Aktuális

Egyedülálló anyu

Rohadt árva érzés. Így mondta Eszter, mikor megkérdeztem, milyen volt Petivel tökegyedül az első években. A férje akkor lépett le, mikor a kisfiuk megszületett. Rögtön a rajtnál: ahhoz képest az enyém legalább az első három hónapban ott volt velem. Mikor – újszülött anya – a legsebezhetőbb voltam.

A második éjszakán, a kórház kongó, idegen csendjében feküdtem. Meg sem mertem mozdulni, nehogy kárt tegyek a szorosan mellettem fekvő, két kiló nyolcvan dekás, védtelen kis testben. Már az esti vizitnél gyanús voltam a százhatvan per százas vérnyomásommal. Itt volt az anyósom – magyarázkodtam a nővérkének, mert nem akartam még több gyógyszert. Az anyósától minden nőnek felmegy a vérnyomása – felelte hál’ istennek megértően – jobb lesz, ha kitiltjuk innen.
Nem tudtam, mi történik velem. A falak súlyosan nehezedtek mellemre, tágultak és szűkültek, a plafon attól féltem, agyonnyomhat bármelyik percben. Elvesztem a sötétben. És közben ott feküdt már nem is mellettem, hanem rajtam ez a kis szuszogó fehérség, akiről innentől nekem kell gondoskodnom. Túlélem ezt az éjszakát, vagy megbolondulok? Érzékszerveim felmondták a szolgálatot, elárasztott a dübörgés, ahogy a vér zakatolt ereimben. Vártam a pillanatot, mikor nem bírom tovább, és sikítva rohanok az éjszakás nővérhez, hogy fogja meg a kezem, hogy egy szilárd pontot találjak ebben a kibírhatatlanul hullámzó sötétben. Rohanni persze esélyem sem lett volna hasamon a tízcentis anyasebbel.
Valahogy mégiscsak reggel lett. A lepedőm, a hálóingem úszott a friss tejben. Senki nem mondta nekem, hogy mikor a tej belövell, az olyan hormondózis, mintha egy éjszaka alatt élné át a pubertáskort az ember. Mikor a férjem belépett a kórterembe, úgy éreztem magam, mint a hajótörött, akit éhes cápáktól mentenek meg. Ő sem aludt: de a fáradtságtól tompán fénylő szemei körül táncot jártak a kedves nevetőráncok, és nagy kezeiben békésen gömbölyödött össze a kislányunk.
Anyu levitt minket Balatonra, hogy az első hetek végtelen szoptatás-ringatás-szoptatás-altatás bevetését kicsit kipihenjem. A házat szelíd, zöld dombok ölelik, szőlővel teleültetve. A teraszról a tavat látni, mint egy festményen: a távolban apró fehér vitorlák, felhők árnyéka siklik a vizen, a csillogó napfénytől könnybe lábad a szemem. Itt ülök egész nap, olvasok, vagy csak nézem hogyan vált a tó zöldje kékbe. Cili rengeteget alszik. Ha fölkel, kihozom és megszoptatom. Már összeszoktunk: ahogy elindul a tej, századszorra is meglepően édes érzés árad szét bennem. Botond a függőágyban újságot olvas elmélyülten. (De hiszen mindig is erre vágytam, hogy szavak nélkül is megértsük egymást, nem?) A lányom elégedetten cuppog a mellemen. Istenem, ne érjen véget sohasem!
Minden héten idehozod a könnyeidet. Itt az ideje, hogy örömet adjak neked!

A széles templomlépcsőn fáradt léptekkel megyek fel. A szívem, vagy a kenguruban a kislányom ilyen nehéz? Tél van, belémfagy a fájdalom. Úgy vágyom rá, hogy a forró könnyek kicsit felmelegítsenek! Menekülök otthonról. Hogy változhattál így meg? Hová tűnt el a szemed körüli sok kedves ránc? Hová tűntél te? Ki ez a zombi, aki álló nap csak tévét néz és baszogat? És bűzlik, úgy rohad a lelke?
Később értem csak meg, hogy lányunk születése felébresztette gyerekkorod alvó démonait. Nem tudtál szembeszállni velük: inkább minket üldöztél el.
Vasárnap van. A Margitsziget tele, mindenki bízik a tavaszban, pedig a farmerdzsekim alá még csípősen kap be a szél. Még jó, hogy Cilinek hoztam sapkát és sálat. Ilyenkor a legrosszabb. Mikor mindenfelé hétvégi boldogságba öltözött családok flangálnak, gyerekek szaladgálnak, apukák és anyukák tologatják édeskettesben babájukat, szerelmespárok smárolnak a padokon egymásba gabalyodva. Olyan ordítóan egyedül vagyunk a lányommal.
Csakazért is veszek perecet és jól érezzük magunkat. Elég, ha az én rendíthetetlen Mókamicimre bízom magam: hol négykézláb, hol terpeszben szaladva feltartott karokkal, mintha a levegőbe kapaszkodna, odarohan az első kispajtáshoz. Kispajtás az apukájával van. Akárhogy is tekergetem a nyakam, anyut nem látom. Apu magas, szélesvállú, és csak úgy árad belőle a melengető férfienergia. Füligérő szájjal, csillogó szemekkel nézi, hogy próbálgatja a biciklizést kisfia. Istenem, hát ilyen is van?
Míg a két kölyök barátkozik, zavartan jövök rá, hogy apu egy felkapott ifjú színész, aki sokkal jobban néz ki élőben, mint a tévében. Dadogva dicsérem fia ügyességét, míg titokban csak szívom, szívom magamba a felém áradó, éltető férfierőt.
Mióta is nem volt részem benne? Volt egyáltalán Botond mellett valaha?
Néha szerencsére vannak percek, mikor mintha valami nagy hegy tetejéről látnék rá szűkölő kis énemre. Ilyenkor tudom, akárhogy is sóvárgok a szerelemre, ki kell pihennem a férjemet. Be kell gyógyítanom a sebeket. És ehhez idő kell.
Kegyelem: most nem hiányzik semmi sem. A másik test melege, egy váll, ahová odahajthatom a fejem, társ, aki éjjel fölkel és elringatja, mikor ötödszörre sír fel a gyerek, és a kimerültségtől sikítani van kedvem. A sok türelmetlen, kapkodó Nincs helyét szabályos lótuszülésben, ajkán derengő mosollyal átveszi a Van. Minden Rendben Van.
Emlékezni akarok rá, mikor majd lesz családom, életem, és jönnek a hétköznapok, mennyire vágytam erre. Nem a lángolásra, az első randik szagos izgalmára. Hanem a sápadt reggelek kávéillatában, széthányt zoknik lukas orrában növekvő összetartozásra.

 

Egyedülálló anyuTerézanyuságom története pályázat
Idén májusban először hirdették meg a Terézanyuságom története című pályázatot, amelyre alig egy hónap alatt 130 pályamű érkezett. A legfiatalabb pályázó 15, a legidősebb 65 éves: lányok, nők, többgyermekes anyák, nagymamák történetei, hazánk minden tájáról, sőt országunk határain is túlról. Az írások női sorsok krónikái, egyes szám első személyben.
Derűvel ugyan, de kivétel nélkül olyan húsba vágó témákat vetnek fel, amelyeket ma még leginkább egymás között beszélnek meg a nők játszóterek padjain vagy az irodai menzán. A társkeresés kalandjai és kínjai, a gyermekvállalás örömei és terhei, anyaként a visszatérés küzdelme és néha kilátástalansága a munkaerőpiacra, újrakezdés válás után, „se veled, se nélküled” kapcsolatok krónikái, gyermeküket egyedül nevelő anyák vallomásai, történetek generációkon átívelő pusztító, de leküzdött átkokról. Olyan megdöbbentő vagy éppen hétköznapiságukban ismerős sorsok, amelyekről tudunk ugyan, hogy léteznek, de ilyen gazdagságban és mélységben ritkán olvashatunk első kézből róluk – vagyis rólunk, Nőkről. De hogy teljes legyen a kép: férfiak is írtak, ezért Terézapu-különdíjat is létrehoztunk. (Rácz Zsuzsa)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése