Egyik barátnőm mesélte, hogy lombikbébiprogramban vettek részt a párjával, és a szakemberek úgy választották ki a legéletképesebb spermiumokat, hogy egy folyadékkal teli edényben úszatták őket, akadályokat állítottak eléjük, és csak azokat a sejteket használták fel a programhoz, amelyek végül „kiértek a szárazföldre”. Mintha legalábbis egy komoly háromtusaszám versenyzői lettek volna… Persze a természetben, természetes aktus során is versenyeznek egymással a hímivarsejtek: a leggyorsabb, legéletképesebb éri el először a petesejtet. Az egész történetből számomra az a legelképesztőbb, hogy a „fiúk” versengése már ekkor elkezdődik, és mintha egyik életkorban sem érne véget. Márpedig nem lehet túlságosan kellemes állapot állandóan versenylázban égni, s újabbnál újabb terepeket keresni a győzelemre… Persze, hogy a legismertebb evolúciós szakemberhez, Szendi Gábor pszichológushoz – számos sikerkönyv, legújabban a Boldogtalanság és evolúció című könyv szerzőjéhez – fordultam a kérdéssel.
– Aki ismeri a Titanic történetét, az tudja, hogy feleannyi mentőcsónak-férőhely volt, mint ahány utas. Vajon kik élték túl a katasztrófát? Akik ügyesebben tülekedtek – kezdi fejtegetni a pszichológus. – A ma élő emberek olyan elődöktől származnak, akik annak idején mindig sikeresebben tülekedtek a nőkért, és így az ő génjeik öröklődtek át, s nem az ügyetleneké. Évmilliók alatt tehát „kitenyésztődtek” a „versengés-gének”, amelyek minden férfit örök állandó versengésre késztetnek. S miért pont a férfiak a versengők? Azért, mert egy férfi kiszorulhat a szaporodásból, ha nem elég rátermett, míg egy nő génjei szinte biztosan átörökítődnek. Hisz érte folyik a verseny.
Evolúciós csalás – a nő érdeke a „spermacsata”
Szendi Gábor szerint a versengést mi, nők is éltetjük a férfiakban, hiszen a ma embere azoknak a nőknek a génjeit hordozza, akik olyan férfiaktól estek teherbe, akiktől sikeresen szaporodó utódokat tudtak szülni.
– A nők ugyancsak érdekeltek voltak a férfiak egymás közti „versenyeztetésében”, hogy lássák, kivel érdemes szaporodni. A nő tehát ősidők óta szítja a férfiak közt a vetélkedést, hiszen mindig a sikeresebbet választja – teszi hozzá szakértőnk. – Kicsit olyan, mint egy okos fajnemesítő, aki igyekszik a legjobb tulajdonságú férfiakat továbbszaporítani. A férfiak pedig versengve próbálják bemutatni, hogy ők a bátrabbak, gazdagabbak, okosabbak, kedvesebbek, viccesebbek, a szebb hangúak, a jobb családapák és a többi. És évmilliók alatt minden kis apró esélyt növelő képesség fennmaradt és elterjedt. Az evolúcióban a szaporodás akkora tét, hogy mindenki ott csal, ahol tud. Ha távol a férj, jön a „kakukk”, és megpróbál egy fiókát pottyantani az idegen fészekbe. Mert a nőnek nem a hűség az érdeke, hanem hogy minél jobb minőségű férfi gyermekét hordja ki. Ám a férfiak nem szeretik mások gyermekét felnevelni, így válaszként kialakult az a képességük, hogy hosszabb távollét után a szokott spermamennyiség három-négyszeresével árasszák el a nőt. A „kakukkok” viszont olyan spermákat fejlesztettek ki, amelyek képesek más férfi spermájával megküzdeni a sikeres megtermékenyítésért. Azonban minden férfiben egy „kakukk” is rejtőzik, ezért aztán a szerető és a hazaérkező férj spermája közt szabályos csata zajlik a petesejt birtokba vételéért. A nőnek valójában érdeke ez a „spermacsata”, hiszen az utód szempontjából előnyös a „győzzön a jobbik!” elv érvényesülése. De mivel a szeretők általában egészségesebbek, férfiasabbak, vonzóbbak, a nők azzal kedveznek nekik, hogy jól időzített orgazmusukkal a „kakukk” spermáját közelebb segítik a végcélhoz. A csatát olykor az dönti el, kinek hosszabb a pénisze, kinek van több és fürgébb ondósejtje, kinek „ügyesebbek” a „katona-ondósejtjei”, ki vált ki erősebb orgazmust.
A legtöbb baleset a párkeresés időszakában éri a férfiakat
És hogy mi történne velünk, ha nem volna verseny a férfiak közt, ha lemondanának a győzni vágyásról? Szendi Gábor úgy véli, a verseny nem a letűnt idők anakronisztikus maradványa – a verseny itt van velünk. A férfiak közti rivalizálás szülte a kultúrát, a tudományt, a fejlődést. Ha nem volna vetélkedés, nem volna szelekció, nem hullanának ki a rostán a gyengébb variánsok. Az egész régi és mai világunk a versenyre épül. A sport, a munkahelyi előmenetel, a társasági „jópofáskodás”, a férfias handabandázás a kocsmában, mind a rivalizálás színterei. A férfi dolga, hogy a többiekkel versengve, ő hódítsa meg a termékenyebb, jobb adottságú nőt (vagy nőket) és győzze meg arról, hogy vele akarjon szaporodni. Ehhez viszont be kell bizonyítania az udvarlás fázisában, hogy kedves, figyelmes, bátor, ügyes, és a nő számára elérhető férfiak közt ő ígéri a legjobb életszínvonalat és biztonságot.
– Az evolúciós elemzésekből látható, hogy a versengés annyira áthatja a férfiakat, hogy a legtöbb baleset a húsz és harminc év közötti, azaz a párkeresés időszakában lévő férfiakat éri – mert a veszélyes élet imponálás a nőknek – magyarázza a pszichológus. – A gyilkosságok elemzése azt mutatja, hogy a legtöbb emberölést magányos fiatal férfiak követik el fiatal férfiak rovására. Azaz a férfiak, sok más fedőmotivációval együtt is, „nyírják” a riválisaikat.
A vesztes depresszióba eshet
Persze beláthatjuk, hogy a versengés, az örökös győzni akarás károkat is okozhat: a verseny Szendi Gábor szerint depressziót szül. A depresszió értelme: visszavonulás a további károsodások elől. Ezek ősi mechanizmusok, melyek ma már nem is feltétlen szolgálnak minket. Ha egy férfi harminc- és negyvenéves kora közt nem mutat fel kortársaihoz képest elismerést kiváltó karriert, sikert, elveszíti önbecsülését, gyakran megkeseredik, boldogtalan lesz. A férj gyakran inni kezd, vagy antidepresszánst szed, impotens lesz, vagy „megőrül” és csalni kezdi feleségét, aki már régen nem becsüli. A megromlott házasság többnyire váláshoz vezet, a közös gyermekek kevésbé lesznek sikeresek. Ez az evolúció: a modern időkben a gyengék „kihullása” már nem a pusztulás, hanem a csökkent sikeresség.
– Az ilyesfajta kudarcra persze sokféle eszmei, ideológiai válasz születhet. Az egyik lehetőség, amit én is pártolok, hogy az ember fogadja el képességei korlátait és tudja értékelni azt, ami neki jutott, amire képességeiből futotta. Ez a vereség elfogadása depresszió nélkül – fejtegeti Szendi Gábor. – A behódolás pozitív tulajdonság is lehet. Aki el tudja ismerni a győzteseket, az nem keseredik meg, hanem abban reménykedik, hogy majd a csatába küldött utódai sikeresebbek lesznek.
A nő sokat segíthet a férfinak. A férfi sikertelensége a nőt is letörheti, hiszen tükröt tart neki: ennyit érsz, ilyet érdemeltél. Sok asszony ezért dühös a szerinte nem elég eredményes férjére, ösztönzi, szapulja, esetleg vesztes csatákba hajszolja bele. Ha viszont felfogja azt az evolúciós gondolatot, hogy valahogy szaporodni még mindig jobb, mint sehogy, akkor képes úgy tekinteni a férjére, mint aki megadta neki a lehetőséget, hogy génjei továbbörökítődjenek. Párja biztosította számára, hogy élete ne legyen evolúciós kudarc. A nő, ha képes ezt belátni, akkor képes elfogadni férjét is olyannak, amilyen. És ha egy férj nem érzi az ösztökét az oldalában, akkor könnyebben megéli, hogy nem lett sztár, sem igazgató.
Bátorítsa-e egy anya kisfiát a versenyzésre?
Hányszor hallottam már: „hagynom kell verekedni a kisfiamat, meg kell tanulnia a harcot és azt, hogy erről szól az élet!” Vajon tényleg már az anyának is bátorítania kell a kisfiában a későbbi „nagy versenyzőt”?
– Az anyák dolga, hogy fiaikban szabadítsák fel a versengő kis hímet, de ne az öldöklő fenevadat, hanem a szocializált lényt, aki fair játékszabályok szerint képes küzdeni és a küzdelemben sportszerűen győzni vagy alulmaradni – válaszol szakértőnk. – Az ember eszményekkel élő lény, nem mindegy, hogy a győzelemért milyen eszményeket veszítünk el. Ne neveljünk gyáva fiúkat, de ne gondoljuk, hogy ebben a sokszínű korban feltétlenül a fizikai erő, a matektudás, vagy a jó tanulás viszi el a pálmát. Olyan sokféle képesség eladható ma, a versengés terepét határozza meg a gyermek képessége, ne az anyák ideáljai! Csak az a vesztes, aki olyan terepen akar mindenáron győzni, ahol képességei miatt ez nem megy. Győztes az lesz, aki megtalálja a neki való csatateret.
