
Mindössze három hónap telt el a születésnapi leleplezés és anyák napja között, de ez elég volt ahhoz, hogy a lányomnak titka legyen. Mi az, hogy titka – titkai! Mert a tűzzománc medál csak a kezdet volt. Lola mostanra a fél világot titkolja előlem. Mi volt az ebéd? Titok. Aludtál délután az oviban? Titok. Kivel játszottál ma? Titok. És így tovább. Ha elég szívós vagyok, ki tudok szedni belőle néhány alapinformációt. Sőt, a legfontosabb és legérdekesebb történeteket először mindig velem osztja meg, méghozzá unszolás nélkül. De ha látom rajta, hogy valamiről nem beszélne, mert az ő világában az a titok kategóriájába esik, akkor többnyire engedek. Persze a gyerekek (ebben) sem egyformák… ugyanúgy, ahogy a felnőttek. Nekem is vannak barátnőim, akikre a világ összes titkát rá merném bízni, tudom, hogy jó kezekben lenne. És vannak, akiket hiába szeretek teljes szívvel, még véletlenül sem mondok el nekik semmit, ha csak nem akarom telekürtölni a várost az információval. A kicsik – állítólag – jó eséllyel lemásolják a szüleiket. A kislány, aki azt látja, hogy az anyukája a játszótéren a többi mamával fecseg, majd a lelkükre köti, hogy a világért se mondják el a hallottakat senkinek, nagyobb eséllyel árul majd el a rá bízott titkokat maga is. Sőt, a pszichológusok abban is egyetértenek, hogy a kisfiúk alapvetően jobb titoktartók, mint a kislányok. Hogy ugyanezek a pszichológusok, hogyan magyaráznák azt a tényt, hogy a legpletykásabb személy, akit ismerek, történetesen egy férfi, azt sajnos nem tudom…
Meghagytam neki valamit, ami csak az övé lehet. Mert a titok: varázslat. Még akkor is, ha egy alig-ötéves emberke a gazdája – sőt, akkor varázslatos igazán. És minél intenzívebben kívánkozik ki belőlünk, annál édesebb megőrizni magunknak. A világért sem venném el Lolától az egyik legédesebb emberi érzést. Puha karjait tehát a nyakam köré fonta, és jól bebújt a vállam zugába. Láttam, hogy elpirult, ahogy hozzám simult. Aztán, alig hallhatóan, belesuttogta a fülembe: „Jól van mama, elmondom, ki tetszik. De csak neked.” És tényleg elmondta. De, ugye, megbocsájtják nekem, ha ezt most megőrzőm. Magunknak…