Aktuális

Civil ellenállás a NATO-radar új helyszíne ellen

Sajtóinformációk szerint a mecseki Hármashegyet jelölték meg a NATO-lokátor újabb lehetséges helyszíneként. A civil szervezetek komoly ellenállással fogadták a hírt.

A Civilek a Mecsekért Mozgalom szerint a Hármashegy a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet, a NATURA 2000 ökoháló része, amelyre vonatkozóan építkezés esetén a Legfelsőbb Bíróság Tubes ügyben hozott ítélete szerint környezeti hatástanulmányt kell készíteni, az Archusi Egyezmény szerint a lakosságot tájékoztatni kell, s véleményét figyelembe kell venni. A Mozgalom a június 24-én kiadott nyilatkozatában kéri – légtérvédelmi katonai szakemberre hivatkozva – a döntéshozókat, hogy fontolják meg a lokátor síkvidéki elhelyezését nem természetvédelmi, lakott területtől távolabb eső területen, és ne építsék meg a tervezett radarállomást a Tubesen, sem a Zengőn és a Mecsek egyéb védett területein.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top