Aktuális

Júliustól hitelez a szegények bankja

Megkezdte működését és júliustól ad hitelt az úgynevezett szegények bankja. Az intézmény célja, hogy olyan vállalkozásokat segítsen kis összegű hitelekkel, amelyeket a nagy bankok nem szoktak.

A Kiút Program egyelőre kísérletképpen előre kiválasztott településeken alakított vállalkozásoknak ad hitelt az üzlet beindításához. A felvehető hitel összege 200 ezer forinttól 1 millió forintig terjed. A hitelnyújtás egyik feltétele, hogy a jelentkezők alakítsanak egy ötfős csoportot, amelyben a tagok más-más vállalkozást vezetnek, és egymás munkáját segítik. A leendő vállalkozóknak megfelelő szakképzettséggel kell rendelkezniük, nem lehet köz- és banki tartozásuk. Az első vállalkozások többek közt fakitermelésre, bútorkészítésre, állattartásra kaphatnak majd hitelt.  Jelenleg két területen, a főváros VII. kerületében és Észak-Kelet Magyarországon tervezik a program elindítását. 

Júliustól hitelez a szegények bankja

 

A magyar szegények bankja ötletadója, a Grameen Bank kitalálója Muhamad Junusz bangladesi közgazdász 2006-ben kapott Nobel-békedíjat. A bankár a díjjal együtt járó mintegy 1,1 millió eurót jótékony célokra fordította: a pénzből egy szemészeti kórháznak, egy víztisztító üzem létesítésére és más non-profit vállalkozásoknak is utalt. A több millió ügyféllel rendelkező Grameen pénzintézet szegény és elesett embereknek, például koldusoknak nyújt hitelt nullaszázalékos kamatra. A bank különleges kezdeményezése volt 2004-ben, hogy koldusoknak mobiltelefont adott hitelbe, hogy az otthon nélkül, az utcán tengődők a járókelők számára két lábon járó telefonfülkékként működjenek, és a kéregetés helyett így szerezzenek némi pénzt maguknak.  

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top