A Ford ötletei:
Üssünk két legyet egy csapásra: ha lehetőségünk van rá, otthoni autómosáskor álljunk fel a gyepre, így a felhasznált víz nem vész kárba és autónk tisztítása mellett a füvet is megöntözzük.
Használjunk víztakarékos szórófejet: az autójukat otthon mosók évente több millió liter vizet pazarolnak el azzal feleslegesen, hogy a mosás közben az öntözőcsőből megállás nélkül folyik a víz. Néhány ezer forintért már kapható olyan víztakarékos szórófej, amely csak akkor adagol vizet, ha azt nyomva tartjuk, így akkor nem folyik el feleslegesen a víz, ha a locsolótömlőt éppen nem használjuk.
Ne borítsuk fel a vödröt: először öblítsük le az autót a slaggal, és csak utána töltsük meg a vödröt a mosószeres langyos vízzel. Az autó mosását ne folyó vízzel, hanem a vödörből végezzük. Csak akkor öblítsük le az autót slaggal ismét, ha már nincs szükségünk a vödörre. Így elkerülhetjük a tipikus esetet, amikor a slag húzásával kiborítjuk a frissen megtöltött vödröt. Ezzel akár 10-20 liter vizet is megspórolhatunk.
Ronggyal, ne papírral töröljük át az autót: a cseppfoltok elkerülése végett ronggyal, mikroszálas törülközővel és ne papírkendővel töröljük át az autót. Ez egyrészt nem karcolja a fényezés felületét, másrészt újra felhasználható.