Aktuális

Káromkodás főműsoridőben

Egy brit kutatás eredményei szerint a tévénézők úgy látják, hogy az elmúlt tíz évben gyakoribbá vált a szitokszavak használata a televíziós műsorokban. Ez a tendencia szerintük nem csak egyszerűen káros, de közvetlenül hozzájárult ahhoz is, hogy a mai fiatalok egyre többet káromkodnak.

A brit Daily Mail megbízásából, az Ipsos MORI által készített felmérés eredményei ellentmondani látszanak a helyi médiafelügyeleti szerv által nemrég bemutatott, a káromkodás médiajelenlétével foglalkozó kutatásnak. Az utóbbi felmérés szerint ugyanis a nem túl erős szitokszavak használata a médiában széles körben elfogadott, a Daily Mail adatai szerint ugyanakkor a televíziós káromkodást a társadalom jelentős része, különösen a nők és az idősebbek elítélik.
A több mint 800 válaszadó részvételével készült Daily Mail – Ipsos kutatás szerint a megkérdezettek háromnegyede elítéli, és károsnak tartja a “csúnya” szavak használatát és 68 százalékuk szerint közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok egyre nagyobb arányban káromkodnak. A tévében látható, hallható szitkozódás káros hatásaival az idősebbek 81, a nők 85 százaléka értett egyet. Mindezek mellett tízből nyolc tévénéző érzi úgy, az elmúlt tíz évben egyre gyakoribbá vált a szitkozódás és a káromkodás a televíziós műsorokban.
Lehetséges, hogy az angol tévénézők azért érzik azt, hogy gyakran káromkodnak a televízióban, mert az angolok közkedvelt tévés szakácsa Gordon Ramsay arról híres, hogy rendszeresen káromkodik a műsoraiban…?

Káromkodás főműsoridőben

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top