10 évvel ezelőtt néhány édesanya kezdeményezésére elindult egy program, amelynek keretében mesefigurákkal és kedves rajzokkal kezdték el díszíteni a rendelőintézetek és a kórházak gyermekosztályainak falait. A Mesefal program mára már az egész ország területén várja azokat az önkénteseket és kórházi dolgozókat, akik szeretnének mosolyt csalni a kis betegek arcára. Jakus Edina, a Mesefal program vezetője elmondta: „A gyerekek szívesebben jönnek a vizsgálatokra, ha barátságos mesefigurák fogadják őket a kórházakban.”
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, karöltve a Vanish márkával. Az együttműködésük már nem új keletű, hiszen 2008 -ban a Foltmentes Adomány program kapcsán már támogatták együtt a rászorulókat. Az idén pedig a gyermekkórházak, gyermek-egészségügyi intézmények szebbé tétele mellett szálnak síkra.
A programhoz sztárok is csatlakoztak, hiszen a kórházi dolgozók mellett az önkéntesek csapatát Farkasházi Réka, Kandász Andrea, Demcsák Zsuzsa, Gombos Edina, Némethy Marcsi, Homonnay Zsolt és Gáspár Laci is erősítette. A hét ismert médiaszemélyiség a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkénteseinek vezérlésével segédkezett június 8.-án, amikor is a Heim Pál Gyermekkórház falain elevenedtek meg a legújabb mesefigurák.
A színes rajzok júliusban és augusztusban három budapesti és négy vidéki gyermekkórház falaira fognak felkerülni a Vanish segítségével. A Fessen mosolyt az arcokra! program ugyanis egyre több mosolygó gyermekarcot szeretne látni az intézményi várókban, laborokban, vizsgálókban és kórházakban.
„Idén is folytatjuk együttműködésünket a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, most egészségügyi intézmények szebbé tételéhez csatlakoztunk. Köztudott, hogy ezek az intézmények nagyon komoly forráshiánnyal küzdenek, a legtöbb esetben nem tudnak áldozni a várók, kórtermek és folyosók díszítésére. A Fessen mosolyt az arcokra! programmal ezen szeretnénk változtatni” – mondta Molnár Emese, a Reckitt Benckiser marketingvezetője.
A programot mindenki támogathatja, aki Vanish termékeket vásárol 2010. július 15. és augusztus 31. között: a termékek utáni bevételből a Reckitt Benckiser 2,5 millió forintot ajánl fel a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak.
Azért is érdemes részt venni a programban, mert nemcsak a beteg gyerekek arcára segít a Vanish mosolyt festeni, hanem a fogyasztók saját gyermeküknek is nyerhetnek értékes ajándékokat.
A promóció ideje alatt Vanish termék vásárlásával és SMS beküldésével mindenki részt vehet egy nyereményjátékban, ahol
- 100db Kidizoom fényképezőgép (digitális)
- 50db 50 ezer forintos C&A utalvány
és a fődíj (melynek sorsolásán minden beküldött SMS részt vesz):
- családi pihenés az Alsópáhoki Kolping hotelben, 500ezer Ft értékben – kerül kisorsolásra.
Fessen mosolyt az arcokra!