A hír: 100 éves lenne William Hanna, a rajzfilmzseni
1910. július 14-én született William Hanna, Foxi Maxi, Maci Laci, Frédi és Béni társalkotója, akinek a rajzfilmfiguráin a 20. században generációk nőttek fel, és milliókat szórakoztattak világszerte. A zsenális alkotó 90 évet élt, és hozzá hasonlóan szép kort, 95 évet élt meg alkotótársa és jó barátja, Joseph Barbera is.
Különvélemény Für Anikótól
Milyen nagyszerű is lenne, ha személyesen gratulálhatnék neki ezen a jeles napon, 100. születésnapja alkalmából! Már csak egy kicsit kellett volna kibírnia ezen a világon, hogy ezt megélhesse, pont életének 10 százalékát. De így is csodálatosan szép kort ért meg, 2001-ben hunyt el, 90 évesen, alkotótársa, jó barátja, Joseph Barbera pedig 95 éves korában! Amikor utánakérdeztem, csak megerősítést nyertem ama sejtelmet illetően, hogy sokáig élt(ek). Nem is tudom, miért voltam biztos benne, hiszen olyan sok mindenen múlik, hogy magas kort érünk-e meg. Természetesen a genetikai paraméterek, ugye, ez alapvető, de nem lehet mindenért a géneket okolni. Azt hiszem, ennél sokkal fontosabb az a faktor, ami rajtunk múlik. Hogy valóban elhisszük-e, hogyha egy-egy számvetés alkalmával – ha egyáltalán merjük életünket egy kicsit eltartva magunktól, mintegy kívülről megvizsgálni – úgy látjuk, hogy a dolgok mégsem úgy alakulnak, ahogy szerettük volna, arról X. Y., a körülmények kedvezőtlen alakulása vagy Fortuna istenasszony szűkmarkúsága tehet? Mert ha ezt tényleg elhisszük, akkor nagy a baj! És lehet, hogy 91, esetleg 100 éves korig élünk, de biztos, hogy nem elégedetten.
Nagyon bölcs barátom emlegeti mindig, hogy úgy a legnehezebb élni, ahogyan igazán kedved van. Első hallásra azt mondtam, hogy ez marhaság, de kicsit belegondolva rájöttem, hogy igaza van. Az egyszeri bölcs aggastyánt is faggatták Kínában, mi a hosszú élet titka, mire ő ezt felelte: „Ha éhes vagy, egyél, ha fáradt vagy, pihenj le.”
Ja, persze, már megint ezek az ázsiai bölcsességek, amik úgyis csak rájuk érvényesek, és sokszor annyira egyszerűek, hogy csak mosolyogni lehet rajtuk – de lássuk be, sajnos mind igaz!
Mikor tud napjaink hősnője (hőse) a fentieknek eleget tenni? Hányszor, de hányszor facsarunk még egyet magunkon, erőink tartalékának tartalékát is felélve? Hányszor forgolódunk az ágyban azt a (jó esetben) 6-7 órát sem igazi pihenéssel töltve, mert a gondolatok, a nappali stressz éjszaka sem hagy minket nyugodni! A napközben, sietve bekapott silány gyorskajákról nem is beszélve!
Azt hiszem, néhány istenáldotta kivételtől eltekintve, akik úgy születtek, hogy eredendő tehetséggel bírnak és JÓL és SZÉPEN élni, azt mindnyájunknak tanulnunk kell.
De a jó hírem az, hogy meg lehet tanulni! Jó írók tollából, jó könyvekből, figyelve ama bizonyos kiválasztottakat, akikről az előbb volt szó, önvizsgálattal – mert az önmagunkkal való őszinteség alapfeltétele a minőségi életnek –, akár napi szinten. Akkor van rá esélyünk, hogy rátaláljunk arra, hogy mivel töltjük el földi életünk idejét, aminek örülni tudunk, mert az örömteli – és ez nem azt jelenti, hogy küzdelmektől mentes – élet az igazi, és aki tud örülni, – talán – tovább is él.
William Hanna egészen biztos, hogy ilyen ember volt, hiszen aki olyan tüneményes történeteket és figurákat tud megálmodni, mint a Flintstone család, és még zenét is szerez hozzá, az ismerte az élet sava-borsát! Egyik szakmai sikeremnek tekintem, hogy sok remek kolléganőm közül az amerikai rajzfilmstúdió engem választott ki Vilma magyar hangjának azokhoz az epizódokhoz, amelyeket a legendás első kvartett – Csákányi László, Márkus László, Psota Irén, Váradi Hédi – anno nem készítettek el. De nagyszerű kollégáim is biztos büszkék a kiválasztásukra: Papp János, Mikó István és Pogány Judit. Isten éltesse tovább a William Hanna szellemében élőket, nem is 100, de 120 évig – azt mondják, eredetileg ennyi időre vagyunk kalibrálva.
