Aktuális

Segítünk eligazodni a lakáshitelek között

Lakást vennél, de nincs elég pénzed? Nem vagy egyedül, a bankok pedig kihasználják, hogy sokan nem értenek a pénzügyekhez, segítünk hitelt választani.

A jó hír az, hogy a válság kritikus szakaszának elmúltával újra van hitel. A bankok nem kis részt ebből élnek, így a jó ügyfeleket szívesen hitelezik. És épp ez a lényeg: meg kell vizsgálnunk, hogy vajon jó ügyfélnek számítunk-e. A rossz hír ugyanis az, hogy noha hitel van, már nem úgy és nem annyi, mint korábban. Törvényileg is szigorítottak a hitelezési feltételeken és a bankok is jóval óvatosabbak, mint korábban. A devizahitelek közül a korábban egyeduralkodónak számító svájci frank alapú hitelek kihaltak, lényegében euró és forint alapú hitelek közül választhatunk.

Segítünk eligazodni a lakáshitelek között

Az idén a forintos hitelek aránya meredek növekedésnek indult, s ez a tendencia tartós maradhat. Már nincsenek a lakás értékét közelítő hitelek, biztosra inkább csak akkor mehetünk, ha 50 százalék önerővel rendelkezünk, vagyis a vételár felét magunk fizetjük. (A törvény szerinti minimum forinthitelnél 25, eurósnál 40 százalék.) Emellett jó, ha papírunk van tisztességes havi jövedelemről is. A jövedelemigazolás nélküli hitelezésnek szintén leáldozott, vagyis a zsebbe fizetést kapók, illetve a minimálbérre bejelentettek számára nem sok esély van a hitelhez jutásra. Itt a múlt héten életbe lépett szabályozás azt mondja ki, hogy a banknak minden hitelkérelem esetében meg kell állapítania az igazolt jövedelem alapján egy hitelezhetőségi limitet, s forinthitel esetén ennél nem lehet magasabb a havi törlesztőrészlet. Eurós hitelnél a limit 80 százalékáig érhet a havi törlesztő.

Segítünk eligazodni a lakáshitelek között

 

Persze az egyes bankok kondíciói különböznek, így érdemes többet is megkérdezni közülük a feltételekről. Szóba jöhet még a hitelközvetítők bevonása is, velük szemben azonban nem árt az óvatosság: előfordul, hogy nem azt a hitelt próbálják az ügyfélnek eladni, ami annak a legkedvezőbb, hanem azt, ami után a legnagyobb jutalékot zsebelik be. Célszerű ezért a közvetítői ajánlatokat megkapva néhány javasolt banknál megnézni, hogy ha magunk megyünk hozzájuk, akkor milyen ajánlatot kapnánk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top