A hír: Megmentették az Indiai-óceánon hajótörést szenvedett 16 éves lányt
A 16 éves, kaliforniai Abby Sunderland 12 méteres, csupán a legalapvetőbb felszereléssel ellátott vitorlással indult útnak még januárban, hogy körbehajózza a Földet. Célja az volt, hogy rekordot döntsön és ő lehessen a legfiatalabb lány, aki megvalósítja ezt a nem mindennapi célt. A lányt és családját is rengeteg kritika érte a felelőtlen vállalkozás miatt, már a rekordkísérlet kezdetekor.
Sokan azóta is azon a véleményen vannak, hogy a szülőket büntetni kéne lányuk életét veszélyeztető felelőtlenségük miatt.
Különvélemény Für Anikótól:
Biztosan maradi vagyok, de először az jutott az eszembe, hogy egy tizenhat éves lánynak, jó esetben, vannak szülei. Aztán az, hogy kedves olvasóim közül kinek van ilyen korú lánygyermeke. No és rögtön a kérdés: melyikük engedte volna el magzatát egy ilyen rekorddöntési kísérletre?
A hír számomra bármilyen aspektusból nézem is, abnormális. Kezdve a szülők oldaláról, akik vagy szimpla nemtörődömségből egyeztek bele ebbe az agyrémbe, vagy ami sokkal rosszabb, saját becsvágyukat vetítették a gyereklányra, valóra nem váltott álmukat akarták beteljesíteni vele.
Valószínűleg nem gondoltak bele, hogy mire is vállalkozik az ifjú hölgy! Mondjuk felmérni, hogy milyen léptékű veszélyek várják az Óceánra merészkedőt, nem kell túl sok fantázia, még akkor sem, ha a kedves szülők életükben nem láttak tengert. Elég, ha a legközelebbi halastavat megszorozzák pár millióval!
Tudom, hogy ebben az életkorban sok kultúrában egy lány már javában anya-korabelinek számít. Azt is tudom, hogy jó pár élsportoló is ilyen idős, sőt, hogy a történelem nagy uralkodóinak és hadvezéreinek sorában sokan számítottak anno számottevő tényezőnek tizenévesen. (Hozzátenném, hogy nagy átlagban fele- kétharmada ideig éltek az emberek, mint manapság.) És persze nem is arról van szó, amikor a sors olyan csapást mér egy tinédzserre, hogy egyik napról a másikra válik családfővé,- fenntartóvá és helytáll!
Ez más! Olyan igénybevételnek kitenni egy mégannyira felkészült és stramm gyerekembert, ami felnőtt, gyakorlott sportmaneknek is életreszóló próbatétel, egyszerűen ellentmond a józan észnek!
Sokszor azt érzem, hogy ez a tömeges-hisztérikus rekord-megszállottság egyik vadhajtása ennek a mi hülye korunknak! A cirkusz mondjuk mindig hozzánk tartozott, (nemcsak a kenyeret kívánjuk, ugye). Mondjuk, ha egy településen összeállnak és megsütik a világ legnagyobb tojásrántottáját, vagy vargabélesét, szerintem kimondottan jópofa. És nemcsak azért, mert sokaknak nyújt kulináris élvezetet, hanem mert olyan közösségi élmény is, melyet emberöltő múlva is emlegetnek, amire büszkék lehetnek! De annak, hogy emberek az egészségüket, testi épségüket kockáztatják csak azért, hogy egyetlen nyomtatott sorban megörökítsék róluk, hogy ők itták meg a legtöbb sört adott időegység alatt, nincs túl sok értelme. (Bár senki érdemeit nem akarom lekicsinyelni.)
Nem figyelték, hogy a rekordok, a legek ellepték a hétköznapjainkat is? Már rá sem hederítünk arra, ami nem MÉG nagyobb, MÉG több- pláne önmagánál!…? Micsoda tömeg-agymosás! Lényeg, hogy szépen felkeltsék bennünk azokat az igényeket, amik e remek, vásárlóvá nevelő gépezet nélkül nem is támadt volna bennünk egyáltalán! Messzire kalandoztam, de a lényeg, hogy én nem engedtem volna el Abbyt rekordot döntögetni!
| A hét korábbi különvéleményei: Karafiáth Orsolya – Nem csak az árvíz vitte el a házakat Soma Mamagésa – Homo vagy hetero – ki a büszkébb? Winkler Nóra – 200 millió, amit együtt raktunk össze |
