nlc.hu
Aktuális
Másodszor is feljutott az Everest csúcsára Ugyan Anita

Másodszor is feljutott az Everest csúcsára Ugyan Anita

A hegymászónő 2009-ben az első magyar nőként járt már a Mount Everesten. Idén újra elindult, ám ezúttal oxigénpalack nélkül szerette volna elérni a csúcsot. Az expedíció azonban kis híján a hegymászónő halálával végződött....

Anita 2010-ben másodszor indult neki, hogy meghódítsa a közel 9 ezer méteres magasságot. Nemcsak a heggyel, de az akklimatizációs betegséggel is meg kellett küzdenie. Május 10-én már egyedül volt fenn a hegyen, de többször vissza kellett mennie az alaptáborba, hogy pihenjen és aztán újra magasabbra juthasson fel, vagyis, hogy az úgynevezett ingázás technikájával felkészítse szervezetét az oxigénben ritkább környezethez. Bár szeles volt az idő, és az egészségi állapota sem volt száz százalékos, az alaptáborból feljebb merészkedett. Állapota viszont egyre romlott, s csak pár nap pihenés után indulhatott útnak újra, ezúttal már oxigénpalackkal. A Mount Everestre végül május 17-én ért fel, szerdai beszámolója szerint most az alaptáborban piheni ki az expedíció fáradalmait. 

Másodszor is feljutott az Everest csúcsára Ugyan Anita

Anita első beszámolója az expedíció után – a majdnem halálról: 

Hogyan haltam meg majdnem ezen a nap este
A csúcsról a kettesbe lejöttünk egyből, hárman, Robert C. orvos, illetve Mike. A többi csapattag a négyesben maradt. Ereszkedés után a Lhotse falról már éreztem, hogy nincs valami rendben, és nem kapok rendesen levegőt és már köhögni sem tudok, végül sikerült este elérni a kettest. Robert szerint az történhetett, hogy a hideg levegő, a gyulladt torok, az oxigén hiányos állapot miatt összeszűkült a légcsövem. 10 óra körül éreztem, hogy most már nincs elég levegőm, fulladok, aztán elájultam. Az elmondások alapján Robert mindent próbált megtenni, kb. 4 óráig tartott mire megint eszméletemnél voltam. Elég szörnyű este volt, mert közben a csapat egyik tagját le kellett menteni a négyes táborba és kb. este 12 körül bírtak lehozni.
Sajnálom, hogy nem sikerült oxigén nélkül, de ez az út nem alakult olyan fényesen, Konyi balesete miatt sem.
Nehéz gondolkodni rajta, de majdnem ott maradtam a hegyen. Jelenleg az alaptáborban vagyok, valószínű, holnap lemegyünk, hangom még mindig nincs, de legalább élek.” – olvasható Anita blogbejegyzése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top