nlc.hu
Aktuális
Szex és New York 2.: luxusnők az elnyomottak közt

Szex és New York 2.: luxusnők az elnyomottak közt

Egy, a nők egyenjogúságát a középpontba állító internetes naplóíró szerint a Szex és New York sorozat korábbi részeinek az volt a legnagyobb erénye, hogy olyan nőket mutatott be, akik - amellett, hogy szeretnek szeretkezni, és erről tabuk nélkül beszélgetnek is - azt is elmesélik, hogy mennyire nehéz és olykor nyomasztó a nők sorsa a mai világban.

Szex és New York2: a kulturális sztereotípiák katasztrófája“Ezzel ellentétben a Szex és New York második mozifilmje mindezt már nem tette meg.” – fogalmazta meg nemtetszését egy, a nők egyenjogúságáért írott blogban.

A blog szerzője szerint a nők körében oly népszerű Szex és New York második része ugyanis a korábbi résztől, és a sorozattól eltérően elkövetett két hatalmas hibát:
1. Teljesen aláásta a sorozat korábbi mondanivalóját azzal, hogy luxusvakációt és óriási gazdagságot mutogatott.

2. Szembeállította a pénz, a ruhák által adott szabadságot a muszlim nők feltételezett elnyomásával. Az Egyesült Arab Emirátusok, ahol a film egy része játszódik, nagyon gazdag ország, de valószínűleg csak igen kevés nőnek van a mozivásznon láthatóhoz hasonló, 800 dollárt érő cipője.

Ha a film készítői szerint az Egyesült Arab Emirátusok szegény nőit annyira elnyomják, és megfosztották a jogaiktól, akkor a Szex és New York stábjának talán nem kellett volna ellátogatnia egy olyan helyre, ahol a nők másodrandúak és elnyomottak – érvel a blogger. Szerinte a Szex és New York 2. üres és kulturálisan félreérthető, felszínes mozinak számít, melyben az elnyomást úgy szimbolizálják, hogy egy muszlim nő a kendője alatt eszi a hasábburgonyát – miközben nők százai szenvednek az igazi elnyomástól, a szexuális erőszak okozta testi és lelki fájdalmaktól, a reménytelenségtől és a rendszeres megalázottságtól, amit azonban a mozi egyáltalán nem mutat meg.

Szex és New York2: a kulturális sztereotípiák katasztrófája

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top