nlc.hu
Aktuális
Kegyetlen kutyagyilkosság – gyerekek is lehettek az elkövetők

Kegyetlen kutyagyilkosság – gyerekek is lehettek az elkövetők

Kettévágott kutyatetemet találtak péntek reggel Kecskeméten. Az Orpheus Állatvédő Egyesület szakemberei nem tartják kizártnak, hogy akár a nyári szünidejüket töltő, unatkozó gyerekek is lehettek az kegyetlen állatkínzók.

Az állatot egy munkába induló nő vette észre, aki azonnal értesítette a Gong rádiót. A reggeli műsor vezetője hívta a Bács-Kiskun Megyei Állatvédelmi Őrszolgálatot az intézkedés érdekében.Egy fekete keverék kutyáról van szó, amelyen több, mély vágott sérülést ejtett az egyelőre ismeretlen tettes. A kecskeméti rendőrkapitányság életvédelmi alosztálya állatkínzás bűncselekményének alapos gyanúja miatt indított eljárást.

Unatkozó gyerekek voltak a kegyetlen állatkínzók?

A rendőrség előzetes vizsgálata szerint az elkövetők valószínűleg nem a helyszínen végezték ki az állatot, hanem egyszerűen kidobták oda, mivel a sérülések súlyosságához képest kevés vérnyomot találtak. Úgy tűnik, hogy az elkövetők szamurájkardot használtak a mészárláshoz.
Az Orpheus Állatvédő Egyesület a szülőknek azt tanácsolja, hogy kiskorú gyermekeiket ne engedjék csoportosan utcára huzamosabb ideig “semmit tenni”, mert az unaloműzés sok esetben a háziállatok kárára valósul meg.

Seres Zoltán az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársa az esettel kapcsolatban a Nők Lapja Cafénak elmondta, hogy becslésük szerint gazdasági és kedvtelési állatokkal szemben Magyarországon évente több ezer állatkínzásos bűncselekményt követnek el az emberek. Vannak az indirekt állatkínzások, és a direkt esetek. Az állatkínzások egy része gazdasági haszonból kerül elkövetésre, más részük aberrált cselekmények által valósulnak meg. A legtöbb eset soha ki sem derül… Állatokat úgy tartani, hogy azok fizikailag vagy lelkileg károsodnak / elpusztulnak, az állatkínzás, ami bűncselekmény, amiért három év börtön kapható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top