nlc.hu
Aktuális
A tiédben is nagy a nyomás?

A tiédben is nagy a nyomás?

Szoktad ellenőrizni a nyomást az autód kerekeiben? Egy friss felmérés szerint az autók több mint 40 százaléka legalább egy veszélyesen alul- vagy túlfújt abronccsal közlekedik Magyarországon, ennek pedig komoly következményei lehetnek.
A vizsgált járművek 43,3 százalékán volt legalább egy abroncs, amely helytelen nyomásértékkel futott, jellemzően a gyárilag előírt értéknél alacsonyabbal – derült ki a Michelin Hungária által szervezett közlekedésbiztonsági akció nyomán. Két hét alatt Magyarországon összesen több mint ötezer abroncsot ellenőriztek, vizsgálva az abroncsnyomást és az abroncsok műszaki állapotát, azért, hogy felhívják az autóvezetők figyelmét ezek fontosságára.
 
A tiédben is nagy a nyomás?Ha a keréknyomás az előírtnál tartósan fél barral kevesebb, annak már hatása van a futó élettartamára, 20%-kal is lerövidítheti azt. Amennyiben a különbség eléri az egy bart, az már az üzemanyag-fogyasztás jelentős emelkedéséhez vezet, és a megváltozott úttartás, a rosszabb fékezési tulajdonságok miatt a közlekedők biztonságát is veszélyezteti.

A 2004 óta rendszeresen megrendezett akcióban idén a hat vidéki nagyvárosban mért járművek negyedén egyetlen helyes nyomásértékkel futó abroncs sem volt, 40,6%-ukon pedig mértek legalább egy, a veszélyes tartományhoz tartozó nyomásértéket. Mindössze a vizsgált járművek 27,5 százalékán volt mind a négy abroncs a helyes nyomásértékre beállítva.

A futófelület kopottsága szintén figyelmet érdemel, ezen a területen pozitívak a tapasztalatok, a vizsgált több mint ötezer abroncsból csak 107-nek volt 2 mm alatti mintázati mélysége. (A jogi szabályozás minimum 1,6 mm-t ír elő.)

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top