Minarik Annamáriával vitatják meg az együttélés problémáit
 15.00 Hány gyereket akarunk? Hulej Emese vendége: Süveges Gergő
 16.00 Az állandó páros: Müller Péter és Szegő András 
   
 
Pódium-program, vasárnap
 
 11.00 Árvai Magdolna korunk népbetegségéről, az allergiáról beszélget a téma szakértőjével
 12.00 Anorexia – én hogy éltem túl? Fejős Éva vendége Eszter és szakértő orvosok
 13.00 Társkeresés – hogyan találjunk párt? Árvai Magdolna Borbás Marcsival és Kánya Katával próbál választ találni a kérdésekre
 14.00 Lolamesék 3. – könyvbemutató. D. Tóth Krisztinát új könyvéről kérdezi Lázár Zsófia
 15.00 Koronczay Lilla és Kriston Andrea témája a férfiintimtorna
 16.00 Schäffer Erzsébet igaz meséi 

       


A KÖNYVSÁTOR PROGRAMJAI: DEDIKÁLÁSOK ÉS FOGADÓÓRÁK:


Dedikálások szombaton:

 12.30  Vadas Zsuzsa
 14.30  Lajos Mari
 16.00  Szurovecz Kitti, Süveges Gergő

Fogadóórák szombaton:

14.00: Ördög Virág: Allergiások, figyelem!

Ha allergiás, ha nem jön össze a baba, ha túl stresszes az élete, ha a gyermekének tanulási problémái vannak, ha nyomasztják a menopauza kellemetlen tünetei, vagy netán boldogabb párkapcsolatra vágyik – akkor próbálja ki homeopátiát vagy a virágterápiát! Dr. Zarándi Ildikó belgyógyász-homeopátiás orvos és Cs. Szabó Ildikó okleveles Bach-virágterapeuta személyre szóló tanácsokkal várja az érdeklődőket szombaton 14 órától a Könyvsátorban.

15.00: Soltész Ágnes: Találkozzunk!

Nagy szeretettel várom olvasóinkat, levélíróinkat szombaton 15 órakor a Könyvsátorban egy őszinte, barátságos beszélgetésre. Fiatalok, középkorúak és idősek, dédnagymamák egyaránt elmondhatják, ami lelküket nyomja, amiben netán segítséget várnak tőlem. Örülnék, ha eljönnének azok is, akiknek sikerült a Levélváltás rovat által barátnőt vagy levelezőtársat találniuk, és a pótnagyikat is várom. No és meg ne feledkezzünk a 18 éves Cserevakációról sem! Találkozzunk, van miről beszélgetnünk!


Dedikálások vasárnap:
15.00 D. Tóth Krisztina
15.30 Schäffer Erzsébet
16.30 Kriston Andrea

   
   

Fogadóórák vasárnap:
   
11.00: Kismamáink – 3 anya és 5 baba

Ez a Kismamáink rovat eddigi mérlege. Szigeti Hajni, Dobray Sarolta és Szekeres P. Mónika szeretettel várják anyatársaikat, hogy megbeszéljék a közös „gyerekes” problémákat. A téma adott, hiszen mindhárman hozzák a lapból már talán mindenkinek ismerős csemetéket is…

11.00: Takács Tibor: Mit rejt a nevünk?

A Nevünkben a sorsunk című kötet szerzője, Takács Tibor várja önöket 11.00–13.00 között.

14.00: Találkozás D. Tóth Krisztával!
Megjelent D. Tóth Kriszta Lolamesék sorozatának harmadik kötete: Repül a, repül a… Lola!
Nyilvános könyvbemutató és rajzfilmvetítés a Nők Lapja Családi Hétvégén!
www.lolamesek.hu, www.polc.hu    

 
TÁMOGATÓINK:  
 
A Nők Lapja Családi Hétvége az idén sem jöhetett volna létre támogatóink segítsége nélkül, akik ezúttal is változatos programokkal várják a látogatókat. Sátraikban ajándéksorsolások, játékok, játékos vetélkedők és ingyenes kóstolók is lesznek. Hogy ki milyen meglepetéssel készül, azt az itt látható összeállításunkból megtudhatjátok.
 

Raiffeisen Bank

Nők Lapja Családi Hétvége 2010Te is meg tudsz takarítani!

Ha velünk töltöd a hétvégét, mindezt játszva bebizonyítjuk a Raiffeisen MegtakarítOK játékparkban!

Játékok, tanácsadás, nyeremények

Jelentkezz központi pultunknál, és válaszd ki, milyen ajándékért szeretnél játszani!

A játékoknál elért megtakarítások egyre közelebb visznek célod eléréséhez.

Amíg a nagyobbak játszanak, a legkisebbeket arcfestéssel és kézműves-foglalkozással várjuk.

 

Garnier

Nők Lapja Családi Hétvége 2010A család minden tagját programokkal várja a Garnier-sátor! Szülőknek bőr- és hajdiagnosztikai vizsgálat, hajápolási tanácsok a természet ihlette Natural hajápoló termékekkel. A gyermekek rajzolhatnak, amit igény szerint grafológus elemez, vagy arcfestéssel és lufihajtogató bohóccal szórakozhatnak. 

 

SZMM

Várunk téged és családod a „Több mint lehetőség… START PLUSZ, START EXTRA” sátorban, ahol az álláskeresők felvilágosítást kaphatnak a START PLUSZ és EXTRA kártyák által nyújtott lehetőségekről.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Vodafone Alapítvány

Kezedben a lehetőség

Május 15-én elindul a Vodafone Alapítvány adományvonala a 1771-es telefonszámon. A hívásokkal és SMS-ekkel a Vodafone-ügyfelek a Gézengúz Alapítvány és a Somlai Angyalka Alapítvány munkáját segíthetik. A Nők Lapja Családi Hétvégén e két szervezet mutatkozik be, lesz többek között vakvezetőkutya-bemutató, kutyasimogatás, HUPLE-bemutató, valamint ügyességi és készségfejlesztő játszóház.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010


Core Mum Kismama Torna Program

  • Hogyan lehet megőrizni fittségünket a terhesség alatt is?
  • Mit tegyünk, ha akaratlan vizeletvesztéssel szembesülünk?
  • Milyen kíméletes, de hasznos mozgásforma lehetséges kismamáknak és frissen szült nőknek?

Minden kismamát és leendő kismamát, frissen szült anyukát sok szeretettel várunk sátrunkban, ahol játékkal, szűrővizsgálattal és számos hasznos információval szolgálunk. Az ingyenes Core Mum Kismama torna DVD-t május 15-én 14.00–17.00 óra között Béres Alexandra dedikálja.

Standunkon nőgyógyász szakember végez inkontinenciaszűrést.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

NTK

A Nemzeti Tankönyvkiadó standján szórakoztató gyerekprogramokkal, kvízjátékokkal és nyereményekkel várjuk a családokat és minden érdeklődőt!

A rendezvény ideje alatt 20%-os kedvezménnyel kínáljuk kiadványaink széles skáláját.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Scholl

Találkozz Südi Iringóval a Scholl-sátornál május 15-én!

Tánccal, játékkal, lábvizsgálattal és egyéb meglepetésekkel várunk téged és családodat. Ne feledd, ha a lábad fáj, mindened fáj! A Scholl-lábápolás 4+1 egyszerű lépésével megelőzheted a kellemetlenségeket. Megmutatjuk, hogyan.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

SEAT – Tedd próbára!

Látogass el a Szabó Autójavító pavilonjába a Nők Lapja Családi Hétvégén, válaszd ki a leginkább hozzád illő SEAT-modellt, regisztrálj a helyszínen tesztvezetésre, és megnyerheted az izgalmas SEAT-ajándékok egyikét, vagy akár tiéd lehet kedvenc SEAT-modelled egy teljes teszthétvégére.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Alli

Nők Lapja Családi Hétvége 2010A fogyni vágyókat szeretettel várjuk az alli-életmódsátornál!

  • személyes szaktanácsadás az alli-életmódteam szakértőivel,
  • zsírszegény ételek bemutatója,
  • ingyenes testtömegindex-mérés,
  • ducitorna és mozgástanácsadás,
  • fogyitotó és sok meglepetés!

 

Teva

  • Többet szeretnél megtudni a vitaminokról, a szervezetünkben betöltött szerepükről?
  • Kérdéseid vannak a hajápolásról, a fogszuvasodás megelőzéséről?
  • Vagy csupán egy kellemes napot szeretnél eltölteni gyermekeiddel a Városligetben?

Gyere el családoddal a Nők Lapja Családi Hétvégére, és keresd fel az Eurovit sátrát, ahol számos családi programmal kedveskedünk az egészséges életmód iránt érdeklődőknek.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Testébresztő!

Moccanj velünk Te is a Nők Lapja Családi Hétvégén! Tornázz Katus Attilával és Katus Tamással, és próbálj ki sokféle sporteszközt, újdonságot a Testébresztő sportsátorban. Kérj személyre szabott tanácsokat az aktív és a kiegyensúlyozott életmódról. Itt egy remek alkalom, hogy együtt mozogjon az egész család.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Dallmayr

A Nők Lapja Családi Hétvégén baristánk segítségével ízelítőt nyújtunk a kávékészítés és a „latte art” művészetéből.

Üdvözlünk a Dallmayr világában!

Welcome to the World of Dallmayr!

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

 

Mona

Az édesszájú és egészséges táplálékra vágyó vendégeket szeretettel várjuk Mona-sátrunkban, ahol a már kedvelt és finom Montice szeletek mellett ProX probiotikus joghurtjainkat is megkóstolhatják. A gyermekeket fóka-móka és sok meglepetés várja.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

 

Bonbonetti

Nők Lapja Családi Hétvége 2010A Tibi csoki standjánál számos érdekes program vár a két nap alatt:

  • Gyere, és kóstold meg a legújabb csokoládéinkat.
  • Pihenj egyet a sátor előtt található babzsákokban.
  • Találkozz a tévéreklámból már jól ismert kakaóbabunkkal.
  • A gyerekeket rajzversennyel, arcfestéssel, Tibi-lufikkal és számos egyéb játékkal várjuk.

 

Flora

Nők Lapja Családi Hétvége 2010TEGYÉL EGY LÉPÉST SZÍVED EGÉSZSÉGÉÉRT!

Látogass el a Flora szívbarát standjára, ahol különféle, táplálkozás, testmozgás és stresszkezelés jegyében zajló programok várnak Rád!

 

 

 

 

Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete

Nők Lapja Családi Hétvége 201020 évesek lettünk!

Születésnapi partira hívja Önöket a 20 éves Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete! Szaktanácsadás, termékbemutatók, kóstolók, kedvezményes vásár, szülinapi torta és más meglepetések!

Szeretettel várunk minden érintettet és érdeklődőt a Városligetbe, a LÉ-sátorhoz!

 

AloeVera

Ingyenes termékkóstolóval, nyereményjátékokkal és ajándékokkal várunk sátrunknál kicsiket és nagyokat egyaránt!

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Nők Lapja Családi Hétvége 2010A Macro Medical Center sátránál megismerheted Budapest legújabb járóbeteg-szakellátó és egynapos sebészeti központját. Kérdőívünk kitöltésével két személy részére szóló szűrőcsomagot nyerhetsz.

 

A Sanofi-Aventis Zrt. sok szerettel vár téged különböző egészségpontjain:

  • alvászavarszűrés
  • Algoflex-sátor
  • Normaflore-sátor
  • Allegra-sátor
    Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Computer outlet

Látogass el a Notebook Store-hoz, és ismerd meg a Lenovo legújabb Ideapad notebookjait! Vásárlóink között egy ultrakönnyű Lenovo notebookot sorsolunk ki! Az akció részleteiért látogass el a standunkhoz!

 

Sió

A SIÓ VitaTigris Gyümölcspüré feladatokkal, ügyességi játékokkal várja a kicsiket és nagyokat. Játssz, rajzolj a VitaTigrissel, kóstolj velünk! Próbáld ki: ami egészséges, tényleg lehet finom is? Induljon a kalandos falatozás!

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Sága

Szeretettel várunk sátrunkban, ahol az ízletes Sága-újdonságok megkóstolása mellett részt vehetsz abban az országos kutatásban, amelyet a magyar nők otthoni munkájának megismerésére indítottunk. A gyerekeket játékkonyhával és sok meglepetéssel várjuk.

Nők Lapja Családi Hétvége 2010

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top